Resistance 3 teszt

Az Insomniac műhelyéből szabadult játékhoz mindnyájan vérmes reményeket fűztünk/fűzünk, ami nem csoda, hisz a rendhagyó Resistance sorozat örökségét tisztelhetjük benne. Ez már önmagában is rendkívül magasra helyezi a mércét, minthogy egy olyan franchise-ról van szó, amely egészen eddig töretlen sikerrel, magával ragadó atmoszférával lepett meg minket, s mindez egy olyan történetvázra épül, ami egész egyszerűen fenomenális. Akár úgy is beszélhetnénk a Resistance jelenségről, mint egy többemeletes tortáról, príma piskótaalappal, cirádás habkölteménnyel ékítve - nos, ez a torta épp most készül hátára venni a harmadik emeletet és fogalmunk sincs, megrogy-e alatta, avagy egy impozáns trilógiát képezve áll közönsége színe elé. Nem, nem rogyott meg.

Mi folyik ott New York City-ben?

A tudat, hogy ez alkalommal nem a harcedzett Nathan Hale teste felett vesszük át az irányítást, már a harmadik rész felbukkanása óta fúrja az oldalunkat. De hisz hogy is lehetne másként, amikor Hale a második felvonás végén az örök vadászmezőkre távozott? Muszáj lesz tehát beérnünk a már ismert Joseph Capelli-vel, akit azonban egy csöppet sem kell félteni, hiszen ő is bicskával eszi a grizzly medvét. Karakterével csakhamar szoros barátságot kötöttem. Ez talán annak köszönhető, hogy a készítők már a játék elején intimszféránkba lökik Capellit és a körülményeket, amik konok bőrkeményedéseket hagytak a lelkén.

Joseph Capelli őrszem ambícióit és elszántságát kerékbe törték a Chimera ellen folytatott háborúzás örökkévalóságnak tetsző évei: Capelli megfáradt, már egy szemernyi reményét sem látja a győzelemnek. Talán ezért is szegődött ahhoz a maréknyi túlélőhöz, akik a föld alatt leltek menedéket családjaiknak, s talán ezért nem kel birokra többé a fertőzöttekkel, és őrködik inkább eme elnyűtt közösség felett. Ami azonban bizonyos, hogy eme elhatározására legfőképp felesége és egy szem beteg gyermeke sarkallta.


Alighogy szembesültünk a hányattatott sorsú túlélők életkörülményeivel és átestünk egy gyorstalpaló "így meg így használd a fegyvered" tanfolyamon, máris felbukkannak a Chimera-k, s mindez elkerülhetetlenül egy véres összecsapásba torkollik, ami több szempontból is némi aggodalomra ad okot. Először is az egész borzalmasan gyorsan, minden átmenetet mellőzve veszi kezdetét, és csaknem ugyanilyen sebesen véget is ér, minekután az akció és izgalom tömény egyvelegének közepén fogalmunk sincs, mely érzelmünknek adjuk át magunkat. Ahelyett, hogy valami pattanásig feszülő atmoszférával körítve tálalnák a Chimera katonákat a franchise újoncainak, azok már az első 15-20 percben rezignáltan ölik halomra az ellent. Egy szó, mint száz, az első felvonás mondhatni pocsékra sikeredett. Függöny le.

Csakhogy, még mielőtt hozzálátnánk a Resistance 3 szentségelések közepette való elhantolásának, felbukkan Dr. Malikov, hogy megmentse a napot. A már jól ismert tudós egy elmélettel áll elő, miszerint a Föld váratlan éghajlatváltozását, az eljegesedést - amely rendkívül kedvez a Chimera fajnak - egy féreglyuk idézi elő, amelyet a gonosz lények New York City-ben nyitottak meg. A jó hír az egészben az, hogy ezt a féreglyukat be is lehet zárni. Némi unszolást követően kénytelenek vagyunk bólintani a küldetésre...

Úton New York felé

A prózai egyszerűségű sztori egy percig sem tér le a letisztultság vágányáról a mintegy 10-15 órás játék alatt, mégsem fordul meg a fejünkben, hogy visszaköveteljük a pénzünket; a Resistance 3 eme furcsa kettősségét nem más, mint a zseniális alaptörténet, illetve a reánk váró kalandok sokszínűsége alkotja. Az első valódi meghökkenés (azaz az eredeti rész) óta valójában nem lehettünk szemtanúi semmilyen váratlan fordulatnak, s lám a Resistance fogalmából mégis franchise lett - és erre a harmadik rész is remek példa, nekem elhihetitek. A történet során érdekes, szerethető és gyűlölhető karakterekkel hoz minket össze a sors, és valahogy az utolsó percig hajt minket az ambíció, ami valójában nem is a mienk, sokkal inkább Capellié: a családunk és az Emberiség jövője.


A dolgunk egy szemernyivel sem könnyebb, mint az ellenállás kezdetén, a Chimera-kon ugyanis különös változások mentek végbe az elmúlt évek során: valamicskével robosztusabbak, erősebbek lettek az egyre nagyobb teret hódító fagynak köszönhetően. Technológiájuk is újabb szinteket ostromol, és persze ez leginkább fegyverarzenáljukban mutatkozik meg (ami természetesen ránk is hatással lesz). Régi barátainkhoz újabb tömegoszlató csodák csatlakoztak, így például kedvenc falon átlövő köpöcsövünk mellé kapunk egy elektro-puskát, és egy impozáns "jégfegyvert" is, amely rendkívül hasznos a szorult pillanatokban. De eszemben sincs lelőni az összes poént.

Felfrissült fegyverarmadánk hatékony használatának érdekében pedig szinte végig jelen van gardedámunk, a célzás-rásegítő rendszer, amellyel elegánsan foghatjuk szálkeresztbe az ellenfeleket, idegesítő ide-oda rángatózások nélkül, egészen a Normal nehézségi szintig. A többi esetében ugyanis kénytelenek leszünk nélküle boldogulni. Az irányítás szerfelett kellemesre sikeredett (azért az érzékenységet nem árt, ha fokozzátok egy csöppet), bár hozzá kell tennem, Capelli elvtársunk egyáltalán nem hajlandó megbarátkozni az "ugrás" és a "gyors sprint" fogalmaival, előbbi ugyanis sok-sok kellemetlen percet okozhat nekünk, míg utóbbinak az értelmét firtjatjuk, futás és sprint között ugyanis aligha érzünk különbséget. Mindazonáltal nem különösebben gyűlik meg a bajunk még az olyan pályákon sem, amelyek során például mozdonyról kell lövöldöznünk a fejünkre áhítozó börtöntöltelékeket - merthogy ilyen is lesz.

Mint mondottam, a történet egyszerű vonalvezetése felett minden további nélkül hajlandók leszünk szemet húnyni, hiszen útunk olyan fenomenális állomásokkal vagyon megspékelve, amiket Caprioli is megirigyelne tőlünk. Ez köszönhető annak, hogy kalandozásaink során minduntalan belebotlunk olyan akadályokba, amiknek vajmi kevés közük van történetünkhöz, avagy célunkhoz - ellenben félregörgetése során megsegítjük embertársainkat és még talán vonatot is szerzünk a fenekünk alá, hogy gőzerővel vehessük irányunkat New York felé. Ehhez történetesen egyebet sem kell tennünk, mint átverekednünk magunkat a zombie-Chimera-kkal hemzsegő falun, ami egyébiránt kísértetiesen emlékeztet bennünket Ravenholm-ra a Half-Life 2-ből, és felrobbantanunk egy ház-méretű férget, aki a bányákban tanyázik. A szokásos hétfő-reggeli hercehurca, munkába menet. Ugyanebbe a kategóriába sorolható ama felvonás, melyben gladiátorként kell harcolnunk életünkért egy gazemberekkel teli arénában, és mindösszesen egyetlen samu kalapács áll a rendelkezésünkre.

A beváltott és be nem váltott remények

A Resistance 3 ugyan grafikai szinten semmiképp sem reformálja meg a videojáték-ipart (mi több, egyes textúrák kifejezetten randára sikeredtek), és a sztori sem veri rommá egyik konkurensét sem, azonban, miután küldetésünk utolsó szakaszát is magunk mögött tudjuk és látjuk beúszni a stáblistát, kellemes sóhajjal huppanunk vissza a kanapéra. Annak ellenére, hogy egyes részeknél a játék hangulata kissé lapossá és monotonná válik, végeredményben egy olyan alkotással bővült házi raktárunk, amely méltán viselheti a fogalommá lett Resistance jelzőt.

Azt kapjuk a pénzünkért, amit várunk: egy harmadik részt, bár újítások terén valamivel többet vártunk a kedves Insomniac-tól...


A Resistance 3 az ígéretekhez híven fel van vértezve különféle - manapság már-már elengedhetetlen - többjátékos funkciókkal, így a mezei multiplayer-rel, a Co-op-pal - amely hangzatos és élvezetes, de abszolút porig rombolja az atmoszférát, tekintve, hogy fogalmunk sincs, ki a második játékos és hogyan kerül oda -: ez utóbbit játszhatjuk interneten keresztül mások meghívásával, vagy éppen a klasszikus osztoss képernyős megoldással is.

Ha valamit még érdemes megemlíteni, hát az Extra menüpont alatt található finomságok bizonyára azok: itt lehetőségünk van a játék során - ügyességünk alapján - összegyűjtött krediteket csalásokra, vagy ilyen-olyan képi/videó matériákra beváltani, hogy így teljesebb képet kaphassunk a Resistance 3 világáról, az eltelt évekről, stb.

Záróbeszéd (Nem kötelező)

Nos, összességében a Resistance 3 háza táját egy árva degradáló szó sem érheti, s bár atmoszférája itt-ott homlokegyenest eltér a sorozat korábbi részeiben tapasztalttól, én ezt sokkal inkább a játék előnyeihez sorolnám, semmint hátrányai közé. Ugyanez mondható el a hőscseréről is: egész egyszerűen bűn lett volna ismét Nathan Hale-t a főszerepbe paszírozni; egy ilyen epilógusba (?) illő volt egy új karaktert találni, egy olyat, akit még nem ismerünk, akiről még nem tudjuk, mire képes.

Minden bizonnyal akadnak majd, akik szavak útján kifordítják ezt a remekbe szabott játékot annak négy sarkából, hogy ezzel adjanak hangot elégedetlenségüknek, amiért a harmadik rész nem minden tekintetben tükrözi a franchise alapvető vonásait - éppenséggel ezért írtam e záró sorokat. Amennyiben pihe-puha helyet tölt be szívetekben a játéksorozat, úgy a harmadik felvonást is bűn lenne kihagynotok.

A Föld népe számít rátok. Nyeregbe, katonák!