Frogs vs Storks teszt

/>Berobbanó kezdés, csavaros történet és szipogós végkifejlet? Mindezeket a fogalmakat akár el is felejthetjük a Frog vs Storks kapcsán, itt ugyanis sztori nincs, az alapkoncepciót is maga az élet, az általános biológia csodálatos természetessége adta, miszerint a gólya szereti a békát, néhány gyerekdalból pedig tudjuk, hogy még jobban imádja, ha széles a szája. Ebben a játékban egyetlen csőröst sem érdekel majd, hogy mekkora szája van a varangynak, csak az érdekli őket, hogy a mi bénaságunkkal megehessék őket, merthogy habár sztorija nincs az alkotásnak, konkrét célja már van, ez pedig nem más, minthogy a békákat - akiket mi irányítunk - eljuttassuk a célba úgy, hogy közben a gólyák - akiket közvetetten szintén mi irányítunk - ne tudják elkapni őket. Egyszerűnek tűnik, ugye? Pedig a gyakorlatban korántsem ennyire könnyű a feladat, nekem elhihetitek, okozott néhány meglepetést a játék, és FPS-eken edzett ujjaim izzadtan tapogatták az egeret, kérdőn mozgatva a kis rágcsálót, hogy mi történik, miért káromkodik annyit a gazdi.

Nyilvánvalóan senkinek sem ajánlom, hogy csúnya szóra nyissa a száját bármelyik játékprogram nyüstölése közben, nem ér meg annyit az egész, ugyanakkor egy kicsit gondolkozni és megmozgatni az agytekervényeinket, már nem hálátlan feladat, ha pedig erre alkalmat keresünk, tökéletes választás a Frogs vs Storks, amelyhez elkél egy adag türelem is. A játék összesen 40 pályát tartalmaz - tudom-tudom, borzalmasan kevés, cirka 2 óra alatt kijátszható a késztermék -, amelyek öt nehézségi fokozaton keresztül követik egymást. Ezek a "csataterek" tulajdonképpen a klasszikus, négyzetekre - esetünkben levelekre - felosztott pályákat takarják, amelyeken békáinkkal szabadon mozoghatunk jobbra-balra, valamint előre és hátra. Az adott szinteken szinte mindig megtalálható legalább egy, de a legtöbb esetben több gólya, akik rendszerint úgy mozognak, pontosabban arra, amerre mi tettük azt korábban a békáinkkal. Ha tehát az egyik varangyunk előre szökken egy levelet, akkor az összes gólya is így tesz, ha jobbra, akkor az összes gólya is jobbra mozdul el.

Ez így önmagában elég buta, és nem utolsó sorban unalmas rendszer lenne, hiszen ha minden gólya ugyanúgy mozog, akkor nincs túl sok kihívás, vannak azonban furfangos levelek, amelyek megviccelhetnek minket és szárnyas barátainkat is. A lyukas levelek például megölik a madárkákat, és visszajuttatják őket kiindulópontjaikra, míg a jeges fatestrészekre lépve rögtön két mezőt ugrik előre az adott karakter. Nem nehéz kitalálni, hogy néhány ilyen akadály elhelyezése már önmagában szépen megkeveri a pályán a gólyákat, így alaposan meg kell majd gondolnunk, hogy mikor, merre lépünk tovább. Dolgunkat nehezíti, hogy az esetek többségében nem egy, hanem legalább kettő-három, sőt akár négy békára is vigyáznunk kell, de lesznek elhízott példányok is, akik képtelenek ugrani, őket úgy kell ellökdösni a célig, ami nem lesz túl könnyű úgy, hogy közben a többi gólya el ne kapja társainkat. Mindemellett, ha jó pontszámot szeretnénk elérni, igyekeznünk kell mielőbb teljesíteni a célt, hiszen összegyűjthetünk néhány achievementet is, amelyek jól mutatnak majd a ranglistákon.

#tv#

Dolgunkat mindemellett nehezítheti, hogy gólya és gólya között is lehet különbség, lesznek amelyek ugyanis kettő mezőt léphetnek, míg mi békáinkkal csak egyet, de további kihívás, hogy a pályák mezőin elszórva találhatunk növényeket és különböző rovarokat, amelyeket ha megeszünk, bónusz pontszámokat és csillagokat kaphatunk. Mindezzel azonban teljesen kimerült a Frogs vs Storks játékmenete, hiszen bármennyire is szeretnénk, egyéb más momentumot képtelenek vagyunk felsorakoztatni ide, az alkotás ugyanis ennyiből áll, és ez akár hiszitek, akár nem, éppen elegendő ahhoz, hogy 40 pályán keresztül fenntartsa érdeklődésünket. Az már nyilvánvalóan más kérdés, hogy ez a pártucat szint elegendő-e ahhoz, hogy teljes játékként tekintsünk-e a békák és a gólyák küzdelmére, ha az én véleményemre vagytok kíváncsiak ez így ebben a formában édeskevés, egy röpke délután ugyanis kényelmesen kijátszható minden, de szerencsére az achievement-vadászoknak és az önjelölt pályaszerkesztőknek azért akadhat még néhány kellemes percük.

Egyetlen végigjátszással ugyanis garantáltan nem fogjuk elérni az összes program által kitűzött célt, így ha az összes billogot szeretnénk bezsebelni, valamint minden eredményt el akarunk érni, többször is neki kell veselkednünk a kalandnak, ami véleményem szerint másodszorra még akár jó is lehet, harmadszorra-negyedszerre viszont már nem valószínű, hogy őszintén tudunk mosolyogni akkor, ha már csak egyetlen béka hiányzik a célállomástól, de mi egy meggondolatlan lépéssel megetetjük azt egy gólyával. Mondjuk, ez elsőre sem túl vicces... A másik dolog pedig, amivel kibővíthetjük egy kicsit a játékélményt, az egyértelműen a pályaszerkesztő, ami sajnos a mi tesztpéldányunkban nem szerepelt, így nem tudtuk kipróbálni, de ha jól működik, és a pályákat meg lehet osztani majd a közösséggel, akkor bizony megéri pénzt és időt is áldozni a játékra, hiszen nem is hinnénk, hogy milyen izgalmas tud lenni a gólyák és a békák harca, amelyben mi most a zöld és barna hüllők oldalán állunk.

Nem került még szóba a fenti néhány ezer karakter alatt a játék kinézete, ami feltehetően nem a legfontosabb jellemzője a Frogs vs Storks-nak, de azért érdemes megjegyezni, hogy az illetékesek egyértelműen a rajzfilmes megvalósítást tartották szem előtt, érződik, hogy mind a felnőtt, mind az egészen fiatal játékos-rétegnek szerettek volna a kedvében járni ezzel a kinézettel, amelyben egy maroknyi erőszak sincsen, csak aranyosan megrajzolt, mosolygós békák, és kissé gonosznak tűnő gólyák, méghozzá felső nézetből. A hangok szintén követik a küllemmel kitaposott utat. Bevallom töredelmesen, ki nem állhatom a casual játékok zenéit, eleddig egyetlen ilyen alkotás muzikális része és hanghatásai sem tudtak meggyőzni pályafutásom során, és most sem történt meg a csoda, a Frogs vs Storks audio-élménye borzalmasan rossz, egyszerű, gyerekes és mellőz minden zeneiséget, érződik, hogy a fejlesztők nem törődtek többet ezzel a résszel, mint néhány röpke óra, maximum néhány nap. Ennél még akkor is jobb muzsikák születtek volna, ha egy elhangolt gitárt adunk egy botfülű kezébe.

A botfülűektől természetesen ezúton is elnézést kérünk, nem az ő hibájuk, hogy képtelenek megkülönböztetni a C-dúrt a D-molltól, a Frogs vs Storks alkotóitól viszont nem kérünk elnézést azért, mert nem győzött meg minket a játék. Bár a maga nemében nem rossz a végeredmény, ideig-óráig el lehet szórakozni a békák és a gólyák harcával, de hiányzik belőle az a sok újdonság, az a semmivel sem összehasonlítható érzés, ami például a Plants vs Zombies esetében megvolt, és arra késztetett minket, hogy újra és újra leüljünk játszani. A Frogs vs Storks esetében addig van ilyen érzésünk, amíg végig nem visszük az összes pályát, ez pedig óvodás kiscsoportosnak is maximum két óra. Rövidsége mellett természetesen akad benne némi kihívás, és jól is szórakozhat az emberfia, de több olyan elem kellett volna bele, ami megnöveli az újrajátszhatósági faktort. Így nem kizárt, sőt, szinte biztos, hogy a Frogs vs Storks is a süllyesztőben végzi majd, bár ne legyen igazam...