Az alaphelyzetet simán el tudjuk képzelni egy B kategóriás horrorfilm sablontörténetéhez: a jövőben játszódó sztori szerint főhősönk, John, aki családjával kellemes nyaralásban bízva vágott neki az űrutazásnak, egyedül ébred, egy kísérteties űrhajón (nevezetesen a Groomlake-n), és fogalma sincs arról, hogy valójában mi történt, merre is van, és hogy a feleségét és a kislányát látja-e élve még valaha.

A feladat tehát igen világos: keressük meg őket, éljük túl a dolgot, és tűnjünk el erről a már első látásra is ijesztő hajóról. Többet nem szeretnék elárulni a történetről, amely pont jó iramban fejlődik, és alakul, lesznek kisebb meglepetések is, úgyhogy érdemes figyelni a fontosabb jeleneteket átvezető renderelt videókat is.
A játékmenet természetesen visszanyúl a klasszik point’n click gyökerekhez, tehát felülnézetből irányíthatjuk John-t, az egeret használva, illetve a kamera nem forgatható (amely amúgy egyáltalán nem zavaró, sőt), de nem ettől lesz a játék nehéz. A rejtélyek felgöngyölítése közben számos, kisebb-nagyobb kihívás és feladat vár ránk, amelyeket nem tudunk két pillanat alatt letudni, itt bizony gondolkodni kell, viszont a megoldás többnyire kézenfekvő, néha fordulnak elő izmosabb kihívások.

Van továbbá inventory is, a környezetből összeszedegetett eszközöket tároljuk benne, amiket mindig a megfelelő pillanatban kell majd használni a továbbhaladásunk érdekében. Sok infót szerezhetünk még a tereptárgyakról is: amennyiben föléjük visszük a kurzort, akkor pár szavas leírást kapunk funkciójukról.
A játékban ugyan található szinkron, azonban a legfontosabb információkat a szanaszét heverő pda-kból, illetve a számítógépeket olvasgatva, e-mailekből tudjuk leszűrni, sokszor a továbbjutás kulcsát a bejegyzések figyelmes tanulmányozása jelenti. Ehhez alapvetően minimális angoltudás mindenképpen szükséges, hogy megértsük, mit is látunk, mert a hangsúly a fejtörőkön van, és nem azon, hogy egy gépfegyverrel mindenkit szanaszét lőjünk – aki ilyenre vágyik, annak inkább a Dead Space sorozatot ajánlom.

A totyogós iram talán sokakat elüldözhet a játéktól, mindezek ellenére úgy gondolom, nagyon jól működik, látszik, hogy nem összecsapott munkáról van szó. Ugyan sokszor felidegesítettem magam egy-egy komolyabb kihíváson, logikus felépítésük miatt rendre sikerült kibogoznom a ‘gordiuszi csomót’.
A megjelenítést látva azért nem voltam ennyire felhőtlenül boldog, de a hangulatot és az atmoszférát parádésan eltalálták. A termeket, helyszíneket járva tényleg átjárja az embert a borzongás, a vércsíkok, még félig-meddig működő gépek, suttogások, léptek zaja telitalálat. Ami még nagyon tetszett, az előbb említett feljegyzések, jegyzetek olvasgatása: kicsit Doom 3 érzésem volt tőlük, ott is hasonlóan ötletesek voltak, mint itt, néha humorosak, néha érdekesek, nagyon szerettem őket ‘lapozgatni’.

A szinkron kicsit kilóg a sorból, nekem nagyon száraznak tűnt az egész, és idegesítő is sokszor sajnos, de nyilván a költségvetésből most ennyire tellett. A legnagyobb gond a grafikával van, a tereptárgyak három dimenzióba ültetése sokszor pixelvadászatba csap át, egészen ronda megoldásokkal lehet találkozni, és előfordulnak kisebb útkeresési bug-ok is, de egy-két patch ezeket könnyedén orvosolja majd remélhetőleg.
Végezetül egy dolgot mindenképp rögzítsünk: remekül összerakott kis játék lett a Stasis, amely abszolút megéri a kissé borsos (25 eurós) vételárát. A játékmenet alapesetben úgy 12-14 óra, de higgyétek el, lehet az több is, egy-egy rágósabb fejtörő simán kitolhatja a játék ‘futamidejét’.

De ettől nem kell megijedni, üljetek neki bátran, nem fogtok csalódni, én személy szerint sok ilyen próbálkozást kérek még, a minőségi szórakozást sosem lehet megunni!