Aztán szép lassan kiderül, hogy cimboránk kicsit megcsömörlött, így némi lelki béke megtalálásának céljából egy szicíliai kolostorban kötött ki. Ám nyugta itt sem nagyon van, hiszen egyik pap barátját gonosz maffiózók rabolják el –mily galádság, pont gyóntatás közben-, akik 500.000 $ váltságdíjat kérnek érte cserébe. 47-es pedig épp elég oknak tartja ezt ahhoz, hogy elővegye az elrejtett fegyvereket, és az öreg tiszi kiszabadítására induljon. Gyorsan felveszi a kapcsolatot régi cégével, hogy infót kérjen a maffiózóról. Azonban itt kiderül, hogy ők sem a Máltai Szeretetszolgálat, és a műholdfelvételekért cserébe a főnök likvidálását kérik. Persze az ár nem túl nagy, hiszen e bűnös cselekedetét bőven kiváltja majd Szent Péter színe előtt az eredeti cél. Barátunk nagy megjavulási elhatározására jellemző, hogy a kolostor udvarán van egy fészer, aminek a falába már be vannak verve a fegyvereket tartó szegek. Aki némi élt és cinizmust vélt felfedezni a fenti történet ecsetelése közben, az nem tévedett nagyot. Láthatunk egy gyönyörűen megkreált, de nagyon gáz tartalommal megáldott intrót. Máig nem értem, hogy minek kellett visszavonultatni szerencsétlent. Ez volt az első csalódás.

A másodikkal akkor szembesültem, mikor megpróbáltam mozgásra bírni emberünket. Kicsit furcsa az irányítás, de idővel megszokható. Hasonló problémák voltak már az első részben is, de ott tényleg megszokható volt idővel. Most viszont áttértek az irányításban a WASD gombkombinációra, illetve az egér használatára. Hogy miért, arról egy kicsit később. Lényeg, hogy emberünk még az egér legérzékenyebbre állításakor sem hajlandó olyan gyorsan fordulni, mint ahogy azt elvárni lehetne tőle. Az pedig elég gáz, hogy háromszor hátba lőnek, mire egyáltalán oda tudsz fordulni. Néha meg tudja ölni a játékot. A harmadik csalódás pedig akkor ért, mikor először próbáltam meg valakit a fojtózsinórral likvidálni. Külön művészet. Csapkod össze-vissza, vagy elkapja az áldozatot, vagy nem.

A negatívumokról egyelőre ennyit. Ez volt a három legzavaróbb dolog, amivel találkoztam a játék során. Persze kisebb bosszúságok még értek, de hadd ne lőjem le a poént. Nézzük akkor, mik azok az újítások, amiket a várt kirobbanó siker érdekében a fejlesztők beleraktak a játékba. Talán a legfontosabb, hogy már van lehetőségünk a TP és az FP között váltanunk, azaz külső, illetve „belső” nézetből is irányítható a játék. Ennek érdekében változott az irányítás a fent említett WASD-re. Persze az új nézet fogadtatása megosztotta a közönséget. Akik már játszottak az első résszel is, azok fennhangon állítják, hogy elrontotta a játékot, az „újak” pedig üdvözlik. Végre menthetünk játék közben! Mentési lehetőségeink nem végtelenek, így –nekem tetsző módon- nem tehetjük meg, hogy minden kinyírt ember után mentünk, és ha a következő nem sikerült, akkor visszatöltjük. Fegyvereink száma jelentősen bővült, sőt a küldetés teljesítése alatt összeszedett fegyvereket magunkkal vihetjük a kolostorbeli fészerünkbe, és felhasználhatjuk őket egy későbbi feladat teljesítése során. Külön öröm, hogy vannak végre olyan fegyverek is, amikkel gyilkolás nélkül is ártalmatlanná tehetünk valakit, sőt akár az öklünket is használhatjuk rendreutasítás céljából.

Ennek külön jelentősége van abból a szempontból, hogy minden küldetés végén kapunk egy értékelést a munkánkról. Itt ellátnak egy jelzővel is, ami a feladat végrehajtása során tanúsított véreskezűségünket hivatott osztályozni. Ha mindenkit kicsinálunk a pályán, aki csak él és mozog, akkor nemes egyszerűséggel a Mass Murder, azaz tömeggyilkos nevet kapjuk, viszont ha csak a célszemélyt likvidáljuk, akkor megkapjuk a kitüntető Silent Assassin titulust. A Mesterséges Intelligencia is nagy fejlődésen ment keresztül. Ha rálövünk egy emberre, akkor az gyorsan fedezékbe bújik, utána fedezékről fedezékre szaladva támad ránk. Hiába öltjük magunkra az ellenfél ruháját, ha túl közel megyünk a többiekhez, akkor felismernek minket arcról, és megtámadnak, illetve ha másfajta fegyver van a kezünkben, mint az ő szabványfegyvereik, akkor szintén áldozatául eshetünk gondatlanságunknak.

Természetesen a legszembetűnőbb fejlődés a grafika terén mutatkozik meg. Csodálatosan kidolgozott karakterek és környezet vár minket a játékban. Az animációk is szépek, bár van egy-két olyan mozdulatsor, ami elég nevetségessé teszi keményszívű barátunkat. Újradolgozták a meghalás mozdulatsorait, amiben nemes egyszerűséggel kirántják a hullajelölt lába alól a szőnyeget, az meg hanyatt vágódik, vagy ha mégsem, akkor legalább három métert repül hátrafelé, mire földet ér. Azért a látvány még így is lélegzetelállító. A legnagyobb hatást mégis a zene tette rám. A játék készítői is nagyon büszkék lehetnek rá, hiszen a készítők után közvetlenül egy teljes képernyőt áldoztak a zeneszerző Jesper Kyd és a zenét előadó Budapesti Szimfonikus Zenekar és Kórus nevének. Gondolom ez a felirat minden magyar szivet megdobogtat egy kicsit. Ettől függetlenül és minden elfogultság nélkül is nyugodttan kijelenthetjük, hogy a játék legnagyobb durranása a zenéje.

Zseniális módon ötvözi a játék hangulatát és a helyszínek érzésvilágát. Néha csak azért megy nálam a játék, hogy szóljon a zene, de a híresztelések szerint hamarosan külön audio cd-n is megjelenik. A Hitman 2-t az előző részhez hasonlóan, sokak nagy bánatára csak single módban tudjuk játszani, azonban ez nem sokat ront a játékélményen. 21 küldetést kell teljesítenünk, amelyek keretében eljutunk Indiába, Oroszországba, Japánba, Malaysiába és Nuristánba. Meg természetesen Szicíliába, ahol az egész játék kezdődik. Nem kevés harccal, fejtőréssel és tervezéssel kell számot vetnie annak, aki meg szeretné nézni a kicsit sem sablonos befejező videót.