Hard West teszt

Gonzo

Az 1800-as évek derekán a mesés aranylelőhelyek ígérete mindenkit megrészegített. Amerikai családok tízezrei kerekedtek fel, hogy addigi életüket teljesen maguk mögött hagyva szerencsét próbáljanak Oregonban vagy Kaliforniában. Már maga az ingatag szekereken vándorcigányként megtett, hónapokon át tartó út sem volt könnyű vállalkozás az akkor még jobbára kietlen középnyugaton át, de a bajokat tetézte, hogy sokak számára a fárasztó aranymosásnál vonzóbb pénzkereseti lehetőségnek tűnt a gyanútlan utazók fosztogatása. A közbiztonság nem létező fogalomnak számított.

A Hard West protagonistája, Warren is banditák áldozatává vált már gyermekként, anyját elhurcolták, őt pedig apjával együtt eladták úgynevezett fehér rabszolgának. A család férfitagjai ugyan sikeresen kereket oldottak, de az asszonypajtásból a fakultatív, ennek ellenére roppantmód ajánlott gyakorló küldetés végén csak a levágott feje kerül elő. Már ebből a felütésből érezhető, hogy a lengyel CreativeForge Games nem viccel, egy minden western-romantikától mentes, zsigerekig hatoló, kegyetlen, brutális, nyers és sötét tónusú vadnyugatra invitált meg minket.

nagy bada bumm

Évek szálltak tova, Warren idővel felcseperedett, de még mindig az öregével bandázik, próbálja előteremteni az út folytatásához szükséges felszerelést és anyagiakat. További társak is befigyelnek, Florence személyében például egy fegyverekkel is ügyesen bánó barátnő csapódik hozzánk. Mindenesetre ameddig eljutottam, csak a történetben felbukkanó, szűk számú emberanyagból válogathattam, nem találtam felbérelhető figurákat, noha a játékban nagy szükség lenne ilyen lehetőségre, pláne ha a csatákban páran még odavesznek, ami itt sajnos végleges, így a nehéz helyzetek még kilátástalanabbá válnak.

kezdenek értékelni

Kalandjaink részben egy bedöntött, nem különösebben látványos térképen játszódnak, a sorban megnyitható helyszínek között szabadon mozoghatunk ide-oda, nincs korlátozott lépésszám, és az idő sem telik. A választható pontokon kisebb, amolyan Kaland Játék Kockázat jellegű, lapozgatós mini-játékokat kapunk, nagyrészt ezekkel gördíthetjük tovább a sztorit, tehetünk szert új információkra, és bűvölhetünk elő új úti célokat, melyek között számos bolt is akad. A feliratok itt lassan vánszorognak, és unalmassá válnak, néhányat ugyanis többször végig kell kattogtatnunk, ilyenkor következhet be az, hogy előre elnyomunk egy menüpontot. Nálam ez egy akaratlan mészárlás volt, bár azon a ponton Warren már átsodródott a sötét oldalra, így ettől a véletlen lökéstől csak felszabadultabban ontottam a sötéten vöröslő vért.

Innen érjük el a karakterlapokat is, a csaták előtt érdemes alaposan felszerelkeznünk. A figurák nem fejlődnek hagyományos szerepjátékos módon, ezzel tehát nem kell törődnünk, két fegyver, két lötty, egy különleges tárgy, továbbá öt módosító vagy speciális képességeket nyújtó kártya lehet minden tarsolyban. Ezekből idővel egyre jobbakra tehetünk szert, sőt az árusok kínálata is folyamatosan bővül. Pénzt kezdetben bányászatból szerezhetünk, később többnyire zsákmányolnunk kell, illetve a felesleges cuccokat is eladogathatjuk.

csendes besompolygás

A játék magva, ahol a lényegi kihívás lakozik, egy X-COM jellegű, körökre osztott, taktikai táblás játék. Bizonyos, meglepetésszerű támadások esetén szabadabban lopakodhatunk, bejárhatjuk és előkészíthetjük a terepet, amíg valaki ki nem szúr minket, vagy el nem dörrentjük az egyik csúzlinkat. Rendszerint két akciópontot kell beosztanunk, mozoghatunk nagyobb távra, vagy közelebbre, és ekkor még lőhetünk is egyet, persze a módosítókkal ezeket a korlátokat valamelyest tágíthatjuk is. A támadásoknál a legfontosabb a tiszta rálátás, de a távolság, a választott fegyver statisztikája és a folyamatosan változó szerencse is bejátszik. Egy nyerő találattal az egyszerűbb ellenfelek összes energiáját is levehetjük, más esetben viszont csak csipkedünk az életerejükből, amit akár vissza is nyerhetnek.

a Cheech Marin hasonmásverseny győztese

A túlélés szempontjából minden a fedezékeken áll vagy bukik, akadnak kisebb, fél védelmet nyújtók és teljesek is, néhányat mi is átalakíthatunk, például asztalokat fordíthatunk fel rögtönzött barikáddá. Totális biztonságban soha nem érezhetjük magunkat, a golyók a faházakon is áthatolnak, és a sarkokba is betalál néha egy-egy kanyarlövés, ráadásul minél több ügyesen helyezkedő ellenfél sorakozik fel a másik oldalon, annál inkább törekednek rá, hogy teljes sakkban tarthassanak minket. A legkisebb hiba is végzetes lehet, az animálva forgó, de mindig 45 fokba beálló fix látószög miatt például könnyen elnézhetjük az opponensünk sávját.

Hasonló, a játszhatóságot jobban befolyásoló bosszantó tényező, hogy amikor nem rendelkezünk erre vonatkozó speciális kártyával, nem látjuk az ellenfelek többségét, csak a látóterünkben levőket, a zajt csapókat és a ránk támadókat. Gyakran szinte vakon kell kezdenünk, arról sem kapunk információt, hogy hány ellenfelünk van (sokan amúgy is bizonyos feltétek teljesülésekor kerülnek csak a képzeletbeli táblára), arról sem, hogy egyáltalán merre tanyázhatnak. Ez persze reális, de emiatt nem ritkán kell a hosszú csatákat újra és újra végigtolnunk, hogy feltérképezzük az ellenséges állásokat, és végre kialakíthassunk valami életképes stratégiát.

éjféli leszámolás

A Hard West kétségtelenül felvillant pár érdekesebb elemet is, de többnyire monoton, unalmas, ráadásul a legkönnyebb fokozaton is bitang nehéz. Semmiképp nem tekinthető az X-COM iskola csúcsának, ugyanakkor aki számára különösen vonzó az átkokkal, démonokkal, zombikkal és más effélékkel benépesített vadnyugat, egy próbát nyugodtan tehet vele, szódával végül is elmegy.