Civilization VI teszt

A 20 irányítható világvezetőt tartalmazó csoda szinte az egyedüli szereplője annak a listának, amely azokat a játékokat tartalmazza, amik betartották ígéreteiket, sőt, túl is szárnyalták a vele kapcsolatos magas elvárásokat. Ha valaki úgy gondolta, már az eddigi részek is tökéletesek voltak, játsszon az új epizóddal - minden "hiba", apróság átrendezésre került, és a Firaxisnak sikerült úgy bevezetnie teljesen új mechanizmusokat, hogy közben minden logikus és áttekinthető maradt.

Új és régi játékosok is hamar fel fogják fedezni maguknak a játék különböző funkcióit, ugyanakkor hosszú hetek után is nyújthat még meglepetéseket. A körökre osztott stratégia így minden eddiginél bonyolultabb, egyben minden eddiginél egyszerűbb lett: ha nem lenne egyértelmű, merre fejlesszünk, hogyan döntsünk, bármikor felüthetjük a tartalmas játékbeli enciklopédiát, és játékbeli hölgy tanácsadónk mindig megsúgja nekünk, hogy szerinte merre kellene folytatnunk a terjeszkedést.

Még minden csendes és nyugodt. De nem hagyom ennyiben!

A korábbi részekhez hasonlóan egy telepessel és egy kis csapat harcossal vághatunk neki a nagyvilágnak, amelynek határait mi állítjuk be. Kis térképet akarunk, kevés ellenféllel? Nagy térképet rengeteg felfedezhető szigettel? Mindent mi döntünk el, mint ahogy azt is, hogy hol szeretnénk létrehozni birodalmunk alapjait, és egyáltalán, milyen attitűdöt szeretnénk majd felvenni a játék során. Első dolgunk kiválasztani, hogy melyik világvezérrel leszünk: a görög Gorgótól kezdve az indiai Gandhin át az angol Viktória királynőig számos lehetőségünk van "játékstílust" választani.

Mindegyik vezetőnek megvan a maga pozitívuma, és ugyan nem kötelező kihasználni a velük kapott lehetőségeket, célszerű megfontoltan választani. Hasonló ez ahhoz, mint amikor egy MMO-ban kasztot néz az ember: aki például ki szeretne maradni a harcból, ott healert választ, itt pedig egy háborúra kevésbé hajlamos, inkább mondjuk a vallásterjesztéssel foglalkozó vezetővel indít.

Érdemes ismerni is a lehetőségeket, ugyanis a többi játékos (a gép vagy online játék esetében akár más emberek) is választ világvezetőt, és jó, ha ismerjük motivációikat és jellemüket. A német Frederick Barbarossa például pikkelni fog ránk, hogyha a városállamokkal barátkozunk (márpedig fogunk), a japán Hojo Tokimune pedig akkor lesz ellenséges valakivel szemben, ha nem a bushidót, azaz a harcos relatíve békés útját követi.

Embereim gyülekeznek icipici aknavetőikkel

Természetesen ezek a hatalmak, még ha mind gépi játékosok is, egymás ellen is harcba szállnak, sőt, immár csak simán ki is fejezhetik nemtetszésüket a másik felé, amit öt kör után akár háborúra is válthatnak. Mert nem olyan egyszerű háborúzni, mint ahogy azt gondolnánk: a hirtelen felindulásból elkövetett hadüzenet például súlyos szankciókat von maga után, és a többi nemzet vezetője jellemzően háborús uszítónak bélyegzi utána az elkövetőt.

Ez nem jelenti azt, hogy ők nem háborúznak, de ez vezetőtől és beállítástól is függ: néha barátból instant ellenségek lesznek, mert szeszélyük éppen úgy kívánja. És ennek megfelelően, néha lehet látni, hogy valaki meg fog támadni (például nagy erőkkel elkezd hadsereget gyártani mellettünk), néha pedig teljesen váratlanul ér a dolog. A diplomácia viszont nagyon erős a játékban, főleg, ha a békés utat követjük és errefelé fejlesztünk, és volt olyan játékom, ahol a barbárokon kívül szinte senki sem támadott senkit, egy darab hadüzenetet sem kaptam, pedig Barbarossa végig ott loholt a nyakamban.

A vezetők személyisége tehát teljesen különböző, és nem is könnyű mindenkivel jóban lenni - igazából attól a pillanattól kezdve, hogy a játékos nyerésre áll, igazán "jóban" nem lehet senkivel sem. Az átlátszó "légyszi, legyenek nyitottak a határaink"-tól kezdve a hozzánk küldött kémeken át minden aljas húzással próbálkoznak, és az addigi nyájasságot vagy lenézést felváltja a fenyegetés vagy a popsifényezés. Minél fejlettebbek vagyunk, annál többen keresnek fel minket - ilyenkor az adott vezető diplomáciai ablaka megnyílik, de néha csak egy "személyes" üzenetet kapunk.

Csak szigorúan!

Gorgo például párévente megszakította a játékomat azzal, hogy elmondja, mennyire jó spártai lennék, mert szuperek a módszereim, Barbarossa pedig egy ideig azzal piszkált, hogy "jaj, milyen rossz lehet olyan birodalomban élni, ahol ilyen kevés az ember", majd évekkel később "nagyon király a birodalmad, sok az embered" mondatokkal zavargatott. Ezekre mi szó szerint semmit nem tudunk mondani: kapunk egy 'Goodbye' gombot, és konstatáljuk a kapott véleményt.

Aranyos, ám kissé idegesítő feature; amikor pörgetni akarjuk a játékot és a fejlesztéseket, egyszerűen túl sok ilyen üzenetet kapunk, a brazil II. Pedro például ötévente kitagad, mert több Nagy Emberünk van, és így tovább. Bár bosszantó tud lenni, igazság szerint mondhatni, hogy ez az egyetlen "hiba" a játékban - ez tartja vissza a tökéletességtől.

Nagy Embereket és fejlesztéseket emlegettem: a Civilization lényege, hogy a kiváló játék mellett igazából mi győzzünk. Tehetjük ezt Tudományos, Kulturális, Vallási vagy Domináló győzelemmel, illetve ha ezek közül a játék végéig egyik sem teljesül, akkor a részpontszámok összegével. A legkönnyebb és leggyorsabb általában a többi nép leigázása, amit már az induló korban (ezt is magunknak állíthatjuk be, alapvetően őskorból indulunk) is elkezdhetünk, és lényege, hogy minden más civilizációnak elfoglaljuk a fővárosát.

Keverednek a nációk - csodálatos ez a globalizmus

Új játékosonak nem kell megijedniük, ez nem azt jelenti, hogy mind a 19 másik népet meg kell nyomorítanunk, mindössze annyit, ahányan az éppen játszott térképen szerepelnek (átlagosan talán 4-5 nemzettel fogunk találkozni). A vallási győzelemben szaladgáló papok segítségével kell szó szerint osztanunk az igét és mindenkit átkonvertálnunk, a tudományos győzelemben rá kell feküdnünk a technológiai fejlesztésekre és rakétát indítani, majd a Marson kolonizálni, a kulturális győzelemhez pedig kulturális épületeket kell felhúznunk és turistákat vonzanunk.

A játék alapvetően 2050-ig, azaz 750 körön keresztül tart, ami gyorsaságunktól, szándékunktól, beállításoktól és még sok mástól függően valós időben sok-sok óra lehet. A Civilization-sorozat egyik nagy ismérve a "csak még egy kör" effektus, amikor a játékos azt veszi észre, hogy este 8-kor kezdett el játszani és már nappal van, annak ellenére, hogy egyébként körönként lehet menteni, szóval gyakorlatilag bármikor kiléphetnénk...

A mentett és új játékok ugyan kicsit lassan töltenek be, de legalább közben élvezhetjük Sean Bean narrációját, aki ezúttal nem hal meg.

Van néhány újdonság, amit mindenképpen érdemes megemlíteni: az előző részekhez képest több módon is csökkentették egységeink "elaprózódását", ami ahhoz vezetett, hogy felhalmozódtak a térképen és nem tudtunk velük mit kezdeni. Ezúttal az azonos egységeket csapatba, később hadseregbe rendezhetjük, új elemként pedig a Munkások helyett bevezették az Építőket, akiknek megszabott használati idejük van, utána pedig eltűnnek.

Néni felcsapta a réjbent, mer' az raj

Városaink immár kerületekre vannak bontva, és minden világcsoda egy teljes "játékkockát" foglal el, így jól meg kell terveznünk, hogy mit, hova építünk. A katonai, tudományos, vallási és kulturális kerületek is mind egy-egy helyet foglalnak el, mellettük pedig farmok, bányák és hasonlók tesznek ki egy várost. Utóbbiakat az Építőknek köszönhetjük, csak rá kell vezetnünk őket egy nyersanyagra, előbbieket pedig közvetlenül az adott város fejlesztési "naplójából" tervezhetjük meg.

Minden építkezéshez és fejlesztéshez adott környi idő kell, mellette pedig van egy Technológiai, illetve egy Kulturális vonalunk is, amelyek városaink számától és minőségétől függetlenül, folyamatosan fejleszthetőek. Ezen a két csíkon fedezzük fel a kereket, a lovaglást, a bányászást, a matematikát, a diplomáciát, és így tovább, a városokba pedig ezek eredményeit húzhatjuk fel.

Miután megvan a lőfegyver, "építhetünk" lövészeket, a pénzügy feltalálása után bankot - mindennek látjuk a követelményeit és következményeit. Ezek visszafelé is működnek: a tudományos és kulturális fejlesztések nagy részének vannak ún. "gyorsítói", amelyeket meglépve kevesebb kör szükségeltetik a felfedezésükhöz.

Akkor induljunk! - de ez már egy másik történet... ;)

Lehetetlen egy cikkben összefoglalni a Civilization-játékok szabályait, játékmechanizmusát, vagy épp a Civ6 újdonságait, főleg azért, mert ez tényleg egy olyan játék, amelynek összetett mivolta miatt rengeteg befektetett játékóra után is találhatunk újabb és újabb dolgokat. Szinte hibátlan teremtés ez, amit nagyon nehéz letenni, és ami - annak ellenére, hogy stratégiajáték - szinte mindenkinek a kedvence (lesz).

Egyszerűen, azaz összetetten, tényleg fantasztikus.