Történetünk a nyolcvanas évek legvégén kezdődött, amikor a japán illetőségű Capcom előrukkolt az első Street Fighter epizóddal, amelyben, a kornak megfelelően, két sprite alapú karakter pofozta egymást halálra a képernyőkön. Ezzel még nem aratott osztatlan sikert a stúdió, az áttörést 1991-ben sikerült elérniük, amikor sorozattá avanzsált a mára kultikus magasságokba emelkedett verekedős brand, a második felvonás megjelenésével. Ezen a ponton született meg a máig életben tartott legenda, a Street Fighter fogalommá vált és rajongók millióit toborozta, szerte a világon. A Street Fighter II-t nem követte jó ideig a harmadik, hivatalos folytatás, ehelyett a Capcom a könnyebbik utat választotta, és a nagysikerű második epizódot javítgatta, bővítgette, csiszolgatta, látszólag vég nélkül, ennek eredménye számos hangzatos és egyre bonyolódó alcím lett, mint a Super, a Turbo, a Hyper, a Champion Edition és ehhez hasonlók.
Az alapsorozat mellett szép lassan kibontakozott az Alpha történeti szál is, ám ennek népszerűsége eltörpült a populárisabb, eredeti felállás mellett. A Street Fighter II gyakorlatilag minden létező platformot meglátogatott már, kezdve a Commodore 64-től, a Sega Mega Drive-on és a Super Nintendo-n át, a Sony PlayStation 2-ig. A legnagyobb halhatatlanok elkerülhetetlen sorsa az, hogy minden generációban felbukkannak, sokszor eredeti formájukban, mindenféle púder és vizuális tuning nélkül, az autentikusság és hitelesség oltárán áldozva. A minimális fejlesztői energia ráfordítás és a maximális profit kinyerése szintén a változás ellen szólnak legtöbbször, persze akadnak erős kivételek, és mint olyanok, feltétlenül megerősítik az alapszabályt. A Capcom idejét látta alaposan leporolni a megasiker sorozatot és a tettek mezejére lépve, két méltó követővel gyarapítja a szunnyadó félben lévő szériát. Tavaly a második Street Fighter újragondolása került az étlapra, majd hamarosan érkezik a negyedik, teljes mértékben polygonizált felvonás is. A
Super Street Fighter II Turbo HD Remix kifejezetten egy digitális disztribúcióra szánt produktum, amelyet a két Hi-Def úttörő, a PlayStation 3 és az Xbox 360 kapott meg a saját online játékpiacaira, a PlayStation Store-ra és az Xbox LIVE-ra. Nagy volt a hírverés körülötte, megszámlálhatatlan mennyiségű szemléltető anyaggal gyűrűzött be a köztudatba, már-már időnként erősebb reklámhadjáratot tudhatott magáénak, mint a teljes értékű, nagy költségvetésből gyurmázott Street Fighter IV.
Hogy nagyobb volt-e a füstje, mint a számunkra fontos lángja? Ez a kényes kérdés mindig is megközelítés kérdése volt, ám megadjuk rá a választ, mindkét szemszögből, reményeink szerint ez alapján képes leszel meghozni majd, a számodra ideális döntést, vagy mégsem. A Street Fighter II egy klasszikus csépelde, annak minden fontosabb tulajdonságával. A maga idejében úttörő, sőt forradalmi volt, a kétdimenziós beat'm'up játékok koronázatlan királyaként tekintünk rá vissza, innen, a fejlett jövőből. A Capcom úgy érezte, hogy van a koros-poros címben még rengeteg potenciál, rohangál manapság is annyi retro őrült mókus a nagyvilágban, akik igényt tartanának egy legendás klasszikusra, új köntösben, hogy megérje tető alá ráncigálni a project-et. A terjesztési mód eleve adott volt, mindkét célplatform rendelkezik kiforrott online játékbolttal, ahonnan igen kedvező áron tehetnek szert az ehhez hasonló anyagokra, tehát a kép összeállt, a játék nem különben. A
Super Street Fighter II Turbo HD Remix gyakorlatilag egyszerre tartotta meg az egykoron oly sikeres formáját és egyszerre varrta fel majdnem az összes ráncát. Az újragondolás receptje három fő összetevőből áll, grafikai, audió tuning és online búnyó. Mivel a masszív alap már több ízben is bizonyított, ahhoz nem nyúltak a fejlesztők, ehelyett a vizuális oldalát kezdték el teljes mértékben újrateremteni, a mai kor követelményeinek megfelelően, maximális, 1080p-s felbontásban, ehhez pedig dukál egy szintén alapelvárás, az online multiplayer módozat leprogramozása, implementálása. A kézzel rajzolt hatás elérésében a UDON vállalt meghatározó szerepet.
Mint azt sejteni, sőt, tudni lehetett, a bunyóhoz és az animációhoz nem nyúltak hozzá, így megmaradtak eredetiben a régi kombók, és mozdulatok. A Street Fighter II-ben hat akció gomb játszik, három különféle erejű és gyorsaságú ütéssel, valamint rúgással. A védekezés, a síkbeli bunyós anyagokra leginkább jellemző módon egy sima hátrálás, nem kap külön funkció gombot a Capcom bunyójában. A karakterlista teljes mértékben megegyezik az eredeti Super Street Fighter II Turbo-éval, tehát az alap srácokon és lányokon kívül választható a mexikói indián óriás, T. Hawk, az angol illetőségű, csinilány, Cammy, Dee Jay, a laza kickbox-os néger ember, Jamaikából és a hong kong-i Bruce Lee imitátor, Fei Long is. A készítőknek eszük ágában sem volt letagadni a karakterek korabeli küllemét, ezért szabadon választhatunk az újonnan rajzolt, nagyfelbontású modellek és az idejét múlt Lo-Def változataik között. Ennek egyetlen, ám óriási esztétikai hibája, hogy a klasszikus megjelenés beállításakor kizárólag a harcosok külleme vált át alacsony felbontásra, a pálya rajzolata marad az újonnan kapott, UDON-féle, nagy felbontású formájában. A drasztikus kontraszt ilyenkor roppantul zavaró, tehát gyakorlatilag a régi modellek használata ezzel húzott is magára egy réteg földet, senki sem fogja egy csekkolásnál tovább bámulgatni őket. A grafika mellett a zene is csinosodott, minőségben feljavult és remixelődött, persze az autentika szellemében a zenéket szintén csodálhatjuk eredeti valójukban, ha éppen úgy tartja úri kedvünk. A remix-ekre néha rá sem ismer az ember, pedig hát a melódia nem változott, csak alaposan áthangszerelték, újrakeverték őket, néha már-már andalító tempójúra. A játékmódokat tekintve sem szűkös a kínálat.
A szingli player kínál árkád akciót és gyakorló móduszt, az előbbin belül pedig választható az eredeti, balanszírozatlan és érzésem szerint csaló módon kemény játékmenet, valamint módunk van rábökni az újragondolt változatra, ami kellemes gameplay kihívást ígér, aszerint, hogy easy, normal, hard, vagy expert fokozaton szállunk-e ringbe. A multiplayer módozat már egy szerteágazóbb opció, hiszen e mögött bújik meg az offline és az online kétjátékos lehetőség is. Az online multiplayer Scoreboard, Friendly és Tournament opciókra tagolódik szét, majd ezeken belül bomlik további lehetőségekre. Ami meglepő és pozitív is egyben, hogy meccsek alatt támogatott a voice chat opció, tehát mehet az élőszavas osztás bele az éterbe. A karakterválasztásnál nem tudhatjuk előre, hogy az ellenlábasunk kire bökött, azt csak a versus képernyőn derül majd ki, így azzal stratégiázni sajnos nem igazán tudunk. Örömteli továbbá az, hogy a készítők figyeltek az igényekre és beépítettek egy invitációs rendszert, ennek segítségével expeditíven tudjuk játékra csábítani a delikvenseket a friendlist-ről, és mindezt természetesen a játékban tudjuk megtenni, nem szükségeltetik az XMB-ben botorkálni hozzá.
A személyes elvárásaim, igényeim maximálisan ki lettek elégítve, minden olyan módozat és funkció belekerült, amit jómagam, egy szimpla retro, árkádpüfölődéstől elvárok. Mindig kényes téma az a pont, amikor feldobják a nagy kérdést, hogy érdemes-e ennyiért, 3000 Ft-ért beújítani? A válasz testre szabott minden esetben, erősen annak függvénye, hogy milyen beállítottságú az adott figura. Kétségtelen tény, hogy a Street Fighter sorozat, az SNK-féle King Of Fighters, Fatal Fury, Art Of Fighting szériák mellett a legismertebb és egyben leginkább összerakott, síkbeli verekedős játék, így aki szívesen réved a múltba és nosztalgiázik időnként, annak máris ajánlott. Ha addikt vagy, megszállott Street Fighter-es, akkor Te már a cikk írása előtt letöltötted, nem vagy kíváncsi egy vén róka maszlagjára. Ha pedig a harmadik csoportot gyarapítod, tehát fiatal vagy és szűkös a zsebpénzed, ezért inkább budget játékokat vadászol az online játékpiacon, akkor előtte mindenképp fuss egy kört emulátoron a régi epizóddal. Ha azt bevette a gyomrod, és szeretnéd anime minőségű rajzolattal, online harcokkal megfejelve folytatni, akkor bizony remek vételt csinálsz és egy igényesen felújított legendával leszel beljebb.
Az online multiplayer szekciót kemény próba alá vetettem, végül megsínylette az idegrendszerem, majd a kontroller is lesérült, miután a kanapé keményebbik részén landolt egy jókora lendítés után. Az első perctől fogva nyúzom ezt a játékot és nem kezdő vagyok a Street Fighter pályáján, de, hogy valaki sorra verjen az összes létező karakterrel, miközben én a leginkább testhez állóval kaparok, az már sokk volt nekem. Persze sohasem adom, ez a mentalitás ezúttal nem volt kifizetődő, az első, öndiagnosztikai program lefuttatása után, enyhe agyérgörcsöt állapítottam meg, ami két nap után alábbhagyott, nem különben a késztetésem arra, hogy még egyszer a világháló legelvetemültebb kombó királyaival mérkőzzem, puszta szórakozás gyanánt. Ha meghallom a Hadoooken, vagy Shoryuken felkiáltást, már görcsbe rándult gyomorral fekszem a földön és várom a következményeket, orvos, azóta nem látott, ezért vagyok szabadlábon. A Street Fighter egy örökzöld klasszikus, minden hibájával és bájával együtt.
Nem vagyok biztos abban, hogy a ráncfelvarrást az audiovizuális tuning-nál be kellett volna fejezni, sokkal többre vihetné, ha az animáció is megújult volna és a régi gameplay hibákat kijavítgatják, de ezek sajnos nem történtek meg. A
Super Street Fighter II Turbo HD Remix felemás érzelmeket vált ki az emberekből, a felemás megújulás okán. Rajfilm minőségű, részlet gazdag grafika, újramixelt zenék és online multiplayer, a szentháromság összeállt és ennyiben ki is merült. Sok dolguk a srácoknak ezzel a produkcióval nem akadt, bőrlerántás folyamatban. Feledhető alkotás, feledhetetlen látvány mögé bújtatva, amennyiben a rajongást levetkőzve, mai, átlag szemmel tekintek rá. Az igazi áttörésre februárig várnunk kell, amely a Street Fighter IV képében érkezik majd meg.
Üdv. a hajón. 
