Exoprimal teszt

Mai tesztünk alanyában, azonban, pontosan ez történik. Az Exoprimal-ban úgynevezett "Exosuit"-okba bújtatott pilótákkal kell egy futurisztikus világban dinoszauruszokat lövöldöznünk, melyek egy mesterséges intelligencia által kerülnek az orrunk elé. Hogy miként tud egy MI dínókat beidézni, az jó kérdés, de biztos nem nagy probléma neki, lévén, hogy képes téren és időn átívelve párhuzamos univerzumokból összerángatni hozzánk hasonló pilótákat egy arénába.

A hajmeresztő premissza igazából eléri a célját, mert sokunknak már ennyi elég ahhoz, hogy hozzávágjuk pénztárcánkat a monitorunkhoz. Azonban miként is néz ez ki? Egy csapatorientált online multiplayer alkotást kaptunk a Capcom jóvoltából, mely a MOBÁ-kból ismerős képességrendszert (bár tény, eléggé leegyszerűsítve) ötvözi a lövöldözős játékokból ismert különféle játékmódokkal egy igazán "egyedi" úton.

Jó, néhány "skin" egész jól néz ki.

Az ismétlés útján. Ez csupán azért probléma, mert bizony bele kell raknunk minimum egy-két órát és jónéhány meccset ebbe a címbe, ha bármiféle változatosságra vágyunk, ugyanis csak egyetlen játékmód érhető egyelőre el, három különböző verzióban. Azonban mielőtt nekilátnánk kibelezni az Exoprimal-t, lássuk a történetet: multiplayer ide vagy oda, bizony van egy sztori is, ami egyenletesen adagolódik, attól függetlenül, hogy nyerünk vagy veszítünk egy mérkőzésen.

A közeli jövőben játszódó mese (2040 és környéke) egy olyan apokaliptikus világot fest a játékosnak, ahol dinoszaurusz kitörések teszik az emberi létet nagyon megkérdőjelezhetővé. Az emberiség válaszul kifejlesztett egy olyan MI-t, ami meg tudja jósolni a kitörések helyét, plusz tud segédkezni a már említett "Exosuit"-ok megtervezésében és létrehozásában is.

Minden parti végén kiderül, ki volt az öt leghasznosabb játékos.

Azonban a mesterséges okosságról kiderül, hogy mégsem olyan barátságos, mint hitték a gyártói, és ennek az a végeredménye, hogy az Exoharcosokat halálos kimenetelű háborús játékokra "invitálja" meg, ahol a vesztesek az életükkel fizetnek... legalábbis elvileg. Szerencsére egy parti elveszítése nem jelenti azt, hogy újra kell kezdenünk a játékot, Hardcore módon, csupán kevesebb jutalmat kapunk a végén.

Egy online játékban a körforgás állandó, és jelenesetben ezek a "Wargame" meccsek jelentik a majdhogynem végtelen forgolódást. Leviathan, a mesterséges intelligencia, tíz játékost zár össze egy véletlenszerű arénában, ahol két csapatra bomolva kell küldetéseket minél hamarabb teljesíteniük. Ám a bejáratott recept már ott megváltozik, hogy hiába végzi el az egyik banda hamarabb a feladatait, az ellenfél, ha ugyancsak győzelemre jut az adott időn belül, akkor egyikőjük sem veszít.

Igen, a dínók portálokon keresztül jelennek meg. Mert csak. Nekünk csak lőni kell, nem érteni.

Mint már fent említettem, egyetlen opciót tudunk kiválasztani (a tréningen kívül), mint játékmód, ez pedig a már ismert "Wargame". Ennek a három típusa a PvP, PvE vagy a véletlenszerű kiválasztása bármelyiknek. Az elsőben az utolsó küldetés során egymásnak eshet a két csapat direkt módon, míg az utóbbiban ez nem történik meg, azonban indirekt megoldással lehet szívatni az ellenfeles bandát.

Előbb lássuk, hogyan is fest egy ilyen mérkőzés. Összesen tíz robottestből ("Exosuit") választhatunk, melyek három kategóriában vannak sorolva: támadó, támogató és tank. A nevek magukért beszélnek: a támadók hatékony sebző képességekkel vannak felszerelve, a támogatók zavarják az ellent, gyógyítják, avagy bónuszokkal segítik a társakat, a tankok pedig rendkívül jók abban, hogy magukon tartsák a dínók figyelmét.

Ha fűbe harapnánk véletlenül (vagy direkt), tizenöt másodperc büntetés után visszatérhetünk.

Egy kiegyensúlyozott csapatban van mindhárom "Exosuit"-fajtából legalább egy, de bármikor lecserélhetjük azt, amit épp irányítunk, ha fel akarjuk kicsit borítani az egyensúlyt, vagy egy küldetéshez akarunk megfelelőbb robotot hozni. Egy parti alatt elég sok feladatot kapunk, de nem egyszerre, hanem fokozatosan adagolva. Amint teljesítettük az adottat, azonnal fel is villan a következő.

Az egyszerű, beteleportált dínóirtáson kívül kaphatunk olyan küldiket, ahol például meg kell védenünk egy pozíciót, el kell kísérnünk egy világító kockát (energiaforrás), vagy mondjuk meg kell kergetnünk egy, a rendszer által kitüntetett dinoszauruszt, hogy a végén mi is jól kitüntessük, csak mi ólommal. Az utolsó küldetésekre kapott feladatok azok, ahol megnő a feszültség, ugyanis Leviathan hajlamos egy irányítható, főellenségnek számító dínóval megáldani mindkét csapatot.

A modulokat robotunk, vagy saját profilunk szintezésével lehet megnyitni.

Ilyenkor az egyik játékos átveszi a kontrollt a csapatának "ajándékozott" hüllő felett, melyet két módon lehet felhasználni: vagy besegíthet a társainak az adott feladat legyűrésében, vagy átmehet az ellenfélhez randalírozni, és így időt nyerni. Olyankor szórakoztató ráuszítani egy ilyen támadást az ellenfélre, mikor egy jókora harc közben vannak, több, nagyra nőtt dinóval. Másodpercek alatt szét lehet szedni őket, még ha jól koordináltak is.

Persze az időzítés is nagyon fontos, bár ez az első tíz-húsz meccsben nem nagyon fog érdekelni minket, és talán még azután sem. Lődözni jó, és ez a lényeg nem? Nos, egy idő után látni fogjuk, hogy az ellenfél akcióira is érdemes odafigyelni, és ha tévedésből összeülünk jóbarátokkal, akkor talán már fontos lesz, hogy a csapatunk kiegyensúlyozottan legyen összerakva (robotok szempontjából).

Fent látható, mennyi hüllőt kell lepuffantani a küldetés teljesítéséhez.

Egy meccs végén tapasztalati pontot, pénzt, és adatokat kapunk. Ha szintlépés történik, akkor megnyílhatnak kozmetikai tuningelemek (profilunkat díszítő érmék, "Exosuit"-jainkra rákenhető képek stb.) és modulok is, melyekkel ki tudjuk egészíteni masináinkat, némi bónuszra szert téve így. Ezeket a modulokat megvásárlásuk után fejleszteni is lehet, bár sosem fogjuk tudni pontosan látni, mekkora pluszt is jelentenek ezek a kiegészítések, hisz a pontos értékeik a robotoknak nincsenek sehol sem feljegyezve.

A kapott adatok jelentik az érdekesebb, sztori-orientált részét a játéknak, ugyanis minél többet gyűjtünk össze, annál nagyobb része válik a mesének elérhetővé, mely által szépen, lassan fény derül arra, hogy mi is történik a háttérben. A drámaibb narratív elemeket poénokkal próbálták meg oldani a készítők, ami néha sikerül, helyenként azonban nem tett jót a hangulati felütésnek.

Nimbus valószínű túl sokat játszott egy bizonyos mobiljátékkal.

A prezentáció elfogadható, bár az esztétikai kiegészítő elemek, melyekért valós pénzzel is lehet fizetni, szerény véleményem szerint, nem érik meg az árukat. Kevés alkalommal teszik a robotokat igazán kiemelkedővé, vagy szebbé, így én inkább nem toltam le a bankkártyám a szerencsétlen számítógép torkán. Egyelőre.

Ha pedig esztétika, akkor azt is érdemes megjegyezni, hogy teljesen mindegy, milyen karaktert készítünk, az épp használt "Exosuit" fogja megadni a nemét és a hangját emberünknek. Így nem értettem teljesen értelmét emberkénk legyártásának, de arra pont jó, hogy egy kukkot se beszéljen az egész kaland során.

A valóság hasadását a kép sem mindig bírja.

Kicsit soványnak hathat, hogy csupán egyetlen játékmód van, ráadásul véletlenszerűen dobálja a küldetéseket a rendszer, és emiatt nagyon hamar belerohanhatunk a játék repetitív mivoltába. Ezen túl kell lendülni, ugyanis, ahogy haladunk a szintek gyűjtögetésében, úgy nyílnak meg az újabb küldetésfélék, és a végén akár egy masszív "Raid Boss" dínó is megjelenhet. Ilyenkor a két csapat eggyé válik, és nincs végtelen újraszületési lehetőség, ha elpatkolnánk.

Ám biztos lesznek, akik hamarabb le fogják tenni a lantot és sajnos ez a kétélűség addig jelen lesz az Exoprimal-ban, ameddig meg nem érkeznek a tartalmi bővítések (állítólag már úton vannak). Így viszont jó kérdés, hogy megéri-e befektetni ebbe az alkotásba, amikor még nem áll olyan szinten a játékélmény, hogy azt biztosan kifizetődőnek lehessen nevezni.