Vége van a dalnak, ennyi volt. Fáradtan letörlöd az izzadságcseppeket a homlokodról, majd utoljára körbenézel a teremben. A közönség még mindig eufórikus hangulatban van, ami nem is csoda, hiszen társaiddal ismét kitettetek magatokért. Hatalmas üdvrivalgás közepette levonultok a színpadról. Micsoda este! Már az öltözőtökben kortyolgatjátok az italotokat, de a taps még mindig szól. Aztán elkezd egyre szaggatottabbá, egyre lassabbá válni. A csapatod tagjai rád néznek, te pedig kaján vigyorral az arcodon visszanézel rájuk. Ők már tudják, hogy mi jön, hiszen ismernek téged. Az este még nem ért véget. A tömeg akarata szent. ?Vissza, vissza!- hallod, egyre hangosabban. Egy lélegzetvételnyi időt még adsz magatoknak, majd felállítod a többieket is. Ideje eljátszani az utolsó dalt. Negyedszerre.
Ha létezik olyan, hogy sikersorozat, akkor a Guitar Hero mindenképpen annak számít. Először csak füstös, underground játéktermekben figyelhettünk fel a furcsa masinára, amelybe hosszú hajú, szegecsnyakörves, bőrnadrágos rockerek dobálták bele a félhavi fizetésüket. Kelléke a gitár volt, alapja a zene, lényege pedig a kiváló ritmusérzék. A Neversoft felismerte, hogy ebből jóval több pénzt lehetne szerezni, és hamarosan az otthoni konzolokra is beszerezhetővé vált a műanyag hangszer. A terv bejött: az önjelölt rocksztár palánták raklap számra vitték a boltokból a koncert szimulátort. A Guitar Hero annyira népszerűvé vált, hogy három rész is megjelent, és mindegyikhez tucatnyi kiegészítő lemez készült. Az igazi együttes hangulat azonban csak most érkezett meg (ha a Rock Bandet nem számítjuk, ugye..) hiszen a legújabb otthoni zúzdában a gitártépés mellett már énekelhetünk, és a dobokat is ütlegelhetjük. Ez a Gutar Hero: World Tour.
Kezdjük az alappal, azaz a gitárral. Kezdésnek választhatunk, hogy basszus vagy elektromos változattal akarjuk-e feltüzelni a hangulatot a közönség soraiban. A hangszer nyakán öt gomb helyezkedik el, különféle színekkel megjelölve, a húrok helyett pedig egy pengető-kapcsoló van. A tévé képernyőjén egy sáv helyezkedik el, amin fentről lefelé különféle színű korongok gördülnek le. A kép alján öt karika van, és ha az egyik színes korong beér a körbe, akkor a megfelelő színű gombot nyomjuk meg a gitáron, valamint ezzel egy időben pengessünk is egyet. Ha ezt elrontjuk, akkor az adott számban a gitár hangja először kicsit eltorzul, és folyamatos hibázás esetén teljesen el is tűnik a zenéből. Ha nagyon nagy a baj, akkor vége a játéknak, a közönség pedig hangos fütyöléssel adja tudtunkra a nemtetszését. A gitáron található egy torzító is, amellyel a hangok színét egy kicsit meg lehet bolondítani. Az elején kissé szokatlan, ám easy fokozaton hamar bele lehet rázódni a zenélés ezen formájába. Minden hangszerrel elő lehet hozni egy speciális kombót, ha folyamatosan eltaláljuk a megfelelő gombokat. A gitárnál ez úgy érhető el, hogyha kigyúlt a villám ikon, akkor felrántjuk a nyakát. Ilyenkor minden gomb azonos színűvé válik, és a szorzó a duplájára emelkedik.
A dob már kicsit keményebb tészta, hiszen itt a két cintányér és a három dob mellett a lábunk is kap egy pedált. Itt is vannak különféle színjelölések, amik megfelelnek a föntről érkező korongok színeinek. A speciális kombót úgy érhetjük el, hogyha egyszerre ütjük meg a két cintányért. Ha a zenélő sávban egy hosszú csíkot látunk, az a lábdobot szimbolizálja, ilyenkor értelemszerűen a pedálra kell időben rátaposnunk. Bár kétség kívül a legélvezetesebb hangszer mind közül, azért a legtöbb gond ezzel van. Mivel ütjük a szerkezetet, ezért alapból jár egy bizonyos szintű zajjal, amit kompenzálandó, érdemes a tévét jó hangosra állítani. Ennek lehet, hogy a környékünkön élő emberek nem igazán fognak örülni, pláne akkor nem, ha éppen hajnali kettőkor állunk neki zenélni. A másik, talán nagyobb probléma maga a helyfoglalás, hiszen eléggé nagy a szett. Tárolásához sok hely kell, egy átlagos szekrénybe csak szétszedve fér bele.
Valószínűleg a legkevésbé kedvelt kiegészítője a RB:WT-nek a mikrofon lesz. Énekelni mindenki szeret, csak nem a haverok/családtagok előtt. Az általunk kibocsátott, éneklésnek csak jó esetben nevezhető hangorkán ráadásul a tévén is szól, így ha a dob miatt felhangosítottuk a TV-t, akkor az egész utca a mi csodálatos hangunkat fogja hallgatni (és egy ideig a kiérkező rendőrök is..) A mikrofon máshogy működik, mint a többi hangszer. A képernyőn van egy hangsáv, ami a dallammal arányosan változik. Magas hangoknál a csík is feljebb van, mélynél pedig lefele halad. A mi hangunkat egy pötty jelzi, ami ezen a sávon halad balról jobbra. A számok szövege folyamatosan ki van írva, de itt nem a kiejtés, illetve a szövegismeret a lényeg, hanem maga a hangszín. Az egyetlen dolog, amivel meg kell küzdenünk saját éneklési tudásunkon kívül, az a lámpaláz. Ha túl halkak vagyunk, a mikrofon nem érzékeli a bevitt dallamot, és így hamar letessékelnek minket a virtuális színpadról. Egy feles azonban megoldhatja az ilyen jellegű problémákat: a rocksztárok is így csinálják!
Többféle játékmódot is kipróbálhatunk a Guitar Hero: World Tourban. A karrier mód során akár egyedül, akár három barátunkkal egyszerre kóstolhatunk bele a muzsikusok mindennapjaiba. Itt különféle koncertekre hívnak meg minket, ahol általában három-négy számot kell egymás után lejátszanunk. Ha jók voltunk, akkor nagy pénzeket akaszthatunk le, amiből vásárolhatunk magunknak mindenféle dolgot, mint például új virtuális dobkészletet, ruhákat, és egyéb kiegészítőket. Zenélni a világ minden táján van lehetőségünk. Ezen kívül van még egy quick play, ahol egy-egy számot játszatunk le gyorsan, amennyiben nincs időnk többre, valamint ott van a free play is, ahol órákat is eltölthetünk ugyanazzal az egy muzsikával. Az egyik legnagyobb móka kétség kívül az interneten keresztüli játék, ahol kezdőtől a profiig mindenféle bandába beszállhatunk az általunk kedvelt eszközzel. A zene tényleg összehozza az országokat.
A Guitar Hero: World Tour valószínűleg nem a grafikájával fogja kivívni magának a kritikusok pozitív értékelését. Itt a vizuális megjelenés inkább szimbolikus, hangulatfokozó, mintsem a játék része. Leginkább a tomboló közönséget láthatjuk a háttérben, valamint a színpadon örjöngő rockzenészeket, de a képernyő nagy részét az impulzusainkra váró gördülősáv fogja eltakarni. Akad egy-két nagyon stílusosan megrajzolt átvezető videó is, amin jókat lehet nevetni, mint például a dobos születése, amin személy szerint betegre röhögtem magam. A választható karakterek szintén jól ki vannak dolgozva, minden egyes zenésztípus megtalálható közöttük, elég csak az egyik kedvencemet megemlítenem, a fekete sminkkel ellátott svéd deathmetal arcot. A zenékkel kapcsolatban csak pozitívan lehet nyilatkozni, hiszen a countrytól a heavy metalon át a lágy, popposabb dallamokig mindenki megtalálhatja a számára kedves stílust. Azt már megszokhattuk a hasonló típusú játékoknál, hogy a zenék nagy része nem annyira ismert, de ez talán nem is baj. Aminél nagyon számíthat az ismeretlen számok tömkelege, az talán a mikrofon, hiszen ennél az eszköznél nem árt a dallam alapos ismerete.
A játék tipikusan a házibulik kellékévé válhatna kis hazánkban, ha nem lenne ennyire drága. Valószínűleg kevesen engedhetik meg maguknak, hogy egy nextgen konzol árát elköltsék egyetlen játékra. Ha vannak vállalkozó kedvű ismerőseink, akkor ez az ár ugyan elnegyedelhető, de sajnos a szettben csak egyetlen gitár van, így a teljes banda létrehozásához még egy ilyen hangszert kell beszerezni, amivel a
Guitar Hero World Tour ára elérheti a nyolcvanezer forintot. Ha nem sajnálunk egy minimálbérnyi összeget kifizetni, akkor onnantól kezdve felejthetetlen zenélésben lesz részünk. Nálam ugyan rövid ideig volt tesztelés céljából a GH:WT, de amikor játszottam vele, akkor úgy vigyorogtam, mint egy öt éves gyerek, aki először jár a vidámparkban. Sajnos a társas oldalát nem sikerült kipróbálnom, de néhány haverommal már nagyon tervezzük, hogy beruházunk erre a nem mindennapi játékra. Nem csak kiváló szórakozás, hanem kis túlzással még a reflexeinket és a testünket is megmozgathatjuk vele. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki eljátszott már azzal a gondolattal, hogy zenésznek áll. A környéken lakókra azért legyünk tekintettel: hívjuk át őket is egy kis húrtépésre, tudják csak meg mi az a "Living ont he Edge" érzés!
