Far Cry 2 teszt

2008. november 24.
76.7731
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
"Ha meguntam, hogy mindig itt legyek, Majd utazgatok, mert utazni élvezet, De szóba se jöhet Skandinávia, Csak a jó meleg Afrika, ott fülledt az erotika..." Akinek már volt szerencséje a régóta várt Far Cry 2 kipróbálásához és átvitt értelemben fogja fel a szöveget, nyilván rájött, hogy ennél tökéletesebb idézettel nem is lehetne kezdeni a játék bemutatását. Egyenlőre nem lőném le a poénokat, a cikk végigolvasása után minden bizonnyal fény gyullad mindenkinél az átmeneti ködfoltok helyett...


Nagyon valószínű, hogy a Far Cry első részéhez sokatoknak volt szerencséje, hiszen a maga idejében egy remek játék volt, sőt mondjuk ki nyugodtan, a mai napig egy nagyon jó alkotásnak minősül. Aki azonban annak a játéknak az egyenes folytatását keresi, nagyon rossz helyen tapogatózik, hiszen szinte semmi, még csak következetesen sem utal az első részre. Aki arra vágyik, bizonyára már felfedezte a Crysis-t, ami előbb nevezhető egy Far Cry folytatásnak, mint maga a Far Cry 2. A játék nevén kívül ugyanis tényleg semmi nyoma annak, hogy mi valamikor mutánsokkal harcoltunk egy dzsungel közepén.

Far Cry 2 teszt - 2. kép

Aki most hall először a játékról, annak lesz csak új információ, hogy az új színhely Afrika és annak is a szépséges oldala, már amennyire szépnek nevezhető egy poros és háborútól hangos táj. Rengeteg apró negatívum és legalább annyi pozitívum motoszkál bennem a Far Cry 2 kapcsán, amikről szeretnék szót ejteni a következőkben, viszont előrevetíteném, hogy kicsit csalódás a játék, de csak egy nagyon kicsit...

Általában mindig a sztorival kellene kezdeni a monológot, ami most sem esik a kivételek áldozatává, csak egyszerűen nem beszélhetünk olyanról, hogy történet. Az induláskor kiválasztunk egy karaktert, majd utazunk is egy terepjáró hátsó ülésén, miközben csodáljuk Afrika szebbnél szebb tájait. A célunk az lenne, hogy kiiktassunk egy célszemélyt, viszont ez hamar meghiúsul, hiszen a malária ledönt a lábunkról. Egy ágyon ébredünk és szinte még fel sem eszmélünk, mikor már veszély fenyeget, hiszen betoppant hozzánk Jackal, akivel végeznünk kellett volna. Egy kis fenyegetés és csúnya nézés után, belevágja saját kését a falba, majd miután megkegyelmez nekünk, tovább áll, mi pedig szenvedve a betegséggel elindulunk Afrika felfedezésére.


Far Cry 2 teszt - 3. kép

Első ízben jó, ha a malária ellenszerét keressük fel, hiszen addig szinte nem tudunk semerre sem moccanni és ha ezzel megvagyunk, a hatalmas bejárható környezet megnyílik, mi pedig belevághatunk a harcokba és a történet vonalának kitaposásába. Bár enyhe jóindulattal nevezném csak történetnek ami itt zajlik, hiszen akkora káosz és zűrzavar van mindenhol, hogy szinte sose tudjuk melyik félhez tartozunk vagy éppen mi a célunk. Ahol fel lehet venni egy küldetést, mi odamegyünk, végrehajtjuk és robogunk is a következőhöz. Ebből ki fog bontakozni egy aprócska kis sztori, amit nem mondanék el, hiszen tényleg kevés és szinte teljesen átlagos... Fedezze fel mindenki maga.

Nagyjából ez lenne a játék legelső negatívuma, de ez még lenyelhető, hiszen rengeteg apróság van, ami feldobja az összképet. Ezek az apróságok pedig biztosan nem a küldetések lesznek, hiszen az oké, hogy menj ide, öld meg ezt vagy robbantsd fel azt és gyere vissza. Na de, hogy szinte 10-15 percet kell átlagosan utazni azért, hogy megöljünk egy embert, az már sok. A hatalmas bejárható környezet átka is lehet ez, de sokkal inkább a játékidő húzása-halasztása. Utazgatásainkat legtöbbször autóval tehetjük meg, de választhatunk motorcsónakot is, hogy eljussunk egyik pontból a másikba. Hihetetlen unalmas tud lenni, hogy egy küldetés, ami elvégezhető lenne 2-3 perc alatt 20 percet is igénybe vesz, amiből 15 csak az autózás. Az pedig még rátesz egy lapáttal, hogy útközben többször is megtámadhatnak minket és ha éppen elrontjuk a lépést, tehát meghalunk, indulhatunk elölről és újra átvághatunk egész Afrikán. Ez egy kicsit néha elfeledteti az unalmas túrázást, de legtöbbször inkább idegesítő


Far Cry 2 teszt - 4. kép

A véget nem érő kocsikázás tehát elég összképromboló tud lenni, hiszen a küldetések egyszínűségét elviszi a hátán a gyönyörű táj, viszont ezt már nem tudja leplezni vagy kárpótolni más. Sokszor ezért is téved az Esc gombra az ujjunk és inkább elszívunk egy cigarettát. Nem egyszer fordult elő az, hogy a cél előtt éppen üldözőbe vett néhány csúnya bácsi. Amikor kiugrottam az autóból, hogy elintézzem őket, szépen elütöttek és tölthettem be a fél órával azelőtt elmentett állást. Hadd ne mondjam, a vérnyomásom mennyi volt... Persze ez hozzá tartozik és ettől is lesz izgalmasabb a dolog, de a fejletlen mesterséges intelligencia rovására írható legtöbbször az ilyen és az ehhez hasonló esetek többsége.

Na de, hogy ne csak a rosszakat említsem, el kell mondanom, hogy az egyik legszebb és legrealisztikusabb grafikát köszönthetjük köreinkben a Far Cry 2 telepítése után. Sokszor csak ámultam és bámultam, hogy milyen hihetetlen realisztikussággal mintáztak le ezt-azt a fejlesztők. Az afrikai szavannák, a homokos sivatagok, a hegyek-völgyek, a szépséges dzsungelek, a realisztikus víz ábrázolása valami hihetetlen élményt tud nyújtani. Sokszor tényleg olyan érzése támad az embernek, hogy ott áll azokon a gyönyörű dombokon vagy a sztyeppék kellős közepén. Ehhez természetesen hozzátartozik az is, hogy minden apró tereptárgy, minden viskó vagy ház, olyan hihetetlen részletességgel párosul, hogy a tátott szájjal bámulás sokszor kevés a csodálatunk kimutatásához.

Far Cry 2 teszt - 5. kép

A játék fő momentuma a harc. Itt egy hagyományos FPS-ben megismert harcrendszert köszönthetünk, tehát odamegyünk, belenézünk a fegyver célzókájába, majd eleresztünk néhány tárat. Sok újdonság tehát nem fog ránk várni. Apróságokat természetesen itt is bevetettek a fejlesztők, ilyen például a fegyver elakadása, ami a nagy harcok közepette elég idegesítő tud lenni, de néha a változatosságot növeli. Ugyanilyen tényező például a fegyver felrobbanása is, ami ritkán fordul elő, de jópofa ötletnek minősül. Fegyvereket szerezhetünk ellenfeleinktől, de vásárolhatunk is az erre szakosodott "üzletekben", néhány gyémánt ellenében. (Itt ugyanis nem pénz, hanem gyémánt a fizetőeszköz, amire szert tehetünk utazgatásaink közben elrejtve és természetesen a küldetéseinkért is ezt kapunk fizetségül.) Az üzletben vett fegyverek jó minőségűek, ritkán akadnak el és szinte egyáltalán nem robbannak fel. Amiket pedig az ellenfeleinktől szerzünk, azok elég rossz állapotúak, rozsdásak, koszosak és gyakran akadnak el, amikor csak egyet tehetünk. Futás a fedezékbe és ráfekvés az újratárazás gombra. Majd ha beindult a gépezet, apríthatjuk újra az ellent.


Far Cry 2 teszt - 6. kép

A regenerálódást is egy nagyon jópofa ötlettel oldották meg. Elsősegélycsomagokat kell megtalálnunk itt is, de ezek jelen esetben injekciók lesznek, amiket ha könnyebb sérülést szenvedünk, csak belevágunk a kezünkbe és haladunk is tovább. Ha súlyosabb sebet sikerült bekapni, akkor egy elképesztő dologhoz folyamodik főhősünk. Puszta kézzel vagy egy túlélő kés kombinát fogójával tépi ki a golyót húsából vagy tüzet nyom a sebre, attól függ miből származik a találatunk. Apró, de nagyon jó ötlet, amivel kicsit feldobódik a játékmenet és a realisztikusságot is növeli.

A realisztikusságra való törekvés egyébként elkíséri a játékot elejétől a végéig, kivéve néhány apró momentumot. Ilyen például az autószerelés, ami egy fontos tényező a semmi közepén. Ha éppen kárt tesznek autónkban, vagy szimplán mi megyünk neki orbitális sebességgel valaminek, akkor elkezd szépen füstölögni és menni sem akar túlzottan. Ilyenkor csak kiugrunk, odavánszorgunk a motorháztetőhöz, majd egy csavart meghúzva újra működőképessé tesszük a verdát. Bár csak ilyen könnyű lenne!

Far Cry 2 teszt - 7. kép

Ugyanez a helyzet, ellenfeleink viselkedésével is, akik ugyan néha nagyon is jól taktikáznak és helyezkednek, sokszor olyan buták, mint egy szamár. Nem értettem például, hogy ha ott vagyok tőlük öt méterre, miért kell bepattanni az autóba és vezetni öt métert, hogy kiugorva elkezdjenek lőni. Enyhén nevetséges, viszont vigyázzatok, hogy az autójuk elé ne kerüljetek, mert szemrebbenés nélkül áthajtanak rajtatok...


Far Cry 2 teszt - 8. kép

Legyen bármilyen jó és szép a játék, mégis saját magunk tehetjük a legérdekesebbé a Far Cry 2-t! A játékot kétféle képen lehet játszani. Vagy odarohanunk, mint Chuck Norris és gonosz nézéssel, szélvész gyorsan lelövöldözünk mindenkit, vagy lesből támadva eggyenkét daraboljuk fel a kis hadsereget. A napszakok realisztikus változása, amit alvással mi is bármikor befolyásolhatunk még nagyobb esélyt ad a taktikai érzékünk bemutatására, hiszen egy éjjel, sötétben végrehajtott hadművelet sikeresebb lehet, mint egy nappali stratégia. Ha ezeket kihasználjuk, minden egyes küldetést más és másféleképpen oldhatunk meg, ami a sok monoton utazgatást el is feledtetheti velünk olykor-olykor.


Far Cry 2 teszt - 9. kép

Küldetéseket egyébként rengeteg helyen felvehetünk. Haladhatunk szorosan a sztori vonala mellett, de adhat küldetést akár a fegyverárus is, ha szeretnénk néhány plusz opciót elérni, ami nem csak újabb fegyverek vagy gyémántok lehetnek, hanem sok kis apróság is, amivel fejlődhetünk és pontosabb lövéseket tudunk leadni vagy éppen több injekciót tudunk magunkkal cipelni. A lehetőségek tárháza tehát a játékban szinte határtalan, bárkivel cimborálhatunk, de egy pillanat alatt kirobbanthatunk egy kisebb háborút is, minden rajtunk áll és ez egy elég nagy erőssége a produkciónak.

Far Cry 2 teszt - 10. kép

A Far Cry 2 ha nem is váltotta be teljes mértékben a hozzá fűzött reményeket, egy nagyon jó játékot tisztelhetünk benne. Ha valakinek elég az, ha egy hatalmas és csodálatos környezetben szabadon járkálhat, miközben szinte mindenki tüzet nyit rá, akkor megtalálta álmai játékát. Aki egy mélyebb és tartalmasabb sztorit várt, az viszont lehet, hogy nagyot fog csalódni. Egy kis beleéléssel saját magunk játszhatjuk élvezetesen, ha viszont mindig ugyanazt tesszük, akkor egy idő után több, mint monotonná válik az egész. A változatosság lehetősége és a csodálatosan realisztikus grafika miatt viszont mindenkinek ajánlatos kipróbálni, engem ez varázsolt el a legjobban és ha virtuálisan is, de a játéknak köszönhetően átélhettem egy afrikai naplementét, ami felejthetetlen élmény maradt egy életre...
Vedd meg most és játssz vele már holnap!

Ez a játék egyelőre nem kapható a Play 24/7 kínálatában.Klikk ide több ezer másik játékért!

Far Cry 2 / Tesztplatform: PC

kihagyhatatlan!
  • Stílus: FPS
  • Megjelenés: 2008. október 21.
  • Ár: 6.990 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • csodálatos és realisztikus grafika
  • apró, eddig nem látott újdonságok
  • hatalmas szabadság
  • sok utazgatás
  • sztori hiánya
  • nem láttam elefántot
  • Hang
    9
  • Grafika
    10
  • Játszhatóság
    8
  • Hangulat
    9
9
19 hozzászólás

davidka55

12 éve, 1 hónapja és 22 napja

LETÖLTÖM nagyon király haveroméknál játszottam vele nagyon birom az apró eksztrákat például amikor haveréknál megfogta és késsel vagy valami hasonlóval kiszedte magábol a gojót a ****i akkor elkiabáltam magam mi a francot csinál ez a hülye magával nagyon jó játék eddig ez a kedvenc fps játékom

válasz erre

BDSAeron

12 éve, 5 hónapja és 14 napja

A fegyverek minősége szánalmas. De nagyon izgalmas egy játék. Megfogott a rombolható környezet, és a sztory is. Bár sokat szenvedtem az utazással mire rájöttem hogy vannak buszok

válasz erre

Vendég

14 éve, 8 hónapja és 26 napja

A játék maga nekem is tetszik csak az zavar ,hogy az Ak-nak meg a Dragunovnak bal oldalt van a hüvelykivetője

válasz erre

tardi93

15 éve, 6 hónapja és 10 napja

szeva szerintem jó játék csak 222km-t kell meni az elenségér

válasz erre

yanis91

15 éve, 6 hónapja és 17 napja

Maga a játék jólnézki meg minden csak szerintem egy összedobott vacak televan igénytelennél igénytelenebb dolgokkal arról nem is beszélve hogy az emberek visszacsírásznak az örhelyekre szerintem ez nagyon dühitő hogy ha már töbszörre mész át ugyan ott és mégcsak áthajtani se lehet mert utánad jönnek

válasz erre

jaguartaki

15 éve, 8 hónapja és 8 napja

véleményem játékról fel kapott érdekes khelyeken játszodik de hamár erdő akkor valmi ragadozó lehetne mert akkor érdekesebb lehetne ez a véleményem

válasz erre

v-pok

15 éve, 8 hónapja és 22 napja

Szevasztok vadak szerintem nagyon király a játék csak egy gond van vele hogy a mentések nem automatikusak vagy csak én netdom bálítani na mindegy ugyis lassan kivégzem

válasz erre

alphadog20

15 éve, 9 hónapja

crysis szebb fullon biztos csak ahoz min atomreaktor kell far cry2 se csunya csak az effectekben lehet észre venni a különbséget robbanás stb meg talán crysisba jóbban vannak kidolgozva a karakterek

válasz erre

Cyb

15 éve, 9 hónapja és 2 napja

Amúgy haverom tolta a Far Cry 2-t amikor elmentem hozzá.És csak annyiból ált neki a küldetés hogy autózik 10 percet.. utána megcsinálja a küldetést majd megint ugyanez...Bár lehet hogy én voltam rossz résznél nála

válasz erre

Cyb

15 éve, 9 hónapja és 2 napja

Hát a Crysis szebb mint a Far Cry 2... az nem kétséges. Viszont mig az szélerőmű elég az utóbbihoz addig a Crysis alá egy atomerőmű sem elég. jelenleg ha jol tudom nincs olyan gép aminek a végén a Crysis ne szaggatna.

válasz erre

Maniac

15 éve, 9 hónapja és 5 napja

Rambo írta:
Egy kérdésem lenne: szebb lett a Far Cry 2, mint a Crysis? Mert már össze-vissza mindenfélét hallok.
Hát mit mondjak... Ez nézőpont kérdése... Két teljesen különféle játékról van szó, de alapjaiban szerintem szebb lett a Far Cry 2, de csak egy hangyafaroknyival... Engem ez a környezet jobban megfogott, de bizonyára vannak ellenvélemények, személyes véleményem az, hogy szebb lett, igen...

válasz erre

Rambo

15 éve, 9 hónapja és 5 napja

Maniac írta:
Hát azt őszinte leszek, nem próbáltam ki... Magához a játékélményhez nem tartozik hozzá, szóval fölöslegesen nem kínoztam magam!
Egy kérdésem lenne: szebb lett a Far Cry 2, mint a Crysis? Mert már össze-vissza mindenfélét hallok.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Far Cry 2
6.990 Ft-tól
kövesd a játékot!

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt