Bár a filmekből készült játékok szintén elég neccesen szoktak sikerülni, a Mad Max rövidebb bemutatói, valamint a nagyközönség elé tárt gameplay jelenetek kellően meggyőzőek voltak ahhoz, hogy lássuk, ez bizony sokkal közelebb lesz a jóhoz, mint a trágyához. Ugye annyi viszonylag hamar ki is szivárgott, hogy egy sandbox alapokra épülő, az autós játékmenetet a kegyetlen brutalitással ötvöző halmazt kapunk, ami nagyon pozitív, lévén nem is szól másról ez a világ, csak a nyers túlélésről.

A kissé rövidke intróban ez amúgy vissza is köszön: hősünk, a szinte mindenét elvesztett Max a legendás V8-as Interceptorral autókázik, de pechére Scabrous Scrotus hadfiai üldözőbe veszik. Az első hullámot még bedarálja hősünk, utána viszont nincs kegyelem, maga Scrotus veri laposra emberünket, megfosztva mindenétől.
Mivel ez nem épp egy rózsaszínű, unikornisoktól hemzsegő mesevilág, így Maxnek sürgősen kell egy verda, víz és némi élelem. Egy apróbb kóborlás után rátalálunk a szerencsétlen torzszülött Chumbucketre, aki egy életre kelt legendát, a Magnum Opust akarja megépíteni, viszont szüksége van egy jól képzett sofőrre.

A kereslet találkozik a kínálattal, ezért kissé szakállas hősünk csatlakozik Chum-hoz, hogy jól meg is építsék az új járművet, meg persze közben azért bosszút is álljanak egy kicsinyt. Nos, ezzel a nem túl bonyolult alapszituval kezdjük az új játékot. A történet egyébként a továbbiakban sem lesz agyon variálva, ami nem is feltétlenül baj, hiszen már az ezüstvásznas produkció sem a csavaros sztorival szögezett minket a székbe.

Ahogy a bevezetőben is említettem, a játék sandbox alapokon nyugszik, azaz kapunk egy viszonylag nagy térképet és ezen belül bizony arra furikázunk, amerre kedvünk tartja. Azt jó előre le kell szögeznem, hogy a legtöbb negatívum szintén ebből fakad, de erről majd egy picit később. Gondolom abban is egyetértünk, hogy ennek a lepusztult világnak a hangulata csak akkor jön át, ha kellően kegyetlen, ugyanakkor stílusos az egész.

No, ez utóbbival nem is lesz semmi baj, mert pontosan olyan szinten rohad minden, ahogy annak egy MM adaptációban lennie kell. Bármerre megyünk, mindenhol szörnyen megcsonkított tetemek, a felismerhetetlenségig torzult emberek, valamint az egykori civilizáció romjain pöffeszkedő hadurak találhatóak. A stílus tehát rendben, viszont a grafika azért hagy elég sok kívánnivalót maga után.
Sajnos sokszor találkoztam elég durva képfrissítési gondokkal, beakadó ellenfelekkel és tereptárgyakkal, alacsony felbontású textúrákkal. Bár már ezek sem túl pozitívak, viszont hősünket leszámítva (aki egész jól fest) a környezet kidolgozottsága éppen hogy megüti az átlagos szintet.

Persze az autók is kivételek, mert csak úgy árad belőlük az autentikus hangulat, de az összkép az nem túl meggyőző. A nyitott világ először lenyűgözően fest: mindenhol a sivatag az úr, kopár sziklák, mély kanyonok és a horizontig nyúló portakaró szinte kényezteti a szemünket. Ahogy a verdánkkal felverjük a port és átsüt rajta a nap, no, az elsőre nagyon adja. Aztán egy jó óra múlva elkezdjük unni a sivár környezetet, mert, ahogy mondtam, mindenhol a sivatag az úr.

A játékmenet próbál ezen segíteni, de nagy megfejtésre itt se számítsunk azért. A pusztakezes harc elég kemény lett, még úgy is, hogy nincsen túlgondolva. Van egy gomb az ütésre, egy másik a védekezésre, aztán ha jól megszédült az ellen (és van nálunk kés), akkor elég csincsin ki is tudjuk belezni. Max nem harcművész, így a flikflakkos szaltózások helyett a kőkemény parasztlengőké a terep. Ha jól kombózunk, akkor betelik a düh mérőnk és extra látványosan tehetünk el mindenkit láb alól.

Persze tudjuk fejleszteni hősünket, taníthatunk neki új mozdulatokat, erősíthetjük a sebzést, jobb páncélt vehetünk neki, satöbbi. Az autós harc egy üde színfolt: Magnum Opusunk mindenféle eszközzel felszerelhető, így meg tudjuk majd csáklyázni a ránk törőket, de egy shotgunnal fel is robbanthatjuk a benzintartályukat, kilőhetjük a kereküket, vagy robbanó lándzsával hajigálhatjuk meg őket. Természetesen a frontális ütközéseket és a lökdösődést is honorálja a program.
Járművünket több lépcsőben tudjuk fejleszteni, így kaphat jobb páncélt, erősebb gumikat és felfüggesztést, új festést, kiálló fémtüskéket, erősebb szigonyt, mesterlövész puskát, meg még egy tonnányi dolgot. Ez az egész leírva elég jól hangzik, azonban itt már előjön a fentebb említett rákfene: egy idő után iszonyúan repetitív lesz.

Megyünk, nyomogatjuk a két gombunkat, autóba szállunk, kicsit lökdösődünk meg szigonyozunk, aztán jöhet a következő. Természetesen a készítők igyekeztek másodlagos feladatokkal is ellátni minket, azaz fogunk mesterlövészekre vadászni, madárijesztő szobrokat döntögetni, aknákat semlegesíteni, konvojokat felszámolni, különböző erődöket elfoglalni és a helyi fizetőegység (scrap) után vadászni.

Egyébként ez az erődök elfoglalása egészen szórakoztató: először a külső védelmet kell felszámolnunk, csak azután tudjuk megrohamozni magát az építményt. Itt több fő feladatunk is lehet: vagy ki kell irtani mindenkit a helyen, esetleg olajtartályokat felrobbantani, vagy magát a pumpát leamortizálni. Közben persze begyűjthetünk a múltból visszamaradt fényképeket, szimbólumokat verhetünk szét, meg bezsákolhatunk egy csomó lótyit, ami ugye a fejlődésünkhöz nélkülözhetetlen.

Extraként minden területen lesz egy amolyan mini főellenség is, akiket persze nehéz legyűrni. Ha egy adott területen teljesen felszámoljuk ezeket a dolgokat, akkor ott megszűnik Scobrus uralma, és pl nem fognak lépten-nyomon rajtunk ütni.
A gond ezzel is csak annyi, hogy rettenetesen hamar meg fogjuk unni ezeket, mint ahogy a legtöbb sandbox típusú játéknál. Ja, majdnem kihagytam, hogy az ellenségeinktől eltérő típusú autókat is zsákmányolhatunk, amikkel aztán különböző versenyeken indulhatunk. A recept itt is az, mint a többi szegmensnél: az első három-négy verseny egészen szórakoztató, aztán viszont egyre többet gondolunk egy jó pulykás szendvicsre, mint arra, hogy most akkor még van két kör amit túl kéne élni.

Pedig amúgy a szavatosság bőven kiemelkedő. Ha csak a fő sztorit követjük, 20 órát szó nélkül bele tudunk tenni. Amennyiben még rámegyünk az extrákra is, úgy olyan 50-re saccolnám, tehát nem kevés ideig tudunk elleni az anyaggal. Kicsit furcsa volt látni, hogy nem Tom Hardy adta a hangját és fizimiskáját, de az erre leszerződtetett Bren Foster is hozza az elvárható szintet. A párbeszédek pont olyanok, mint amit elvárunk, tehát elég velősek, viszont ahogy Max odaszól néha Cumbucketnek, az igencsak vicces.
Audio részen is rendben van az anyag, tisztességgel duruzsolnak és visítanak a V8-as motorok, szépen surrog a gumi a forró homokon, megdörren a shotgun, az elvágott torkokból korrektül bugyog fel a vér. A legjobb azonban akkor jön, ahogy a düh méter betelik, akkor ugyanis olyan csontzenét hallunk, amit bármilyen amerikai focimeccsen is megirigyelné a közönség. Sajnos a zenék esetében nem ennyire jó a helyzet, mivel nagyon kevés dallam csendül fel, ráadásul azok is teljesen semmitmondóak, pedig ugye tudjuk, hogy egy jó trackkel hogy fel lehet dobni az egészet.

A Mad Max videojáték tehát egyáltalán nem lett rossz próbálkozás, sőt, néhány elemében abszolút megközelíti az ezüstvásznas produkciót. A stílusosság nagyon rendben van, a harcok, akár autóval, akár puszta kézzel, elég meggyőzőek, ugyanis simán érezzük, hogy itt a túlélésért megy minden. A szavatosságra, valamint a térkép nagyságára egy rossz szavunk sem lehet, aki szereti ezt a stílust, az bizony bőven megtalálja a számítását benne.
Ugyanakkor kár lenne tagadni a negatív szekciót: a grafika technikailag nincs túl magas színvonalon, rendkívül sok a bug és a framerate zuhanás benne. A stílusra jellemző, unalomba fulladó dolgok is jelen vannak, mert hiába a viszonylag sok opció, az ismétlődést nem tudja elkerülni.

Mindent összevetve én azért elég jól szórakoztam a programmal és szerintem ha tetszett a film, nyugodtan tehettek vele egy próbát. Ha azonban herótod van a sandbox játékmenettől, vagy simán csak nem jön be ez az autókázós, gyűjtögetős, gyilkolós mechanika, akkor kerüld el, mert a Mad Max sem hoz forradalmat.