This War of Mine: The Little Ones teszt

Az alap felállás rettenetesen egyszerű. Kapunk egy fiktív háborút, ami teljesen hazavágja a környezetünket. A feladatunk amilyen egyszerűnek tűnik az elején, úgy lesz aztán hihetetlenül nehéz. Igen, a túlélésről beszélek, hiszen a TWoM egy túlélés-menedzsment stuff, ahol vigyáznunk kell embereink mentális és fizikális egészségére.

Két ciklusra bontható a tevékenységünk. Nappal nem tudjuk elhagyni a biztonságot jelentő házunkat, mert mesterlövészek vannak mindenhol és nemes egyszerűséggel kivégeznek mindenkit, aki kidugja az orrát.

Ki kéne hívni a vízszerelőt, nem?

Így tehát nem marad más választásunk, mint esténként kiszökni és átkutatni a környező házakat élelemért, felszerelésért. Ez eddig nem hangzik túl bonyolultan, viszont itt jön be a képbe a játék zsenialitása: olyan könyörtelen részletességgel követeli meg tőlünk ezt, hogy rosszul leszünk minden lépésünk és tettünk után.

Itt az összes túlélő a morális szürke zónában mozog, hiszen senki sem akar meghalni, amiért nagyjából bármire hajlandó. Olyan szinten nyomasztó atmoszférát teremt ezzel az anyag, hogy egy idő után alig akartam elindítani, nehogy visszatérjek ebbe a könyörtelen világba.

Hőseink minden egyes tevékenységét nekünk kell megtervezni. Nem mindegy például, hogy milyen fizikális vagy mentális státuszban vannak, hiszen egy alultáplált, fáradt emberrel szinte esélyünk sincs semmire. Meg kell szervezni éjszakára az őrséget, mert úgy, ahogy mi betörünk másokhoz, hozzánk is bejuthatnak, ami ugye azt jelenti, hogy búcsút mondhatunk a legtöbb holminak, élelemnek, rosszabb esetben a társainkat is bántalmazzák.

Komfortosabbá tehetjük a menhelyünket ágyakkal, rádióval, székekkel. Eszkábálhatunk különböző szerszámokat, amik a lomok feltúrását gyorsítják meg, vagy mondjuk egy fűrésszel hangtalanul tudjuk átvágni a lakatokat.

Milyen menő kuckó!

A sötétedési utáni hadműveletekre sem mindegy, kit viszünk magunkkal, mert minden egyes emberünknek eltérő tulajdonságai vannak. Érdemes a legnagyobb teherbírásúval kommandózni, hogy aztán minél több cuccal térjen vissza. Persze a házak nem mindig lakatlanak, ezért óhatatlanul is összetűzésekbe fogunk keveredni. Ilyenkor tényleg csak rajtunk múlik, hogy milyen messzire megyünk el.

Mondok egy példát. Hősöm lehetetlenül éhes volt már és betörtem egy lakásba. Itt találtam egy csomó élelmiszert és orvosságot, aminek a csapatom nagy hasznát tudta volna venni. Zajt hallottam egy szobából, kisétált egy 10 éves forma kislány és könyörögni kezdett, hogy ne vigyem el, mert az apukája nagyon beteg és ezek nélkül meg fog halni.

Mondok egy másik esetet. Egy nagyobb ház volt a célpontom aznapra, ahol szerencsére nem találkoztam egy darabig élőlénnyel. Épp befejeztem volna a köröm, amikor egy kisfiú fegyvert fogott rám, hogy tegyek vissza mindent, azonnal, különben kapok egy golyót a fejembe. Számtalan hasonló szituációt tudnék mondani, amikor nekünk kell eldönteni, hogy milyen mélyre süllyedünk.

Ha nincs élelem, éhen veszünk. Ha nincs kötszer, a seblázba és a fertőzésbe halunk bele. Márpedig ha valaki itt meghal, akkor nincs újratöltős checkpoint. Arról nem is szólva, ha mondjuk a saját lányunk hal éhen, vagy egy este úgy összeverik, hogy belehal a sérülésekbe, akkor az szerintetek hogy bolygatja meg a morált?

Tiszta, rendezett porta. Meg egy szék.

Most már értitek remélem, miért hihetetlenül kegyetlen ez a játék. Nagyjából harminc éjszakát kell kihúznunk, utána megkötik a tűzszünetet.

A játék grafikája egyébként roppant stílusos. Oldalról látjuk az eseményeket, kicsit stencilezett, sötét hátterek előtt. A lerombolt épületek, a végletekig elcsigázott túlélők mind teljesen autentikus képet festenek a város állapotáról.

Az egyedüli dolog, amibe bele tudnék kötni, az a kicsit fura kezelhetőség, illetve a sokszor embertelen nehézség. Az előbbivel főleg akkor lesznek gondok, amikor harcra kerül sor, illetve közlekednünk kell az épületekben. Sokszor nem akarja azt csinálni hősünk, amire utasítjuk. Harc közben is produkált néha érdekes dolgokat a cucc, aminek mérsékelten örült a legényem.

A Little Ones nem úgy nehéz, mint mondjuk egy Dark Souls. Ha a kezdetekkor rossz döntéseket hozunk, akkor bizony pokollá tehetjük a saját életünket és nagyon nem fogjuk tudni helyrehozni, csak mondjuk rettentő kemény morális döntések után. Ezt talán balanszolhatták volna jobban, mert így is lehetetlenül sötét a hangulat, ez a plusz pedig nem segít.

Most akkor merre is akarok menni?

Nagyon óvatosan közelítsétek tehát a This War of Mine-t. Egyrészről tényleg zseniálisan van megalkotva, szó nélkül át tudjuk érezni a háború közepén rekedt civilek helyzetét, kaparni fogunk minden apró élelem morzsáért, hogy legalább a gyerekeket etetni tudjuk.

Másrészről viszont rettenetesen be tud fordítani minket a játék, hiszen olyan témákat feszeget, amit sokan még nem mertek előtte. Bevallom, egyszerre szórakoztam remekül az anyaggal és borzongtam tőle. Viszont a magas pontszámot bőven megérdemli, mert egy remek cucc!