Project CARS 2 teszt

2017. október 09.
73.3651
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
Az autós játékok szerelmesei mostanában igencsak el lesznek kényeztetve. Nemrég teszteltük a WRC 7-et, ami ugyan nem váltotta meg a világot, de nem is lett botrányosan rossz. Pár hét múlva érkezik az új Gran turismo, amit egy új etalonnak várunk. Megérkezett a Forza 7, plusz sunyiban befutott a Slightly Mad Studios fekete lova, a brutálisan élethű szimulációt kínáló, professzionális alapokon nyugvó Project Cars 2 is. Erről következik tesztünk.
 


Sok minden más mellett abban különbözik alanyunk a többitől, hogy egy sikeres Kickstarter kampányt követően hozták tető alá. A finoman szólva telített autós mezőnyben megpróbáltak identitást is varázsolni a projectnek, ami szerintem sikerült. Elhagytak minden felesleges lózungot, csak és kizárólag a minél élethűbb, realisztikusabb vezetési élményre koncentráltak.

Ez abszolút rendben volt, noha azért csúnyácska bugok belekerültek a végleges mixtúrába, de azért bezsebelte tőlünk a jól megérdemelt, szép, kövér nyolcast. Ne tévesszen meg senkit a mostani értékelőben virító szám: noha alakra majdnem megegyezik az elődével, tartalmilag sokkal megalapozottabb.

Jól bevált formulán teljesen felesleges drasztikusan változtatni - mondhatták a játék meetingjein, plusz olyan szavakat tűzhettek fel az ilyenkor szokásos táblára, hogy még realisztikusabb, sokkal látványosabb konzolos portok, brutális választék mind pályából, mind pedig járműből, illetve gondolom sokat szerepelt az optimalizálni kifejezés is.

Sehol senki, ezt már szeretem.

Sehol senki, ezt már szeretem.


Örömmel jelentem, hogy ezeknek majdnem mind sikerült eleget tenniük. Mielőtt azonban a teszt, vagy a mellékelt képek (amik gameplay screenshotok egyenesen az Xboxból, yaaaay!) hatására rohannál a boltba, hogy beszerezz egy kópiát, emlékeztesd magad: ez nem árkád száguldozás, hanem kőkemény, profi szimuláció annak minden előnyével és hátrányával egyetemben.

Túl sok felesleges infót a második rész sem tartalmaz, ugyanis ahogy végig nézzük a meglehetősen mozgalmas és gyönyörű intrót, egyből a kezdőképernyőn találjuk magunkat, ahol egy kellemes hang üdvözöl minket, majd pedig felvilágosít az első blikkre nagyon kevésnek tűnő opciókról. Mindösszesen egy Quick Play, Career és Community lehetőséget találunk.

Szerencsére ezek további részekre vannak bontva, de valljuk be, tényleg karcsú a felhozatal módok tekintetében, ráadásul ezerszer lerágott csont az összes. Ettől függetlenül érdemes egy új karriert indítani, mert ez lesz játékunk gerince. Itt a szokásos dolgok elvégzése után először el kell döntenünk, hogy hol szeretnénk kamatoztatni tudásunk.

Ez a bevásárlós autóm

Ez a bevásárlós autóm


Nem kötelező ugyanis mondjuk gokarttal vagy légypiszok erősségű versenyautókkal kezdenünk: amennyiben kellően magabiztosak vagyunk (esetleg több száz órát játszottunk az előddel) indíthatunk akár 2-300 lóerős verdákkal. Ahogy az előzményben, úgy itt is tudunk szezononként váltogatni közöttük, szóval bele tudunk kóstolni mindegyikbe. Mivel egy Project CARS stuffról beszélünk, így az igazán kemény dolgok itt kezdődnek.

Első lépésként nagyjából olyanra állítjuk be a versenyt, amilyenre szeretnénk. Ezt úgy értsétek, hogy az időjárás változásán keresztül szabályozhatjuk egy tízes skálán ellenfeleink intelligenciáját valamint agresszivitását, beállíthatjuk a körszámokat, megadhatjuk, hogy szeretnénk gyakorló köröket futni, milyen hosszan.

Türelmetlenebbek kezdhetik egyből a szabadedzéssel, ami alaphelyzetben fél óráig tart. Közben variálhatunk a boxtaktikán, összetákolhatunk egy sajátot, ha nem lennénk megelégedve az alapból felkínálttal. Itt muszáj megemlítenem egy negatívumot, mivel előszeretettel szívatott meg a gép.

Golfot éled?

Golfot éled?


Nagy nehezen sikerült megszereznem a pole-t, gondoltam pár másodperccel a vége előtt csak nem történik semmi egetverő, bátran nyomtam rá a session végére. Erre azt látom, hogy tökutolsó helyről indulok, mert abban a maradék hat másodpercben hirtelen mindenki jobb eredményt ért el. Ezt többször is eljátszotta, így nincs más választás, meg kell várni a végét, hogy biztosra mehessünk.

A versenyek amúgy egészen korrektek, bár furcsaságok azért akadnak. Például sokkal egyszerűbb az utolsó helyről beérnünk az elsőre, mint a pole-ról elhúznunk a többiek elől. Szerencsére ez nem túl sűrűn fordult elő, így pontot nem kell levonni miatta. Ami tény, hogy joystick-kal sokkal nehezebb (realisztikusabb) a kezelhetőség, mintha kormánnyal játszanánk, ám ez is határozottan fejlődött az elődhöz képest.

Ne értsetek félre, kegyetlen mennyiséget kell gyakorolni ahhoz, hogy egy nagyobb gázfröccs miatt ne álljon keresztbe a 400 lóerős Fordom, vagy rongyoljunk bele a tömegbe egy buta fékezés miatt, viszont ez sokkal élvezetesebb, mint eddig volt.

A célfotó dönt more

A célfotó dönt more


És igen, újfent olyan mennyiségű változót állíthatunk át járgányunkon, amennyit még nagyon nem láttunk. Talán egy kicsit át is estek a ló másik oldalára ezzel, mert értem én, hogy egy szimulátorról beszélünk, de szerintem még a legdurvább gearhead-ek sem akarnak feltétlenül órákat szöszölni azzal, hogy most végül milyen csavarokat használjunk a gumi rögzítéséhez.

Térjünk vissza a pozitívumokhoz, mert van még bőven miről beszélni. Ott van például a külcsín, ami előnyére változott az elmúlt két évben konzolokon. Az autók nyilván maximálisan rendben vannak, tökéletes kidolgozottsággal rendelkeznek. Ha jól számoltam, 180 darab érhető el.

Gyártók szerint vannak szétbontva, így gyanús, hogy mindenki megtalálja a kedvencét, mivel rettentően sokszínű a paletta. Szériajárművektől kezdve az izmosabb városi modellekig megtalálunk mindent, szelektálhatunk bőven. Ami ennél keményebb, az az elérhető pályák minősége és száma.

Nahát mennyi opció! Se.

Nahát mennyi opció! Se.


Több mint hatvan lokáció került bele, amiknek egyharmada ráadásul kavicsra pontosan megegyezik valóságbeli társukkal, ez meg teljesen új fejezetet nyit a történelemkönyvekben. Tovább fokozva a realisztikusságot, nyilván figyelnünk kell arra, milyen az összetétele ezeknek, esik-e majd az eső vagy hó, esetleg orkánra számíthatunk. Nyilván nem mindegy, hogy egy jó minőségű aszfaltcsíkon kap el minket a vihar, vagy pedig valamilyen földesebb szakaszon.

Tudom, ezek után nagyon furán hangzik ha azt írom, itt lenne még miben fejlődni. Ugyanis ha csak szigorúan a technikai részt vizsgálom, akkor azért az árnyékok nagyon nincsenek rendben, érdekes a közönség, valamint a városi szakaszok is messze vannak a széptől.

Arról már nem is beszélve, hogy megint tonnányi apró, de annál bosszantóbb bug maradt a végleges termékben. A bokszutcában átlógnak a falon derék szerelőink, egy ütközés után nem tudunk hátramenetbe kapcsolni, esetleg simán beleragadunk valahova - nem fogom az összeset felsorolni, de változatosságuk szemet gyönyörködtet.

Az én autóm a legpirosabb

Az én autóm a legpirosabb


Újfent a PC-s játékosok jártak a legjobban, mert érződik, hogy a konzolos változatok csupán portok, még ha kellően jó minőségűek is. Maximális beállítások mellett, 4K felbontáson állkapocs leejtős minőségű a grafika asztali gépeken.

A hasonszőrű stuffoknál kiemelten fontos még a hang, ami szerencsére szintén a pozitívumok táborát erősíti. Próbáltam fejhallgatóval, jobb házimozin illetve TV speakeren is, a végeredmény mindenhol kellemes volt. Imádtam a murva hangját, ahogy Ford Mustangommal ezerrel zuhantam bele egy kanyarba.

Kapart, sikított a gumi, ahogy kell, de az egészet majdnem elnyomta a motor mély dübörgése. Nem tudom, hogy hibának számít-e, de kicsit visszakanyarodva az elérhető játékmódokra, megkapjuk szinte az összes járművet, ha a Quick Play opciót választjuk.

Ezt az előd esetében negatívumként róttam fel, de lehet, hogy nem volt igazam, mert a Project CARS stuffok sosem a megnyitható extrákról szóltak, hanem a szinte tökéletes szimulátor élményről. Tudunk egyébként online is autókázni, de az olyan szinten fapados, hogy nem is nagyon öltem bele túl sok időt. Az értékelésnél tehát a fenti szempontokat vettem figyelembe, amik alapján egyértelműen kijelenthető, hogy ez bizony egy nagyon jó anyag lett.

Nyugi, nyugi, mindjárt rálépek a gázra

Nyugi, nyugi, mindjárt rálépek a gázra


Bizonyos tekintetben sokkal mélyebb, mint az elődje. Javítottak a kontrolleres vezetési élményen, miközben a realizmusból egy fikarcnyit sem kellett visszavenniük. Sokkal szebbek a konzolos változatok, elképesztő mennyiségű játszható lokáció, valamint jármű áll rendelkezésünkre.

Ezzel együtt sem lett tökéletes, hiszen a roppant idegesítő technikai vackok már megint jelen vannak, változatosabban mint valaha.

A kissé fapados karrier mód, már-már Ryanair szintűen lebutított multi csak tovább növeli a módok hiányosságait. Ezeken kívül nagyon belerúgni nem tudok, meg nem is akarok, így ha kedveled a kőkemény szimulátorokat, akkor ne habozz, azonnal csapj le rá, mert remek vétel. Reméljük a jövőben kicsit csiszolnak a fentebb taglaltakon és akkor már a képzeletbeli dobogó felsőbb szegmensei is simán elérhetőek, mivel az alap kiváló.

Project CARS 2 / Tesztplatform: XBOX ONE

a polcon a helye
  • Stílus: Verseny
  • Megjelenés: 2017. szeptember 22.
  • Ár: 8.799 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Igazi kőkemény szimulátor
  • Sokat fejlődött a kontrolleres irányítás
  • Elképesztően sok és minőségi pálya
  • Kicsit sok a bug
  • Kevés játékmód
  • Technikailag még fejlődhetne a két konzolos port
  • Hang
    9
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    8
  • Hangulat
    8
8.3
Project Cars 2 is. Erről következik tesztünk. '>
Project Cars 2 is. Erről következik tesztünk. '>
7 hozzászólás

totyak

8 éve, 4 hónapja és 4 napja

Nem mondom, hogy nem próbálnám ki, de lehet, hogy gyorsan megunnám. Valahogy elengedtem egy ideje a versenyjátékokat.

válasz erre

Hentes

8 éve, 4 hónapja és 5 napja

Most már mindjárt itt a GTSport, és nálam ez most gond, mert inkább az. mosolygó smiley Bár most elbizonytalanodtam, nagyon jó a pont...

válasz erre

Gólem

8 éve, 4 hónapja és 8 napja

Hát egy picit jobbra számítottam. Nem a pont miatt hanem a leírt hibák, kellemetlenségek miatt. Nem adok érte pénzt.

válasz erre

muki

8 éve, 4 hónapja és 9 napja

Nagyon erős most a felhozatal, de sokkal inkább ez mint a Forza, pedig Xboxos vagyok.

válasz erre

miertkellettaregbevezetes

8 éve, 4 hónapja és 9 napja

Tommy írta:
Én inkább az árkád versenyekkel tudok játszani, ezért sajna ezt ki kell hagynom. Pedig brutálisan jól néz ki!
LOL.

Ki ne hagyd. Van benne csúszka amivel olyan arcadre rakod hogy befosol mosolygó smiley Az első részben is van frankó csúszka 0-100 között.... 33%-nál már ideális az én arcade játékstilusomhoz mérten billel már tudok helyezést elérni a dobogon annál feljebb már kevés vagyok. Gondolom ebben is ugyanúgy van

válasz erre

Tommy

8 éve, 4 hónapja és 9 napja

Én inkább az árkád versenyekkel tudok játszani, ezért sajna ezt ki kell hagynom. Pedig brutálisan jól néz ki!

válasz erre

miertkellettaregbevezetes

8 éve, 4 hónapja és 9 napja

Azért az a nem semmi ,hogy pc-re mennyire érdektelenek ezek..

WRC 7 Owners: 6,879

Project Cars 2: Owners: 80,479

DiRT 4: Owners: 75,206

Konzolon kíváncsi lennék hogy szerepelnek......

válasz erre
Project Cars 2
8.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaeff2wcs profilja