A Skype szoftvere jelenleg Windows, Mac OS X és Pocket PC rendszerű számítógépeken és hordozható eszközökön fut, és ingyenes globális internetes telefonálási lehetőséget biztosít a nem percdíjas szélessávú kapcsolattal rendelkező felhasználóknak.
A cég Niklas Zellström vezérigazgató nyilatkozata alapján még az idén a készülékgyártók rendelkezésére fogja bocsátani az alkalmazás Symbian, Windows Mobile és Embedded Linux rendszerű, GPRS/WiFi okos telefonokhoz tervezett verzióját. Ennek révén mobiltelefonokról is lehetővé válik majd a vezeték nélküli szélessávú kapcsolat díján felül ingyenes, internet-alapú telefonálás.
Kérdés persze, hogy a mobilszolgáltatók mennyire lelkesednek majd a készülékek újfajta alkalmazásáért, amely komoly konkurenciát jelenthet a saját hálózatukon bonyolított kommunikáció számára. A vezetékes telefontársaságok például szintén nem rajonganak túlságosan a Skype-ért, mivel az erőteljes versenytársa lehet az általuk meglehetősen drágán kínált távolsági hívásoknak, ezért minden eszközzel igyekeznek beszűkíteni a szolgáltatás mozgásterét, úgy, hogy például politikai lobbytevékenységgel megnehezítik számára a törvényi környezetet. A mobilcégek esetében akadt már példa arra, hogy kiiktattak egyes bevételeiket veszélyeztető alternatív szolgáltatásokat az általuk forgalmazott készülékekből. Konkrétan az amerikai Verizon volt az a cég, amelyik megbénította az általa kínált Motorola v710-es telefon Bluetooth funkcióját annak érdekében, hogy a felhasználók az ő hálózatukon, pénzért továbbítsanak egyes tartalmakat az ingyenes Bluetooth helyett. Szakértők szerint a Skype szoftvere is könnyen erre a sorsra juthat, ami legalábbis megfontolásra késztetheti a készülékgyártókat azzal kapcsolatban, hogy vajon beépítsék-e egyáltalán telefonjaikba a praktikus alkalmazást.