Sniper: Ghost Warrior 3 teszt

Miközben hazafelé tartottam a lemezzel, átgondoltam, mit is várok el egy olyan programtól, ami már a tervezés fázisában ennyi gonddal küszködött. Esküszöm nektek, iszonyú mélyre helyeztem magamban a minőségi lécet, mert szerettem volna elkerülni, hogy az egész teszt egy nagy hőbörgés legyen. Reménykedtem, hátha találok valami pozitívumot is (ez mondjuk valamennyire bejött) és megfogadtam, hogy nem leszek olyan nagyon szigorú, mivel mégiscsak egy B brandről beszélünk, ott pedig mások az elvárások.

Aztán ahogy elindítottam a játékot, minden megváltozott. Magyar viszonylatok között hamar megkaptuk a tesztpéldányt, így kissé csodálkozva nézegettem a TV képernyőjét, hogy mégis miért kell majd 10 gigás patch-et letöltenie.

Tessék, még itt is kerestem nektek csajokat

Úgy voltam vele, hogy elindítom, legalább a prológust megnézem, milyen, hátha kellemesen csalódom az egészben. Ez még nagyjából rendben is volt, nézegettem a környezetet, hallgattam főhősöm tenyérbe mászóan gusztustalan macsó dumáját, kicsit lövöldöztem, ismerkedtem a világgal.

Aztán elkezdődött a tényleges játék, én pedig úgy álltam ott tátott szájjal, mint szegény szomszédom, amikor látta, hogy egy dobszerkót cipelek be a lakásba. Nem tudom megfelelően leírni, hogy mennyire vállalhatatlan volt az egész. Úgy képzeljétek el, mintha egy mostani játékot akarnék elindítani egy 486-os számítógépen. Egy dologra azonban jó volt, megvártam, hogy letöltődjön a foltocska. Itt már minden reményemet elvesztettem, de vegyük szép sorba a dolgokat.

A félresikerült marketing kampány kiemelte a sztorit is, olyan kulcsszavakkal dobálózva, mint testvériesség, vendetta, dráma és bosszú. Hősünk, a nagyon tökös Jon North, akit testvérével, Robert-tel az orosz-ukrán határhoz küldenek, hogy semmisítsenek meg egy olyan nukleáris lerakatot, ami valahogy véletlenül itt maradt még a hidegháborúból. Persze ez nem jön össze, Jon-t leütik marcona zsoldosok, tesóját meg kvázi elrabolják.

Két évvel később Grúziában kóricálunk, itt kell rendet tennünk, mert nagyon megerősödött egy szélsőséges terrorista csoport. A szálak persze összeérnek, de nem spoilerezek inkább többet, hátha valaki megpróbálkozik még a stuffal, csodát ne várjunk, teljesen funkcionális az elbeszélés, szinte mindent ki lehet találni már elsőre is. Halkan azért megjegyezném, hogy olyan blőd párbeszédeket, mint amiket itt hallottam, még a Resident Evil-ben sem tudtak összehozni, ami azért eléggé nagy szó.

Újra szól a limbó láz!

Rögtön a nyitó jelenet elég erősre sikeredett, mivel igen nagy késztetést éreztem arra, hogy ki is nyomjam szinte azonnal a programot. Az SGW 3 egy belső nézetes akciójáték, ami elvben nyitott világgal operál. Ebben nincs semmi extra, hozza a kategória átlagos szintjét. Ami már érdekesebb, hogy a kvázi világtérkép négy szegmensre van felosztva, ezek szimbolizálják az eltérő környezetet.

Sajnos a bejárható terület nem túl nagy egyik szeleten sem, pár óra alatt simán ki fogja ismerni magát mindenki. A mechanika amúgy eléggé repetitív lesz, ugyanis megkeressük az adott területhez tartozó safehouse-t, felvesszük az új küldetést aztán már roboghatunk is megoldani. Minden berzenkedésem ellenére jó pár ilyet megoldottam, de rettentően önismétlőek. Noha alapjába véve lopakodásra, csendes harcra van kihegyezve a játékmenet, egészen nyugodtan rambozhatunk, nem ér semmilyen hátrány a későbbiekben emiatt.

Az esetek legnagyobb részében be kell jutnunk egy őrzött területre, hogy ott ellopjunk valamilyen dokumentumot/átkapcsoljunk néhány műholdat/adatot gyűjtsünk, aztán pedig ki kell jutnunk a műveleti zónából. Ahogy haladunk előre a fő történeti szálon, úgy érhetünk el másodlagos direktívákat, de kis túlzással ezek is pontosan ugyanolyanok lesznek, mint a sztori küldetések, szóval sok értelmük nincsen (a trófeán kívül, persze). Hogy ne unatkozzunk annyira, minden elvégzett tevékenységért cserébe új felszerelési tárgyak, puskák, kések, mesterlövész fegyverek nyílnak meg, amiket aztán pénzért cserébe megvehetünk.

Gyűjthetünk különféle nyersanyagokat, amikből mi is elő tudunk állítani egy csomó mindent, így spórolva a pénzmaggal. Ez az egész amúgy jó meg minden, de alapból annyi zsozsóval rendelkezünk, hogy bármit meg tudunk venni, így a barkácsolás konkrétan teljesen felesleges. Ha megsérülünk, a helyszínen medkittel gyógyíthatjuk magunkat, de óvatosan, mert eléggé limitált darabszám lehet nálunk.

Adjadide a ruhát de hirtelen

A safehouse-ok amúgy is kiemelt szerepet élveznek, mert egyrészt a fentebbi tevékenységeket csak itt tudjuk elvégezni, másrészt lehetőségünk van alvásra, ami begyógyítja sérüléseinket. Játékstílusunkhoz igazodván három eltérő képesség-fán oldhatunk fel extra tulajdonságokat. Mondjuk picit nevetséges, hogy ezeket a Sniper, Ghost és Warrior alcímmel illették.

Ezért a játékdesignernek simán kiosztanék egy csicskalángost, hogy tényleg, haver? Ezt miért kellett? Értelemszerűen, ha hátulról, csendben gyilkolunk, akkor a Ghost részen oszthatunk szét pontokat, míg mesterlövészkedés után a Sniper szekció erősödik. Ahogy látjátok, eddig semmi extra nincs a programmal, nem váltja meg a világot, de egyszeri szórakozásnak elmegy. Ami miatt azonban nem érdemli meg még a gépünk közelségét sem, az a már sokat emlegetett technikai háttér.

Szóval az apróbb patch előtt még arra is várni kellett nagyjából három másodpercet, hogy a pause menübe lépjünk. Igen, jól olvassátok, nem reagált azonnal a rendszer, de nem csak erre. Miután feltelepült a diszkrét csomagocska, jobb lett a helyzet, de nem sokkal. Az olyan dolgok, mint ricegő élek, alacsony felbontású textúrák, falba lógó emberek, tárgyak fel sem fognak tűnni a többi gyönyörűség mellett.

Készüljünk fel arra, hogy bármelyik percben szó nélkül összefoshatja magát úgy a játék, hogy konzolunkat is újra kell indítanunk. Másik nagy kedvencem az volt, amikor egy létráról szerettem volna lemászni, de eltűnt alólam a talaj és a nagy semmiben lebegtem, míg újra nem bootoltam az egészet.

Terminátrix bevetésre készen

Próbáltak látványos dolgokat is belecsempészni a srácok, de azon mondjuk szénné röhögtem magam, amikor óvatosan odasunnyogok valakinek a háta mögé, elindítom a belezést, majd pedig hősöm nagy keményen elvágja a levegő torkát, mivel az ellenséges katona egyszerűen eltűnt az animációból. A szereplők mozgása is annyira látványos, hogy ihaj.

Valószínűleg mindenki átesett egy korai gyermekbénuláson, majd pedig egy szögesdróttal játszott Legó helyett, legalábbis erre tudok következtetni, mivel ilyen darabos vonulást szerintem a PS1 éra óta nem láttam. Napestig tudnám folytatni még az olyanokkal, hogy a hitbox mérsékelten konzisztens, a növényzet kevlárból van, mert nem lehet átlőni rajtuk, satöbbi.

Ezek után az a jó hírem, hogy a töltési idő nincs öt perc az elején, hanem inkább négy. Illetve értem, hogy menet közben nem gondolkodik nagyon a stuff, de amikor területet váltunk, akkor bizony belefutunk a már emlegetett bűvös számba.

Szóval nem elég, hogy nem túl nagy a bejárható rész, még azt is négy darabra szabdalták, amiről persze nem szóltak senkinek, csak az mosakodtak, hogy a játék közben nincs loading. Ezek után szerintem megegyezhetünk abban, hogy a multi hiányát pozitívumként értékeljük, mivel gyanítom, hogy akkor még ennyi pontot sem kapott volna.

Hogy is mondta Ganxta Zolee?

Ez lenne tehát a fantasztikus Sniper: Ghost Warrior 3, amit a kiadó AAA kategóriás játékok ellen szeretett volna ringbe küldeni. Ha leszámítjuk az egészen elképesztő technikai hibákat, még akkor sem értem a hogyant, mivel unalmasak, repetitívek a küldetések, álmosító a sztori, nevetséges a fejlődési szisztéma, ráadásul túl sok kontent nincs benne.

Ha egy jót akartok nevetni, akkor mindenképp szerezzétek be, de inkább többen dobjatok össze rá, mert kissé drága lenne egyszemélyes viccnek. Mondjuk a CI Games csapatának ezzel az erővel meg is lehetne ajánlani az év trollja díjat, mert ahogy a nyitó képernyőn felsejlik az Achieved with CryEngine felirat, ott hangosan zokogunk a nevetéstől.