Nem sokkal az előző rész eseményei után járunk, Alice immár kiszabadult a diliházból, egy Dr. Bumby nevű pszichiáter foglalkozik vele, aki hipnózissal próbálja meg elfeledtetni a szörnyű emlékeket. Az intro-ban is egy ilyen terápiás alkalmat látunk, ezután London utcáin találjuk magunkat, kezünkbe véve az irányítást. A későbbiekben ez lesz a jellemző: az öt fejezet előtt mindig visszakerülünk a valóságba. A londoni utcák is furcsák, valószínűleg Alice tudata eltorzítja a dolgokat, minden szürke, élettelen, az emberek is torzak, sokszor aljasnak, gonosznak tűnnek. Miután követünk egy macskát, majd találkozunk az elmegyógyintézeti ápolónővel, Nurse Witless-szel, Alice kicsit bekattan, és máris Csodaországban vagyunk. Rögtön össze is futunk régi ismerősünkkkel, a Cheshire-i Macskával, aki újfent kalauzunk lesz, a maga sajátos, gúnyos stílusával.
Első utunk az Őrült Kalapos gépesített, ipari világába vezet, ahol rádöbbenünk, hogy Csodaország ismét a pusztulás szélére sodródott. A játék végére összeáll a kép, kiderül ki a felelős a tűzesetért és tisztázhatjuk magunkat. Csodaország egészen más, mint a londoni helyszínek, itt minden színpompás, de a maga szürreális módján. Gyerekjátékok, furcsa tárgyak és még furcsább élőlények keverednek össze ebben az őrült kavalkádban. Az éppen aktuális fejezet mindig a valóságot is tükrözi, pl. a második epizódban a vízből húzza ki pár tengerész Alice-t, aki miután elájul és visszakerül Csodaországba, víz alatti pályákon kell, hogy keresztülverekedje magát.

Mivel egy akció-platform játékról beszélünk, a sztori folyamán vagy ugrándoznunk kell, vagy kapcsolókat nyomogatni, amit időnként harcok szakítanak meg. A készítők ritka perverzek voltak egyes feladatoknál: aki a mozgó, csak néhány másodpercre látható, egyébként láthatatlan platformokon, sötétben, időre ugrálós részeket kitalálta, annak néha úgy éreztem, hogy szívesen nekimennék egy tortavágó késsel :P. Ugyanez igaz azokra a részekre, amikor poénnak gondolták azt, hogy nem lehet forgatni az egérrel a kamerát. Egy kameraállásból kell teljesíteni a feladatot, ami lehetőleg a leghülyébb helyen vált. Sokszor előfordult ebben az esetben, hogy összekeveredtek a fejemben az iránybillentyűk, persze bele is sétáltam a szakadékba.
Ilyen lezuhanós történeteknél a készítőkben legalább annyi emberség volt, hogy közel éledünk újra a leesés helyéhez. Ha viszont túl sokszor vétjük el az ugrást, vagy csatában halálozunk el, akkor jóval visszább kell újrakezdenünk az adott részt. Merthogy a fejlesztő urak eldobták a szándékos mentés lehetőségét, (mondván, hogy minek az) csak egy autosave van, ami egyrészt ilyenkor roppant idegesítő, másrészt akkor is, ha arra hajtunk, hogy összegyűjtsük az összes elrejtett kis bónuszt. Nem egyszer szívtam azzal, hogy két irányba lehetett menni, egyik irányban voltak a bónuszok, másikban a következő pályarész. Rosszul tippeltem, és máris a következő résznél találtam magam, esélytelen volt, hogy visszamenjek összeszedni a cuccokat.
A platform részről tehát szó esett, de lássuk az akciódúsabb helyzeteket. Számos ellenfél tör az életünkre, akik/amik azért elég élénk (és beteg) fantáziáról tanúskodnak. Vannak itt mechanikus, rovarszerű teáskanna-szörnyek, olajos, nyálkatestű, babaarcú valamik, hajóroncs-cápák, kis gnómok óriási evőeszközökkel, szamuráj-darazsak és még sorolhatnám. A harc során vagdalkozhatunk és lövöldözhetünk csak úgy simán, a célkeresztre hagyatkozva, de van úgynevezett fókuszálás is. Ez egy auto-célzó rendszer, ahol egy gombnyomással váltogathatjuk éppen kiszemelt célpontunkat. Ezt egyes szörnyek ellen mindenképp használnunk kell, hiszen a gyenge pontjaikat csak így tudjuk becélozni.

Gyilkolásra alkalmas játékszerekből összesen ötöt kapunk, kevesebbet az előző részhez képest, de ezeket fejleszteni is lehet (amiről később még szót ejtek).

Vorpal Blade: Az előző részből ismerős, jókora tortavágó kés. Közelharci fegyver, villámgyors csapásokat hajthatunk végre vele.

Hobby Horse: Botra szerelt játéklovacska fej, amit bunkóként használhatunk. Brutális közelharci fegyver, de eléggé lassú. Egyszerre több szörnyet is eltalálhatunk vele.

Pepper Grinder: Géppuskaként működő borsdaráló, ha sokáig lövünk vele, túlmelegszik. Ilyenkor várni kell kicsit, hogy újra lőhessünk.

Teapot Cannon: Igazi nehézfegyver, a forró tea területre ható sebzést biztosít. Ha lenyomva tartjuk a tűzgombot, erősebbet lövünk.

Clockwork Bomb: Egy felhúzós játéknyuszi, igazi multifunkciós eszköz. Ha eldobjuk, időzített bombaként működik, de távirányítva is robbantható. Az ellenfeleink figyelmét eltereli, és használhatjuk kapcsolók nyomva tartására is (erre elég sűrűn szükség lesz). Abban tér el a többi fegyvertől, hogy ezt nem lehet fejleszteni.
Speciális képességként használhatjuk még az ernyőnket (csak fókusz módban) – ami levédi az ellenséges csapásokat – ha jól időzítjük, a lövedékeket vissza is küldhetjük a szörnyek felé. Emellett ott van még a hisztéria mód. Ez akkor jön elő, ha lesebződünk egy életerőre. Ilyenkor Enter-t nyomva Alice-ből őrjöngő szellemlény lesz, minden fekete-fehér-piros színre vált, sérthetetlenek leszünk, igen durva sebzéssel. Ez rövid ideig tart, de néha meg tudja fordítani a harc kimenetelét. Szintén új képesség az, hogy a Ctrl segítségével bármikor össze tudunk menni kicsire, ilyenkor beférünk az apró járatokba, valamint addig láthatatlan falfirkákat is észrevehetünk, amik segítenek a továbbjutásban, vagy éppen titkos helyekre vezetnek. Belefutunk láthatatlan platformokba és ösvényekbe is, amikből egyébként csak halvány derengés látszik, de méretet váltva pár másodpercig kirajzolódnak a szemünk előtt.

Ha már emlegettem a titkos helyeket, lássuk milyen szuveníreket lehet összegyűjteni. Az egyik gyakori tárgy a fog, ezeket a pályákon elszórva találjuk, és a legyőzött ellenfelek is adnak párat. Ezekből fejleszthetjük a fegyvereinket, mindegyiket negyedik szintig. Vannak még emlékek, ezek Alice agyából származó töredékek, a múltból felbukkanó idézetek. Ide tartoznak az üvegcsék is, amiknek nincs túl sok szerepük, bónusz tartalmakat nézhetünk meg a menüben, ha összegyűjtjük őket. Végezetül megemlíthető a rózsafesték, ebből ha összeszedünk négyet, új rózsát festhetünk az életkijelzőnkre (eggyel több életpontunk lesz).
A grafika hiába nem a mai csúcsjátékokhoz mérhető, azért a játék egyik legnagyobb pozitívuma. Az igényesség mindenhol tükröződik benne: Alice haja, ruhái, a rémálomszerű, néha egészen lenyűgöző tájak, még a menünek is megvan a maga stílusa. Az egyszerre vonzó és taszító, színpompás világ szinte festményszerű hatást kelt. Ötletesek még az átvezető videók, amiben papírfigurára emlékeztetnek a szereplők, mintha csak egy kihajthatós, térbeli mesekönyvet látnánk.
A zenét újfent Chris Vrenna-nak köszönhetjük, kitűnő aláfestést biztosít a játékhoz. Nyomasztó, csilingelős dallamok, amik néha átcsapnak szimfonikusokkal megtűzdelt, harsányabb zenébe. A zene természetesen leköveti az események változását, ha harcolunk, sokkal erőszakosabbá válik. A hangeffektekről ugyanez mondható el, nagyban hozzájárulnak az atmoszférához. Remek ötlet volt a főbb szinkronhangokat megtartani, Alice és a Macska hangja is ugyanaz, aki az első részben volt (lehet, hogy ez igaz más szereplőkre is, ez a kettő tűnt fel azonnal).
Ítéletet mondok tehát egy olyan játékról, amivel szemben igyekszem nem elfogult lenni, mert nekem azért a szívem csücske :). A Madness Returns művészileg komoly munka, olyan világot tár elénk, amiben élvezet elmerülni. Más kérdés az, hogy az örömünk alábbhagy, amikor leesik, hogy minden fejezetben tulajdonképpen ugyanazt kell csinálnunk, csak egyre jobban megszívatnak minket. Megmarad az ugrálás, kapcsolónyomkodás, némi harc, titkos hely, újabb ugrabugrálás egyhangúsága. Néhány rész az igencsak idegesítő kategóriába tartozik, volt, hogy nem kicsit megemelkedett a vérnyomásom, mire túlverekedtem magam az aktuális akadályon. Az irányítás szintén fura, legalábbis PC-n. Elég sok gombot kell észben tartanunk, és néha a bőség zavara áll elő. Egyszerre próbálunk kitérni a támadás elől, közben visszaverni azt az ernyővel, fegyvert váltani és eldobni a bombánkat, miközben a fókuszt váltogatjuk fejvesztve, mert nem ezt az ellenfelet szeretnénk becélozni. Amikor négy-öt különböző típusú ellenféllel kerülünk szembe, elkelne minimum egy harmadik kéz. Aztán ugye ott van az, hogy egyeseknek azért túl súlyos lehet a játék világa. Aki nem vevő a groteszk, szürreális dolgokra, valószínűleg csak idegesíteni fogja ez a tébolyult összevisszaság. Maradandó alkotás az új Alice, de sajnos sokszor jobb nézni, mint játszani vele. Filmváltozatot követelek!