Dynasty Warriors: Origins teszt

Szintén a tél kezdetén beszéltünk már egy remaster kapcsán a sorozatról. Az a stratégia vonalat erősítette, míg az Origins a hagyományosnak mondható "musou", azaz bedarálok millió katonát/szörnyet tematikában próbál jeleskedni. Férfiasan bevallom, hogy iszonyúan sokat játszottam ezzel a sorozattal még PS2-n, viszont egy idő után meglehetősen ráuntam, hiszen túl sok változatosságot nem pakoltak bele, így az érdeklődési körömből ki is pottyant.

Pont emiatt nem is tudtam túl sokat erről az iterációról, csak annyit, hogy megpróbálnak csavarni egyet a formulán és a szerepjátékos elemek mellett lesz egy központi főhős, valamint a történet is kiemelt szerepet fog kapni, mindezt a klasszikus értékek megtartása mellett. Nos, a pontszám alapján azért ez sikerül neki, de sajnos nem tud a bőréből kibújni, így viszonylag hamar válik önismétlővé. További rizsa helyett lássunk inkább a konkrétumokat!

Csak ennyit tudtok?

Történetünk 150 évvel a Han dinasztia megalapítása után veszi kezdetét. Kína jelenleg nem egy túl vidám hely: folyamatos az éhezés és az aszály, ráadásul az elit még iszonyatos adóterheket is a nép nyakába varr, pluszban, ha nem tudják teljesíteni akkor még meg is verik vagy ölik a delikvenseket. Ebbe a nem túl szívderítő valóságba csöppen bele amnéziás héroszunk, aki reflexből megvéd egy családot, cserébe az egész helyőrség a nyakába szakad.

Megismerkedünk két idegennel, akik segítenek rendet tenni. Majd ugrunk pár évet az időben és hirtelen a sárgaturbános lázadás közepében vagyunk, ahol a jófiúkból rosszak lettek. Mindeközben pedig rá kellene jönnünk, hogy kik vagy mik vagyunk, mert egyre erősebb víziók és fura karakterek látogatnak meg minket. Szóval egyrészt adott lesz a történelem sodrása, ahol igyekszünk a kvázi jó ügy oldalára állni, másrészt meg jó lenne, ha rájönnénk a saját célunkra is, mert a végtelenségig nem lehet úszni az árral.

Ennyi elég is lesz a sztori ecseteléséből, de az gondolom már ennyiből is kiderül, hogy tényleg jóval nagyobb fókuszt kapott. Összesen öt fejezetre bomlik az elbeszélés, ráadásul a harmadik után választanunk kell a három frakció közül, így három teljesen eltérő utat járhatunk majd be.

Előre a bableves irányába!

Két jó hírem is van. Az egyik, hogy létezik kvázi "true ending", amit a különféle együttállások esetén tudunk előhívni. Másrészt, ha kipipáltunk egy vonalat, akkor nagyon egyszerűen átmehetünk egy másikba, köszönhetően a stuff felhasználóbarát kialakításának. Ha mindenre kíváncsiak vagyunk, akkor 40-60 órát simán el tudunk egerészni a DW:O-val, ami szerintem több, mint korrekt. A játékmenet is meglehetősen sok újdonságot tartalmaz, noha a csúcs nyilvánvalóan továbbra is a nagyobb összecsapások lesznek.

Szótlan protagonistánk egy világtérképen fog alapvetően mászkálni, ahol be tudunk térni különféle városokba meg katonai központokba, hogy a felszerelésünket mókoljuk, aludjunk, esetleg különféle minijátékokban vegyünk részt. A grandiózus csetepatékon kívül lesznek pár perces szösszenetek vagy kicsivel nagyobb léptékű ostromok, de a nevesített szereplőkkel szintén tudunk haverkodni úgy, hogy különféle kihívásokat teljesítünk a nevükben.

Minden bejárható tartománynak van egyébként egy béke mérője, amit ezekkel a tevékenységekkel tudunk feljebb tornázni, extra loot reményében. Szerencsére nem pörögtek rá nagyon a fejlesztők erre, így egy rakás kényelmi funkció, mint például a gyorsutazás alapból elérhető, szóval kedvünkre röpködhetünk a térképen.

Nahát, mennyi fa

A DW veteránok valószínűleg csalódottan veszik tudomásul, hogy itt csak egy szereplőt tudunk irányítani, bár néha lehetőségünk van átvenni a velük egy partiban lévők felett az irányítás ideig-óráig. Ezt a hiányt próbálja kompenzálni a játék az összesen kilenc választható fegyvernemmel.

Ezeket vagy a városokban tudjuk megvásárolni, vagy a már legyőzött tisztektől rekvirálhatjuk. A lényeg, hogy mindegyik eszköz saját fejlődési fát és különleges képességeket kapott, amiket missziók teljesítésével tudunk fejleszteni. Kard, lándzsa, podao, dárda, bot, különféle vasököl meg más áll rendelkezésünkre. Értelemszerűen mindegyik más-más területen erős, szóval kísérletezzünk bátran. Node, eleget dumáltunk, nézzük, hogy a klasszikus DW hirigben hogyan valósul ez meg.

Mindegyik fő misszió egy tervezési fázissal kezdődik, ahol átbeszéljük a stratégiát, illetve a győzelem/vereség kondícióit. Ezután a térképre kerülünk, ahol a hadosztályunkkal együtt mozogva teljesítjük a ránk szabott kritériumokat. Ész nélkül nincs értelme mozogni, mert lehet, hogy lemészárolunk több száz ellent, de közben meg likvidálják az egyik tisztünket, aztán kezdhetjük az egészet elölről.

Az életerőm sok, a tiéd kevés báttya

Szóval érdemes ott segíteni, ahol valóban értelme van. Főszereplőnk rendelkezik néhány különleges képességgel is: átlát az illúziókon, így csak ő tudja megsemmisíteni azokat a harangokat, amik ezt erősítik és megakasztják a seregünk mozgását. De ha olyanunk van, akkor kölcsön vehetjük az égben röpködő madarak szemét és madártávlatból bámulhatjuk a kibontakozó összecsapásokat.

Maga a bunyó egyébként piszkosul látványos, ugyanis nem ritka, hogy valóban ezer főt mozgat a játék motorja, iszonyúan kaotikus szituációkat eredményezve ezzel. Az alap támadás mellett van egy úgynevezett bátorság mérőnk - ezzel tudjuk a nagyobb, komplexebb mozdulatokat bevinni. Visszatölteni igazából a parry és az utolsó pillanatos kitéréssel a legegyszerűbb: az előbbi sikeres használatával egy pillanatra megakasztjuk a ránk irányuló csapás - cunamit, hogy pusztító riposzttal válaszoljunk, míg utóbbi esetében több pötty bravery is visszaugrik, mi meg folytathatjuk a darálást.

Kétségtelenül a leglátványosabb megmozdulásunk a különféle musou dolgok lesznek. Ha a speckó csíkunk feltöltődik, akkor lőhetjük el ezeket, aminek a vége, hogy több sorban letarolunk mindenkit, egyszerre akár két, háromszázas kombót elérve. Látványos, na. Ha már látvány: az Origins bár nem fest rosszul, de nagyon érződik rajta, hogy az erőforrásokat hova összpontosították.

Erős volt a vacsora tegnap, avagy a helyi forgószél

Nyilván ilyen létszámú szereplőt egyszerre a képernyőn tartani elég macerás, így például a pályák meglehetősen ingerszegények és kidolgozatlanok, de a nyers prezentáció is közelebb áll egy PS4-es nyitó darabhoz, mint a kurrens gen krémjéhez. Ezt persze el lehet fogadni mivel nem tudom eléggé kihangsúlyozni, hogy több száz ellenfelet egyszerre bedarálni mennyire király. De ettől még azért meg tud keseredni a szánk, hogy 2025-ben még választani kell.

Sajnos van más negatívum is: hiába a már említett mennyiségek, egyszerűen piszkosul hamar meg lehet unni a darálást, mert nem elég változatosak a feladatok. Hiába a mellékes tevékenységek, pontosan ugyanazt kell csinálni, mint bármelyik fő misszióban, csak mondjuk 15 perc helyett 20-30 másodpercig, ami nem túl jó. Nevetséges, de héroszunk meg sem szólal az egész kaland alatt, ami különösen az érzelmesebb pillanatokban fest nevetségesen.

Adott lenne tehát egy remek alapokkal rendelkező játék, ami ideig-óráig tényleg nagyon szórakoztató, de sajnos relatíve gyorsan ki is fullad. Persze ez csak akkor igaz, ha kipróbálnád, de nem vagy a zsáner szerelmese - a fanoknak ez maga lesz a kánaán. Haragudni nem tudok rá, kap egy erős hetest mert jól elvoltam vele. Remélem ez valami soft reboot volt, mert így, ebben a formában azért bőven van még a Dynasty Warriorsban kakaó!