Fade to Silence teszt

Vegyük példaként a mai játékunk, a Fade to Silence fejlesztőcsapatát, a Black Forest Games-et. Mit lehet látni? Azt, hogy a találóan elnevezett, németországi székhelyű gyülekezet harmadik készítménye az imént említett produktum, ami a túlélő, posztapokaliptikus világban játszódó játékok sokaságát gazdagítja, a készítők előző két platformer-shooter-ével ellentétben.

Ezek a Giana Sisters: Twisted Dreams, és a Rogue Stormers nevű játékok; az előbbi igencsak sikeres lett, még a szívszorító körülmények között eltávozott internetes híresség, TotalBiscuit is elismeréssel adózott felé, az utóbbi azonban nem ütötte meg az elődjének a szintjét. Emiatt el is hanyagolták a fejlesztők, és inkább a mostani cím foglalatoskodtak. Jelenesetben nem nehéz látni, miért változtatott a csapat irányt: a túlélésért folytatott küzdelem, a gyűjtögetés, a kietlen, sivár világ, no meg a titokzatos gonoszok manapság sok játékban előfordulnak, így nagyobb valószínűséggel fog kiemelkedni a tömegből, mint például egy harmadik ugrabugrás játék. A tervvel nem volt baj, a kivitelezéssel már annál inkább.

A játék 60%-a fehér. Ja, hogy valami izgalmas harc is történik?

Már az elején kiderül, hogy a sztori nem igazán kap nagy hangsúlyt a Fade to Silence-nél; a koherens, jól felépített történetet balra a második ajtó mögött találjuk. Egyedül karakterünk alvása közben, illetve bizonyos piros gömbök "megtisztítása" után, melyekről a teszt során egyáltalán nem sikerült megállapítanom, hogy pontosan mik is szeretnének lenni, kapunk morzsákat arról, hogy mi történhetett; egyértelmű, hogy a játékmenet tökéletesítése volt a fontos.

Kétféle módból lehet az elején választani, ha új játékot kezdünk: Exploration és Survival. Mint becsületes kezdők, válasszuk az előbbi opciót, ugyanis annak ellenére, hogy zárva marad előttünk a Circle of Torment nevű fa (itt kiválaszthatunk bónuszokat, amik következő újraéledésnél fejtik ki hatásukat) és az Achievement-szerzés lehetősége, végtelen életünk van, így nem jelent igazán problémát a gyakorta irritáló körülmények között bekövetkező halál.

Botrányos, hogy ennyire sok hó van egy teljesen hómentes alagútban.

Főcélunk, nem meglepő módon, a gyűjtögetés, a bázisépítés, jobbnál jobb felszerelések készítése, és valahogyan visszájára fordítani az örök telet, ami beborította az egész Földet. Táborhelyünk közepén egy hatalmas, misztikus kristály helyezkedik el; a kezdésnél képesek vagyunk, valamily rejtélyes okból kifolyólag, megtisztítani a fertőtől, mely nagy valószínűséggel az örök tél oka, és az ellenségek létrehozója.

Ahogy járjuk a világot, több ilyen kristállyal fogunk találkozni, melyek ugyan kisebbek a táborinál, de valamiféle kapcsolat van közöttük, így képesek leszünk közöttük teleportálni, ebből fakadóan gyorsan visszatérhetünk a megfelelő útra, ha véletlenül megölt volna valami idő előtt. De nem csak ezeket a kőzeteket tudjuk megtisztítani, hanem úgynevezett fészkeket is, melyek távolról oltároknak néznek ki. Érdekes struktúrával megáldott hernyóféleségekről van szó, mik néha fogva tartanak embereket, vagy farkasokat.

A gyógyító italok szépek és jók, de csigalassúsággal töltik vissza életünket..

Ezek a kristályok és kukacok a világot rendkívül veszélyessé teszik, ugyanis, amellett hogy eltorzítják a környezetüket, kis keléseket is képesek a földből kinöveszteni, melyek másodperceken belül robbannak, illetve képesek távolról hatalmas fémdarabokat lövöldözni felénk, általában autóvázakat. Továbbá gyakran flangálnak mellettük ellenséges lények is, így nem lesz könnyű egyszerre manőverezni a robbanások, a lezuhanó szerkezetek, illetve a szörnyek között.

Cserébe, ha megtisztítjuk ezeket az "oltárokat", akkor mágikus kristálydarabokkal leszünk gazdagabbak. Ezeket gyógyitalok kikeverésére használhatjuk fel, de vannak értéknövelő szilánkok is, melyek négy attribútumunkat növelik meg tartósan: élet, állóképesség, éhség és hideg ellenállás. Nem nehéz kitalálni, melyik mire jó: az állóképesség Dark Souls-osan a sprintnél és a harcnál fontos, az éhséget kajával, a hideget pedig tűzzel, jobb ruházattal védhetjük ki.

Láthatod mennyire komolyan beszélek, ha a mókás arcom mellé még káromkodok is.

Mint, ahogy már említettem, tisztogatás közben találkozhatunk más túlélőkkel, valamint farkasokkal. Az előbbieket behívhatjuk táborunkba, hogy dolgozzanak már nekünk, mert az jó, az utóbbiak pedig jönnek, mert... hálásak? Minden esetre, ha felépítettük a megfelelő házat, akkor a gyaloglást lecserélhetjük szánra, amit két farkas vonszol maga után, feltéve hogy már kiszabadítottunk párat ezekből a fészkekből. Szerencsére ők megvannak kaja nélkül, egyedül embertársaink olyan kényesek, hogy ételre és meleg kuckóra van szükségük.

Cserébe, a csatlósok építkezhetnek a bázisunkon, és ha nincs egyéb dolguk, akkor önszántukból elmennek gyűjtögetni, bár ha támadás éri kis közösségünket, akkor nem fogják magukat megerőltetni a védelem érdekében, és csak akkor támadnak, ha mi már megelőztük őket ebben. Példakövető egyéniségek, az biztos. Nem kell feltétlenül hazatérnünk, ha rosszaságok törnek épületeink életére, ugyanis a főkristály pulzálása lassan megöli őket, és ha palánk kerítést állítunk, akkor gyakorta be sem képesek jutni a fontosabb házakhoz, de az erősebb lényeknél azért kelleni fog a jelenlétünk.

A megtisztító rituálé megköveteli a bal egérgomb őrült csapkodását.

Követőink azonban nem egysíkú lények csupán, hanem érző emberek; néha igénylik, hogy elbeszélgessünk velük, nem mindig fognak egymásnak örülni, akár konfliktus is történhet a táborban, úgyhogy ha egy új területre érünk a nagyvilágban, érdemes azonnal felkeresni a tábori kristályhoz hasonló központi kőzetet (mindig egy ugyanolyan silóban találjuk majd meg), hogy bármikor gyorsan haza teleportálhassunk, ha baj van. Sajnálatos módon a táborlakókkal történő interakcióink igencsak nehezen hihetőek, mivel egyik, még a főkarakterünk iránt sem igazán fogunk akármiféle kötődést érezni, így nem fog érdekelni, ha élnek vagy halnak.

Ellenségekből nincs túl sokféle, és szinte mindegyiket el lehet intézni az erős támadás (jobb egérgomb) majd elugrás (Space) kombinációval, bár az is igaz, hogy párszor így is meg fogunk halni, csak, hogy ki tudjuk ismerni egy rosszaság mozgását, támadásfajtáit. Nem igazán kapunk semmit egy-egy csúnyaság leütésénél, legfeljebb kristályszilánkokat, azokat is inkább csak az erősebb lényekből. Veszedelmes kihívással nem szolgál a játék, hisz végtelen életünk van, inkább irritáló, ha meghalunk; egyedül a Survival módban húzósabb a helyzet, mivel ott fenn áll a biztos halál veszélye.

Tökéletes munkamentalitás; egy dolgozik, egy pedig nézi.

Rengeteg zsákmányra fogunk szert tenni, a csatlósaink is gyűjtögetnek külön, illetve a silókban nem csak nagykristályokkal, de teli ládákkal is találkozunk, melyekből eszement mennyiségű anyagot lehet kiszedni, és azonnal át is rakodhatjuk mindet a mellettük található tábori gyűjtőládákba. Tehát végső soron egy hamar monotonná váló, gyűjtögetős, túlélős játékkal van dolgunk, ami nem kapkodja el a sztori átadását. Egyedül a tűrhető méretű játéktér nyújt némi szórakozást, azonban az egyszínű terep felfedezése, a mértéktelen loot-olás és az gyakorta ismétlődő ellenségek halomra ölése nem tudja túl sokáig fent tartani az érdeklődést.

A grafika elfogadható, bár a karakter animációkkal, a szájmozgással problémák vannak, és a motor sem teljesen optimalizált, emiatt gyakorta észleltem indokolatlan akadozásokat, főleg a szánhúzós részeknél. A szinkronhangokat legfeljebb közepesnek lehetne nevezni, zenéből pedig nincs túl sok, ami meg van, az is eléggé átlagos és semmitmondó. Egyedül azoknak tudom a Fade to Silence-et ajánlani, akik nagyon odavannak a túlélő, apokaliptikus világokért, nem unják még a hóesést, és mindenképpen tudni akarják, hogy ki az a köpenyes alak, aki mindvégig a nyomunkat kíséri.