God of War teszt

Azt már az elején sem félek leszögezni, hogy az új God of War kiemelkedően jó játék lett. Olyan érdekesen, szinte mesterien ábrázolt világba kalauzol minket, aminek már önmagában a felfedezése is megéri a stuff elindítását, de szerencsére ennél jóval többről lesz szó. Ráadásul kapaszkodjatok meg, mindez teljesen magyarul feliratozva! Ilyen alkalmakkor nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy ez mennyire jól esik az adott ország gamereinek. Ismét csak remélem, hogy a magyar eladások meghálálják ezt a figyelmességet, és minél több kiadó követi majd a példát.

Bár a játékmenet, sőt az egész stílus teljesen megváltozott, a korábbi részek egyik fő értéke, a párját ritkító harcrendszer megmaradt-már ami a minőséget illeti. Az említettekhez vegyük még hozzá a szinte már Last of Us-t idéző, apa-fiú kapcsolaton alapuló kellően mély történetet, és máris nyilvánvaló, hogy egy nem mindennapi egyveleggel van dolgunk.

Jó napot, magának lesz ez a díszkő?

De nézzük csak meg konkrétabban a kicsikét, kezdjük a sztorival. Ugyebár az előző rész végén hősünk, Kratos igyekezett hátat fordítani mindannak a halálnak és pusztításnak, ami kísérte őt, és úgy látszik, hogy ez-egy ideig legalábbis-sikerült is neki. Egy kis házban nevelgeti a fiát a feleségével, aki viszont egy szomorú napon elhalálozik.

Kratos és fia, Atreus az ő temetésére készülnek, amikor bekapcsolódunk a játékba. Az édesanya végakarata az volt, hogy a hamvait minden birodalom legmagasabb hegycsúcsáról szórják szét, hőseink így hát neki is indulnak szomorú küldetésüknek. Kratosról beszélünk persze, meg egy God of War-címről, úgyhogy jól sejtitek: Korántsem lesz egyszerű a sokféle helyszínen átivelő út a hegytetőre, számunkra szórakoztató és magába szippantó viszont annál inkább.

Kijöttem harcsázni, erre szembejön egy ilyen.

Nem túloztam, amikor az előbb a Naughty Dog már ikonikussá lett játékát emlegettem, hangulatában és minőségében tényleg sokban hasonlít rá az új God of War. Az egésznek a lelke a nagy gonddal bemutatott érzelmi kötődés, ami Kratos és a fia között van. Hősünk mindenki, még saját fia elől is titkolja a múltját, aki ebből kifolyólag nem is ismeri igazán az apját, magát pedig nem érzi szeretve-sokszor úgy érzi, hogy magára maradt.

Kratos persze mindennél jobban szereti a gyereket, csak épp nem túl gyakorlott az érzelmek kimutatásában, de mit várhat az ember egy egykori hadistentől, ugye. Ezt a fura helyzetet kénytelenek valahogy megoldani, miközben az egész világon csak egymásra számíthatnak... Nem ragozom tovább, a felütés tényleg olyan hangulattal ruházza fel a kalandot, ami önmagáért beszél. Simán lehet, hogy a Last of Us-hoz hasonlóan ez is hivatkozási alap lesz a jövőben.

Most ázik be az alsó szomszéd.

Sokat levenne a kiváló sztoriból, ha a grafika nem lenne a helyén, de szerencsére itt nem ez a helyzet. Egyszerűen áll-leejtős a megjelenítés: A mimika, a mozdulatok, a környezet, minden nagyon pofásra sikeredett. Úgy oldották meg az átvezetőket, hogy azok nem szakítják meg a játékot, azaz átmenet nélkül az egyik pillanatban még nálunk van a kontroll, majd néhány igazán filmszerű jelenet erejéig elveszítjük, utána megint visszakapjuk, ismét csak vágás nélkül.

Na már most, rendszeresen előfordult, hogy nem vettem észre azt a pontot, amikor elvesztettem vagy megkaptam az irányítást, márpedig elég király átvezetők vannak. Ez azt hiszem, szintén önmagáért beszél, tényleg látni kell, amit itt összehoztak. Pedig én csak sima PS4-en toltam, mi lenne még itt Pro-n?

Mint azt nyilván sokan már a teszt előtt is tudtátok, a God of War nem csak stílust, hanem miliőt is váltott, immáron a görög helyett a skandináv mitológia díszleteiben nyomulunk. A széria mindig is ismert volt arról, hogy nem fél használni az ismert alakokat, szerencsére ezt a szokásukat most is megtartották. Örömteliek a felbukkanások, azt pedig, hogy hogyan lettek kidolgozva ezek az arcok, azt hiszem már nem kell ecsetelnem.

Ilyen az igazi munkástenyér, fiam!

Az előbb feltettem a kérdést, hogy mi lenne még PS 4 Pro-n, de mivel itt a GC-nél profik vagyunk, most meg is válaszolom. Két grafikai beállítás áll rendelkezésünkre, az egyik a Performance, ami 1080p-t tud betonstabil 60 fps-el, a másik pedig a Resolution, ahol 4K-ban és 2160p-ben gyönyörködhetünk, viszont csak (jobb esetben) 30 fps-el.

Én ugyebár csak a sima géppel játszottam, de utána néztem nektek, hogy a különbség a két beállítás között bizony jókora. Az egyik ugye gyönyörű, a másik meg...hát...még gyönyörűbb. Cserébe a nagyobb ütközeteknél mindenkinek, a Pro-soknak is a Performance verzió az ajánlott. Nyugisabb részeknél viszont kicsit irigylem őket, megmondom őszintén.

Ami a harcrendszert illeti, abba szintén nehéz lenne belekötni. Való igaz, hogy elég összetett, és meglehetősen sok gombot kell használnunk, de ha egyszer beletanultunk, akkor nagyon hatékonyan tudunk küzdeni. Alapvetően a Thor kalapácsához feltűnően hasonlatos fejszénkkel kétféle támadást tudunk bemutatni, egy gyengébbet és egy erősebbet, plusz utasíthatjuk Atreust is, hogy küldjön egy nyilat az ellen irányába.

Meghoztam a pörköltnek valót!

Ehhez még hozzájön a védekezés a pajzsunkkal, valamint az ellentámadások, meg az ilyen-olyan tanulható kombók. A közelgő veszélyre egy felvillanó nyíl figyelmeztet, és ha gyorsan felé akarunk fordulni, hogy jól odacsapjunk, akkor egy megfelelő gombbal azt is megtehetjük. Ruházati cikkeket, jobbanmondva vérteket is vásárolhatunk, ezzel rásegíthetünk a védekezésünk hatásosságára. Atreust felszerelését szintén fejleszthetjük, hiszen Kratos jó szülő, még ha rosszarcúak ezreit mészárolta is le eddigi pályafutása során.

Kifejezetten jót tesz a küzdelemnek az új, kicsit Resident Evilre hajazó, váll feletti kameranézet is, hiszen nagymértékben elősegíti beleélést. Egyszer-egyszer előfordul, hogy ha többen vannak körülöttünk, akkor nem tökéletes a rálátásunk az eseményekre, de ennyit szerintem megbocsáthatunk, cserébe a moziszerűségért.

Amint lenéz, odavágok.

A God of War védjegyei voltak a kiváló bossharcok is. Természetesen nem hagyták el őket, viszont sajnos az róluk a véleményem, hogy nem sikerültek annyira jól, mint a stuff többi része. Persze rossznak vagy gyengének véletlenül sem nevezném őket, de nem emelkednek ki az egészből-talán épp azért, mert ezeken kívül minden színesebb, hangulatosabb lett.
Két vagy három fajta, úgymond B-kategóriás boss létezik, mindegyikük hasonlít a másikra, sőt mi több, azonos taktikával le is győzhetők. Vannak persze A-kategóriások is, de belőlük meg kevés van, és rövid ideig tart ellenük a csörte.

Fontos még megemlíteni, hogy aki szeret sokáig elszöszmötölni egy játékkal, az most nagyon jó helyen keresgél, mert a God of War bizony hosszú lett. Nem kicsit. Ha hozzám hasonlóan csak inkább a főküldetésekre koncentráltok, akkor is van benne minimum harminc óra, és ez a mellékfeladatokkal akár negyvenre is kitolható. A szó, ami eszembe jut, az impresszív.

Ne fordulj meg, szerintem vannak mögöttünk.

A God of War tehát egy nagyszerű, szomorkás hangulatú mese, csodálatosan megrajzolt világban, bőven megspékelve pörgős, látványos, sokszor filmbe illő akciójelenetekkel. A nagy változásnak csak a bossharcok látták kárát, de én azt mondom, hogy enyhén szólva ezzel együtt is megérte váltani. A hírek szerint egy új trilógia első részét láthatjuk most, én pedig a magam részéről már most várom a másodikat. Egyszerűen szólva: ez az eddigi legjobb God of War, méghozzá anyanyelvünkön. Nincs kifogás, a polcon a helye!