Twin Mirror teszt

Egy interaktív történet, némi puzzle, egy hangyányi akciózás, rengeteg nyomozás, információgyűjtés, és eldugott érdekességek feltárása; ezekre lehet számítani, ha beizzítjuk legújabb tesztünk alanyát. Főszerepben Sam, egy oknyomozó újságíró, ki két év távolmaradás után visszatér szülővárosába, a West Virginia-i Basswood-ba, miután legjobb barátjának halálhíre eljut hozzá. Ám nincs túl sok kedve az egészhez, nem véletlenül hagyta maga mögött a múltat. De az nem felejt. Legalábbis a lakók, akik kétes természetű munkásságának hála elveszítették állásaikat, és azóta igencsak sanyarú körülmények között tengetik mindennapjaikat.

De azért nem mindenki szomorú, vagy mogorva visszatérését látva. A volt barátnő, neki az édesapja, a volt főnök, legjobb barátjának a lánya; nem sok, de talán ez megfelelő indok arra, hogy újrakezdje azt, amit elbarmolt akkor? Vagy inkább jobb véglegesen lemondani arról, ami már legutóbb sem működött? Mindennek megvan a következménye; minden válasz, gesztus és megmozdulás formálja a szereplők véleményét Sam-ről. A befejezés pedig még akkor sem adott, mikor kimondtuk a "boldogító igen"-t. Sokáig van lehetőség azt visszavonni.

Maaackó micsoda fickóóó, lángolni fooooogsz...

Azonban nem csak az emberi értékek tarkítják a narratívát, hanem bizony bűnügyek is. Gyilkosság, betörés, eltűnt személyek megkeresése. Sam fel is vághatna rendőrnek, ugyanis van neki egy érdekes mentális képessége, a "Mind Palace", vagyis az elme kastély, ami nyomozások során, bizonyítékok összerakásakor jön elő, többek között. Emellett van egy másik Én-je is, aki gyakorta kotyog bele a beszélgetésekbe, és próbálja a józanész erejét hirdetni, mikor emberünk a szívére hallgatna inkább; értelemszerűen a valós beszélgető partnerei nem alaptalanul néznek Sam-re furán olykor-olykor.

A nyomozás eseményének eljövetelét egy sárga fej és egy abban forgó fogaskerék ikon jelzi a jobb felső sarokban. Ez annyit jelent, hogy az adott helyszínen vannak nyomok, melyeket meg kell találnunk. Miután ez az ikon kékre változik, véget ér a gyűjtögetés, és megkezdődik az elmében való összerakása a puzzle-nek. A külvilág megváltozik, üvegszilánkos "filterrel" lesz ellátva, és a bűneset főbb pontjai kékes formákkal jelennek meg, melyeket manipulálhatunk.

Néha kérhetjük a másik Én segítségét, ha nem bánjuk az ehhez tartozó "Acsi" elvesztését.

Itt meghatározhatjuk, hogy mondjuk a balesetet szenvedő autóvezető vajon ittas volt, józan, vagy esetleg aludt e. A kifolyt olaj már a lejtő tetején begyulladt, vagy csak az ütközés pillanatában, esetleg már azelőtt égett az egész kocsi? Miután eldöntöttük, hogyan nézett ki az összes ilyen részlet, lefut a "szimuláció", és ha jól állítottuk be a dolgokat, akkor visszakapjuk tökéletesen a bűneset leforgását. A tettest ugyan nem fogjuk látni, mert akkor túl erős lenne a képesség, illetve a játék sem tartana addig, ameddig.

Azonban elménk nem csak ilyenkor szippant be minket, hanem stressz helyzeteknél is; amikor Sam elveszíti az irányítást érzékeny mentális struktúrája felett. Ilyenkor mini játékokat kell lejátszanunk, melyek során a másik Én megtalálása a cél, hisz ő a józanész manifesztációja, a hideg fej, mely nélkül nehéz megőrizni az önuralmat. Ezek a kis szösszenetek nem rosszak, de gyakorta nem egyértelműen sugallják, mit kell csinálnunk, így könnyen meg tudnak akasztani.

Tara mindig tudja, hogyan kell a helyzetnek NEM megfelelően beszélni.

Amilyen nagy hangsúly lett helyezve az emberi kapcsolatok értékére, kicsit sajnáltam, hogy a bűnügyek felgöngyölítése meglehetősen lineárisan megy. A játék nem enged tovább, ameddig nem találtuk meg az összes nyomot, Sam pedig nem elégszik meg a félmegoldásokkal, hanem mindenképpen úgy kell rekreálni az esetet, ahogyan az megtörtént. Ergo nincsenek eldugott részletek, melyek megtalálásra várnak, és sajnos a nagyvilágban elszórt emléktárgyakból sincs annyi, mint lehetett volna.

Az összegyűjthető relikviák nagy részét egyébként nem szedjük fel, hanem csupán találkozunk velük, és memóriánkba véssük némi leíró szöveggel, hogy miért olyan fontos ez egy adott személynek. Ez egy jó ötlet, mélységet ad a szereplőknek, anélkül, hogy igazán az arcunkba tolna egyértelmű, erőltetett dialógusokat, de rendkívül kevés van belőlük. Legalább nem nehéz az összest megtalálni, főleg, miután végigmentünk legalább egyszer a sztorin.

Mennyi szinonimája van az "Igen"-nek? Az összes.

Azonban jó kérdés, hogy érdemes-e újra nekimenni a dolgoknak? A fejezeteket megismételhetjük külön, gyűjtögető módban, a mementók összeszedése végett, illetve felvehetjük a történet szálát onnan, ha a sztori módot választjuk. Ekkor attól az adott epizódtól folytatja a narratívát a játék, megjegyezve az előző részekben meghozott döntéseket. Így nem kell újra végigülni a már ismerős beszélgetéseket, azonban végső soron talán nem is a rendszerrel van jelenesetben a gond, hanem az elbeszéléssel.

Magabiztosan állíthatom, hogy sikerült a legjobb befejezést is elérnem, végigjátszásaim során, és még így is azt kell, hogy mondjam, némileg csalódott vagyok. A mese felületesen varrja el a szálakat, azonban nyitva hagy kérdéseket, melyek nem hiszem, hogy egy közelgő folytatást harangoznának be, csupán azt jelzik, hogy innentől vegye át fantáziánk a stafétát. Baj? Alapvetően nem, de ez kiválthat kétes érzéseket a játékosból: egyeseknek nem lesz feltétlenül kerek az egész, másoknak viszont tökéletes lesz, hisz nem kell mindig mindent mutatni; gyakran elég csak sejtetni.

Sidebar? Ez valami új csokifajta?

Azonban vannak egyértelmű bajok is a Twin Mirror-ral, melyek nem száz százalékosan szubjektívek. Elsőként lássuk a grafikát, mely ugyan elsőre kellemesnek tűnhet, ám sajnos a szereplők arckifejezései hamar lerontják a vizuális örömöt, a száj animációkról nem is beszélve. Mivel az esetek nagy részében ezek premier plánban láthatóak, nagyon hamar horror játékká nőtte ki magát ez az alkotás számomra, mivel néhány karakter eléggé ijesztően fest, ha minimális arcmozgással van felvértezve.

A nyomkeresés sem feltétlenül sikerült zökkenőmentesre. Néhány dolgot csak egy bizonyos irányból jelenít meg a rendszer, melynek hála egy helyszínen több kör lefutása után tudtam csak megtalálni az összes nyomot, csupán azért, mert nem a megfelelő szögből vizsgáltam az adott rejtélyhez kapcsolódó dolgokat. Végezetül pedig a karakterpozicionálás sem sikerült a legjobban, bár csupán egyszer-kétszer fordult elő, hogy egy szereplő nem életszerűen egy helyben forgolódott, és csak arra várt, hogy beszélgessünk vele. Végítélet?

Megy a fejben a filozófia... pff fejben... mert a fejében vagyunk Sam-nek. PunMaster2000.

Az első végig játszás erejéig adott a letehetetlen mivolta a Twin Mirror-nak, ám utána nagyban eshet az újrajátszási érték. Cselekedjünk akárhogyan is, könnyű kitalálni, hogy milyen egyéb befejezések várnak ránk, miután megtapasztaltunk egyet. Nincsenek nagy fordulatok, a tragédia sem lesz egy váratlan végkimenetel, azonban nagy titkok, égető, megválaszolatlan kérdések nem maradnak a végére. Az alapvetően rövid játékidő pedig nem segít a helyzeten.

Ám mégis van valami megfoghatatlan báj ebben az alkotásban. Már az elején nagyon egyértelmű az üzenet: az egyedüllét ideális, ha nem akarunk a világ rossz oldalával szembesülni, azonban a rossz hiányában jó sincs. Az embernek kell a másik, hogy megtapasztalhassa mindkét pólust, és ennek révén jobbá válhasson, meg tudjon bocsájtani önmagának, és meglássa az igazán szép dolgokat az életben. Meg a csúnyákat is, hisz végső soron minden érmének két oldala van. Nekünk is. Ám mi döntjük el, melyiket, hogyan használjuk.