Two Point Hospital: Jumbo Edition teszt

2021. március 27.
91.6191
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
A PC-s tábor nyilvánvalóan hozzászokott már a stratégiai játékokhoz, viszont mi, konzolosok nagyjából pirosbetűs ünnepként kezeljük azokat a portokat, amiket jó minőségben elhoznak a derék fejlesztők kedvenc tévére köthető alkalmatosságunkra vagy a hordozható cuccokra. Ez így történt a Two Point Hospital esetében, amivel több kört is futottunk - noha nem lett korszakalkotó cím, ennek ellenére a gamer társadalom kitörő örömmel fogadta. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a rengeteg játékos illetve a különféle, kisebb-nagyobb elismerések bezsebelése.


Az alapkiadás 2018 utolsó negyedévében jelent meg, ezt követte az általunk is megénekelt konzolos kópia 2020 elején. Engedelmetekkel a részletekbe nem mélyednék el, hiszen Gargameth alaposan elemezte a PC-s variánst, én pedig bemutattam a konzolos portot. Felmerülhet akkor bennetek a kérdés, teljesen jogosan, hogy mi végre hozakodunk újfent elő a témával? Tesztünk apropóját az úgynevezett Jumbo Edition adja, ami maximális fordulatszámra pörgeti a mérőszámokat és rengeteg extra tartalommal látja el a leendő kórházigazgatókat, kissé borsos áron. Bár ez még talán a fájdalomküszöb alatt van.

Nagyon nagy vonalakban arról van szó, hogy különféle területeken kell profitábilis kórházakat felhúznunk, azoknak minden nyűgével és bajával együtt, miközben lehetetlen betegséggel rendelkező pácienseket kell gyógyítanunk, de a saját alkalmazottaink sem feltétlenül a legélesebb kések a fiókban. Ha gerjedsz az ehhez hasonló dolgokra, akkor egészen biztosra veszem, hogy remekül szórakoztál/szórakozol a TPH-val.

Na, Benton doki, ehhez szólj hozzá

Na, Benton doki, ehhez szólj hozzá


Igen, most következeik a Teleshoppos rész, amikor megpróbálok meggyőzni mindekit arról, hogy ruházzon be erre a csoda-maxi kiadásra. Összesen négy nagyobb DLC jelent meg hozzá, valamint két kisebb, amik különféle retro tárgyakat tartalmaznak. Az Off The Grid egy környezetbarát vállalkozás lesz, ahol a természet erejét (is) segítségül kell hívnunk az újfajta betegségek legyőzéséhez. A Close Encountersnél jönnek az UFO-k, Pebberley Island esetén pedig trópusi lokációval gazdagodunk.

A sort Bigfoot zárja, ahol havas tájakon kell megvetni lábunkat, miközben a kiegészítő névadójával szintén meg kell küzdenünk valamilyen formában. A Retro Items Pack esetében kicsit visszarepülünk a 80-as évek Amerikájába és jukebox-szal, flipperrel meg csomó más régiséggel dobhatjuk fel a helységeket. Az Exhibition Items Pack segítségével pedig akár múzeumnak is átkersztelhetnénk intézetünket, mert dínó csontvázak leginkább ott leledzenek.

Hogy érted azt, hogy nincs minden rendben a könyveléssel?

Hogy érted azt, hogy nincs minden rendben a könyveléssel?


Számok nyelvére lefordítva ezt az egészet: kapunk összesen 27 új kórházat, 189 extra betegséget, négy friss területet, kazalnyi új gépet valamint több tucatnyi új tárgyat. Ezek mellett elérhetővé váltak az úgynevezett blueprintek. Tehát ha tervezünk egy saját szobát, akkor lehetőségünk van elmenteni azt tervrajzként, amit onnantól kezdve bármelyik frissen nyílt épületbe egyetlen gombnyomással előhívhatunk, rengeteg időt spórólva ezzel. Ezeket a tartalmi újdonságokat tartlamazza tehát a Jumbo Edition, minden más (kezelhetőség, külcsín, lehetőségek, játékmenet) maradt úgy, ahogy volt.

A leírás szerint irtottak bogarakat is, de a játék egyik változatában sem voltak komoly gondok, szóval ezt higyjük el a fejlesztőknek. Természetesen a DLC-k megvásárolhatóak külön is, ha esetleg nem mindegyik érdekel, viszont ha még nem volt szerencséd a stuffhoz, és érdekel, bátran ajánlom a minden földi jóval megpakolt, komplett kiadás beszerzését. És igen továbbra is nagyon örülnénk, mi, konzolosok, ha más stúdiók is követnék a Sega példáját és elhoznák saját portékájukat kedvenc gépeinkre!

Two Point Hospital: Jumbo Edition / Tesztplatform: PlayStation 4

egynek jó...
  • Stílus: Menedzser
  • Megjelenés: 2021. március 05.
  • Ár: 13.990 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • Korrekt, komplett kiadás
  • Az alapváltozat rajongói imádni fogják
  • Ha az eredeti változat nem tetszett, ez sem fog
  • Talán egy nagoyn kicsit drága
  • Hang
    7
  • Grafika
    5
  • Játszhatóság
    7
  • Hangulat
    8
6.8
4 hozzászólás

fighterlaci

3 éve, 3 hónapja és 4 napja

Szerintem ez nagyon nem ér ennyit... Bár látom szerinted se. röhögő smiley

válasz erre

VaPe

3 éve, 3 hónapja és 4 napja

Haláli ez a teszt, nem gyenge hogy képes voltál a semmiről írni, respect. röhögő smiley Teljesen felesleges kiadás, bőrlehúzás szaga van.

válasz erre

Ronalddo

3 éve, 3 hónapja és 4 napja

Nagyon ritka konzolon az ilyesmi, meg kell becsülni!

válasz erre

Patrik94

3 éve, 3 hónapja és 4 napja

Hát nem tudom... Akinek nincs még meg, annak nyilván okkal nincs... Szerintem ez egy felesleges kiadás.

válasz erre
Two Point Hospital: Jumbo Edition
13.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Patrik94 profiljaManiac profiljaMonyo profilja