Képzelj el egy televíziós sorozatot, ami egy elképesztően nagy költségvetést felhasználva, hatalmas városokat és beépített területeket kínál fel arra, hogy néhány elmebeteg, illetve száguldásra éhes fanatikus lerombolja azokat. A harc itt a túlélésért folyik, rendkívül erős, gyors autócsodákkal, ahol bármelyik pillanatban felrobbanthatják alattunk az utat, ránk dönthetnek egy óriási gyárkéményt, arcunkba robbanthatnak egy tartálykocsit, de ha a sors úgy hozza, ránk zuhantathatnak egy hatalmas utasszállító repülőgépet is. Túl elmebeteg gondolat ahhoz, hogy valósággá váljon? Márpedig a Pure fejlesztőcsapata úgy gondolta, hogy legalább virtuálisan megpróbálja lemintázni számunkra ezt a koncepciót, egy olyan autóversenyt, ahol a legjobb helyezés mellett azért is küzdesz, hogy elérd a célvonalat, hogy kiüsd versenytársaidat, és rommá zúzd az előtted álló pályát, hiszen első a műsor nézettsége, illetve természetesen a pénz. Ezek pedig csak akkor válnak realitássá, ha a show látványosan halad előre!
/>

Márpedig a látványból nem lesz hiány! A kampány betöltése után összesen 12 epizódot küzdhetünk végig, azokon belül egyenként 6-6 pályát, és számtalan kiváló játékmódot. A Split/Second koncepciója az első bekezdésben már vázolva lett, így arra nem érdemes több szót fecsérelni, az egyes játékmódokra viszont már igen, hiszen szerencsére nem csak a sablon körversenyek állnak rendelkezésünkre a nagy rombolás alatt. Természetesen akad szimpla körözgetés is, ám ez a játék világában egyáltalán nem tud sem unalmassá, sem monotonná válni, hiába indulunk versenyezni ugyanazon a szakaszon már tizedszerre, képes még így is meglepetéseket okozni a pálya, köszönhető ez kiszámíthatatlanságnak, valamint a totális rombolhatóságnak, amivel komolyan borsot tudunk törni az ellenfél orra alá. Maradjunk azonban még egy kicsit a játékmódoknál, hiszen lesz pár egyedi köztük, így például a helikopteres üldözés, amikor egy légi egység folyamatosan rakétázza majd az előttünk álló utat. Ezeket kell nekünk ügyesen-okosan kikerülgetni, ha sikerül, akkor pontot kapunk, ha pedig ügyesek vagyunk, akkor az egyre több robbanás között addig manőverezünk, amíg elsők nem leszünk.

Természetesen ez még csak a jéghegy csúcsa - és előre is elnézést néhány módozat kimaradása miatt -, találni fogunk ugyanis jól megszokott elimináló módot, ahol mindig az utolsó versenyző esik ki, de lesz egy olyan túlélő lehetőség, ahol kamionok előzésével lehet időt és pontokat nyerni, ám a feladat nem olyan egyszerű, ezek a dögök ugyanis robbanó hordókat köpködnek magukból, elhalálozni pedig csak néhány alkalommal lehet, ami így lényegesen megnehezíti feladatunkat. Ugyanakkor a legtöbb pályát nem a játékmód teszi élvezetessé, hanem maga a mechanizmus, amivel a fejlesztők felvértezték az egész koncepciót. Nyilván most a robbantásokra kell gondolni, amelyekkel egyrészt eszméletlen pusztítást végezhetünk, másrészt óriási előnyre is szert tehetünk, ha okosan használjuk őket. Egyet ugyanis jegyezzünk meg még a játék betöltése előtt. Nagyon sokszor nem az fogja meghatározni győzelmünket vagy jó helyezésünket, hogy milyen gyors járgányban ülünk, sokkal inkább az, hogy mennyire tudjuk kihasználni a környezetünket, avagy mikor és mit tudunk ellenfeleink orcájába robbantani.

Természetesen nem mindig akkor indíthatjuk a halálos csapást és a nagy bummot, amikor nekünk kedvünk tartja, lévén csak az arra kijelölt objektumokat zúdíthatjuk rá mások autójára, illetve csak akkor, ha elég pontot drifteltünk, ugrattunk vagy romboltunk össze magunknak korábban. Ezt az autónk alján látható kijelző fogja mutatni számunkra, két kék, illetve egy piros csíkkal. Ha egyetlen kék rubrikát sikerült összeszednünk magunknak, akkor a kisebb objektumokat tudjuk aktiválni, bár a kicsit szót tessék csak jelzés értékűként használni, hiszen ezek is képesek óriási pusztítást előidézni. Találni fogunk közöttük robbantható tartályokat, leszakítható hidakat, helikopterből indítható bombát, de lesz, amikor egy egész épületet robbanthatunk rá társainkra, vagy az aszfaltot lyukaszthatjuk ki alattuk, de felnyithatunk elhasználásukkal rövidítőutakat is akár, hogy valóban csak néhány példát említsünk a több száz lehetőség közül. Ennek fényében a két darab kék kijelző feltöltődése esetén egymás után már két kisebb pusztítást eredményez, míg a harmadik kis piros csík telítődése már valódi földi Poklot szabadíthat el a pályákon.
#tv#
Nyilvánvalóan erre ritkán lesz esélyünk - alapból is csak néhány ilyen nagyobb pusztítást előidéző objektum lesz -, lévén a Split/Second betöltése után is csalni fognak a csapattársak - de ismerős ez valahonnan -, és hiába gondoljuk azt, hogy mérföldes előnyünk van, egy rossz mozdulat, és máris beelőzött minket a fél mezőny. Ilyenkor pedig sebességünkre hiába is támaszkodnánk, a legtöbb autót kizárólag úgy tudjuk magunk mögé utasítani, ha kirobbantjuk őket a lendületből, így tehát idő előtt elhasználjuk a naftát, mielőtt még fel tudnánk tölteni a piros változatát is. Hogy mi történik akkor, ha mégis sikerül? Elementáris erejű pusztulás, totális káosz, hatalmas porfelhő, és néhány másodperces kilátástalanság. Képzeld el, hogy egy óriási, kitámasztott hajó indul meg egyenesen feléd, hogy egy méretes utasszállító repülő hull alá az égből egyenesen rád, vagy hatalmas tornyok, emeletes házak borulnak rá a pályára, hatalmas robajt és káoszt hagyva maguk mögött. Ezek a pályákat is átrendezni képes csapások igazán megérik a pénzüket, és nem csak látványosak, hanem szereplőként roppant izgalmasak is lesznek.

Pénzt azonban mégsem ezekért kapunk. A csatorna, és a televíziós műsor vezetőit ugyanis nem érdekli más, csak az, hogy hányadik helyen végeztünk. Ha nagy kárt csinálunk, nagy a nézettség is, de ebből igazából mi nem profitálhatunk, ugyanakkor elengedhetetlen kellékek ahhoz, hogy győzelemre vigyük saját magunkat. A megszerzett krediteket ráadásul nem szabadon költhetjük, hanem gyűjtögetésükkel újabb és újabb járgányokat oldhatunk fel - sajnos nincsenek licencelt darabok -, így tehát igazából csak ezért hajtunk, illetve, hogy előhívjuk a következő epizódokat. Az egyszemélyes játékmenet igazából ennyiben ki is merül, ám szerencsére az unalmas jelzőt így sem lehet ráhúzni, én még a 12. epizód legutolsó harcterének is úgy álltam a rajtkockájára, hogy alig vártam a száguldás megkezdését, ugyanis a Split/Second játékmenetét egyszerűen nem érheti panasz. A fejlesztők pontosan annyit, úgy és olyan formában tettek bele, amennyire a játékosoknak szüksége van, nincs kényszerérzet, van kihívás, izgalom is bőséggel, sőt, az egyszemélyes kampány mellett komoly multiplayer részt is kapott a késztermék.

Kezdeném rögtön azzal, ami nagyon megdobogtatta a szívemet, és remélem, hogy másét is megfogja, van ugyanis osztott képernyős mód, amit én kitörő lelkesedéssel fogadtam, és örültem neki, mint kisgyerek a karácsonynak. Természetesen van LAN, és egyéb online lehetőségek is, ezek azonban számomra eltörpültek most a split screen lehetősége mellett. Arról nem is beszélve, hogy az extrák menüpont alatt megnézhetjük statisztikáinkat, illetve különböző achievementjeinket, lévén azokból is lesz szép számmal a program betöltését követően. Hogy maradjunk egyelőre a teszt pozitív oldalán, muszáj megemlíteni a kinézetet, a srácok ugyanis egy rettentően jól optimalizált grafikus motort tettek a Split/Second alá, ami még pompás látványt is nyújt. Nem a legszebb autós játék lett ő, ezt egyértelmű butaság lenne kijelenteni, azonban az effektek, a kidolgozottság, és egyéb apróságok egyszerűen olyan összképet varázsolnak hozzá, amire nem tudunk nagyon panaszkodni. Illetve de, hiszen a törésmodell enyhén óvodás szinten van.

Ezzel a kijelentéssel pedig el is érkeztünk a negatívumok ismertetéséhez, amiből szerencsére nincs sok. A törésmodell kritikánaluliságához nehéz bármit is hozzáfűzni, egyszerűen fájt végignézni, amikor sokadszorra, 50-es és 200-as tempónál is ugyanúgy zúzódik szét az autónk, a komolyabb modellek és a fizika teljes hiánya mellett. Ez számomra olyannyira lélekromboló volt, hogy az elvesztett pontok nagy része emiatt történt. Szintén borzalmas élmény volt számomra a zene milyensége. Nem tudom mikor tanulják már meg a fejlesztők, hogy egy igazi arcade, száguldásra és akcióra kiélezett autóversenyhez nem valók a hallgathatatlan "tucc-tucc" zenék, amelyek csak felhúzzák az embert, mintsem adrenalint pumpálnának bele a küzdelmek alatt. Borzalmas ez a rész, és sajnos a motorhangok sem tűntek túl erősnek, így a hanghatások sajnos elég középszintűek lettek. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a mesterséges intelligencia folyamatosan csal, számomra ez szintén egy óriási negatívum volt, hiszen ha egyszer tudom, hogy óriási az előnyöm, akkor ne kerüljön már hirtelen a semmiből a hátam mögé egy ellenfél.

Ez a kis csalás nyilván arra kellett, hogy folyamatos legyen az izgalom, bár én ezt azért más módon oldottam volna meg a fejlesztők helyében. Szerencsére viszont hiába is keresnénk, egyszerűen nem találnánk más hibát a Split/Second-ban. Az irányítása nagyon jó lett, a kinézetét nem érheti túlzottan panasz, a játékmenet kellően újszerű és izgalmas, a nagy kérdés csak az, hogy vajon a Blur, avagy a játék legnagyobb ellenfele mit tud felmutatni ezzel szemben! A mérce ugyanis magasra lett rakva, és már most erősek a kételyeink, hogy a kihívó képes lesz-e túlszárnyalni a készterméket. Rajtunk természetesen nem múlik majd, hamarosan tesztpadunkra fektetjük őt is, hogy összehasonlítsuk, vajon melyik fél nyerte meg a nagy csatát. Ha viszont egy kiváló arcade autós játékot keresel, eszedbe se jusson kihagyni a Split/Second-ot, mellé ugyanis biztosan nem nyúlsz vele. Én már most várom a második részt!