Beatbuddy teszt

A Beatbuddy-ban hat különböző világon, pályánként öt chapteren keresztül (rövid fejszámolás után tehát összesen harminc chaptert kapunk) kell eljutnunk a végkifejlethez, a célunk hogy nehezebbnél nehezebb puzzle feladványokon kerezstül megmentsük a Symphonia-t a gonosz Prince Maestro-tól, aki a világ összes zenei hangját el akarja lopni. Beatbuddy maga igazán vicces figura, ha nem mozgunk, ritmusra kezd járni a feje, keze, lába - már ha annak lehet nevezni azt ami az említett testrészek helyén található.

A látvány abszolút rendben van: vízalatti világ lévén, az ellenségeket a vízi növények és állatok teszik ki leginkább, pontosabban az ezek alapján létrehozott egyedi megjelenésű lények, igaz nem túl változatosan. Vannak kagylók, rákok, de például halak nincsenek. Bár az is lehet hogy mi magunk halat alakítunk, Beatbuddy egy egész érdekes kinézetű lény. A kézzel rajzolt elemek egészen parádésan vannak festve, elég ügyesen kelt mélységérzetet a játék, a hátrébb lévő elemek homályosabbak, szürkébbek, előrébb viszont színekben pompázik minden.

Mindenféle csilivili izébigyó között bóklászhatunk. Itt még csend honol a tájon.

A különböző teremtmények különféle zenei hangoknak felelnek meg, példának okáért az egyik növény egy bassdrum, míg egy másik a hi-hat crab, ezek mozdulataikkal adják a ritmust, vagy épp akkor amikor hozzájuk érünk. Az egész játékot áthatja a zenei ütemek sora, a legtöbb ellenfelünket úgy győzhetjük le, hogy ritmusérzékünkre hagyatkozva átvesszük a dallam "mozgását" és ütemesen ütünk vagy mozgunk az adott pályán, végrehajtva ezzel a kívánt mozdulatsort.

Annak ellenére, hogy a zene játssza a főszerepet a játékban, nincs igazán zenéje. A hat különböző szint hangjait, ütemeit hat különböző zeneszerző készítette el, de ezek nem aláfestő muzsikaként csendülnek fel, hanem a feladatunk részeként itt vagy ott tűnnek fel hangok a kompozícióból. Bármerre járunk az adott pályán belül, mindig más és más hangok csendülnek fel, ahogy ezeket elhagyjuk, elcsendesednek és átadják helyüket a következő pályaszakasznak, ezzel együtt más hangsorozatnak.

Bár a fentiekből úgy tűnhet, komoly zenei érzék kell a Beatbuddy végigjátszásához, ez nincs így. Ha valaki képes egymás után háromszor-négyszer ütemesen megnyomni egy gombot (melyik gamer ne tudna?), akkor nem lesz gond, a nehézséget inkább a megfejtendő rejtvények adják. A puzzle elemekkel megáldott platformerekre jellemzően különféle elemekkel kell megoldanunk egy adott szakaszt.

Aztán megérkeznek a medúza-pittyputtyok, de a menő vízalatti járgánnyal nincs akadály.

Vannak itt egyfajta "tükrök", továbbító elemek, ameiket megfelelő szögben kell egymás felé forgatnunk, ezekkhez kapcsolódóan pedig különböző kilövők, amelyekre rápattanva, a továbbítók segítségével kiütni az egyébként áthatolhatatlan falakat. Aztán megtalálhatók olyan elemek, amiket megérintve néhány másodpercre el tudjuk tüntetni azokat a tüskéket, amelyek egyébként egyetlen mozdulattal likvidálják kis hősünket.

Be tudunk kapcsolódni a medúzák vonulatába, felvéve a ritmusukat kell haladnunk szűk helyeken, ahol bizony egy elvétett mozdulattal azonnal végünk. Persze mindezeket úgy kell egymás után végrehajtanunk, hogy ne essünk ki a beat buddy szerepből azaz mindent ritmikusan, ütemesen.

A nehézség azonban nem igazán van jól súlyozva, van amikor határozottan nehéz a feladat megoldása, elszenved vele az ember jó időt, míg utána gyakorlatilag teljesen repetitív feladat jön, menj végig egy szakaszon, mindenféle nehézség, probléma, akár ellenféllel való találkozás nélkül.

Beatbuddy feat. Eminem: Repül a nehéz kő

Lehetőségünk van úgynevezett Beatpoints-ok gyűjtésére, ez ad némi extra nehézséget a játékhoz, ezek az óriási kristályok általában jól elrejtett, nehezen elérhető helyen találhatók. A gyűjtésükkel plusz pontokat kapunk, de az igazi értelme a dolognak, hogy ha mindet összeszedjük (nem lesz könnyű feladat!), egy extra fejlesztői naplót nyitunk meg a játékban, amelyben a kezdetektől végigkísérhetjük a felesztési ciklusokat.

Sajnos a Beatpoints gyűjtésben ki is merül az az élmény, ami valamennyire izgalmassá teszi a játékot, ugyanis bármennyire is egyedi az elképzelés, szép a megvalósítás, az egész egy-két pálya után unalmassá, monotonná válik. Amint elveszti az újdonság varázsát, azonnal átvált az érzés teljesítendő feladattá, hiába az időnként bedobott új elem, vagy egy-egy átvezető rész a pályán, a zene hiánya, a súlyozatlan nehézség megteszi a hatását, az ember félreteszi a játékot.

Pedig nem is hosszú, szintenként egy-másfél órával lehet számolni, még akkor is ha minden összeszedendőt összeszedünk. A hat pálya tehát 6-8 óra alatt bőven végigvihető, sőt ha valaki nem sokat foglalkozik a részletekkel, ez redukálható 4 órára is.

Érezd a ritmust, vedd át az ütemet, dübörög a kagylókból egy lövedek

Süt belőle, hogy mobiljátok-portolásról van szó és ez annyira rányomja a bélyegét a végleges produkdumra, hogy még a tesztplatform Wii U speciális kontrollerét sem használja ki a Beatbuddy, pedig egy térkép bőven elért volna a kijelzőn.

Nem drága, platformernek nem rossz, ha avalaki fektet bele energiát akkor élvezhető is, azonban a játékélmény ellaposodásától semmi nem menti meg a játékot, ami miatt kevesebb pontszámot kap, mint amit egy kis plusz ráfordítással elérhettek volna a fejlesztők.