A törekvés bejelentését követően a Toshiba már be is mutatta az e800-as Pocket PC-jét, amely 4 inches képernyője már képes a 480×640-es felbontásra. Természetesen a mai szoftverek még nem támogatják az e800 nagy felbontású kijelzőjét, így a legtöbb program a hagyományos 240×320-at használja ezen is. A Microsoft szándéka viszont egyértelműen az, hogy támogassák a szoftverei az ilyen nagy felbontású LCD kijelzőket is.
Természetesen ez mind szép és jó, hogy ilyen nagy tudású LCD képernyőket használnak majd, azonban még érdekesebb tény, hogy a Microsoft portolni akarja a DirectX API-ját is a Windows Mobile eszközökre. A cég gyakorlatilag a DirectDraw-t kívánja használni a 2D megjelenítéshez, és a Direct3D-t, valamint a DirectShow-t pedig a multimédiás megjelenítéshez, kameratámogatáshoz és digitalizáláshoz. A DirectX audiórészeinek felhasználásáról nem esett szó.
A DirectX API-t már elég jól ismerhetjük a PC és az Xbox világából, ez a mobilkészülékeken is elsősorban a 3D-s játékok elterjedését fogja szolgálni. A Nokia is bebizonyította az N-Gage konzoltelefonja eladási mutatóival, hogy igenis szükség van a piacon a nagy multimédiás tudással rendelkező készülékekre. Így ebből természetesen a Microsoft sem akar kimaradni, hiszen ő is látja, hogy a mobilmédia sokkal fontosabb szereplőjévé válik a piacnak, mint például a személyi organizátorok. A PDA-k szépen lassan kiszorulnak a piacról, mivel a vásárlók mindinkább az okos telefonokat, és a médiaközpontú eszközöket részesítik előnyben. Ilyen koncepció például a Portable Media Center is, amely már egyre több szórakoztatóelektronikai cég támogatását élvezi. A PMC is a Windows CE .NET-re épül, csakúgy, mint a Windows Mobile, tehát nem egy rossz ötlet stabil multimédiás alapokat adni ezeknek a közös platformot használó rendszereknek.
Persze több más cég is hasznot fog húzni a Microsoft ezen törekvéseiből. Kicsit belegondolva szépen felgöngyölíthetjük ugyanazokat az összefüggéseket, amelyek más piaci mozgásoknál is megfigyelhetőek a cégek között. Első helyen az Intel szerepel, amely ezen mobilmédia-eszközök processzorait szállítja. Az XScale processzorok következő, „Bulverde” kódnevű generációja például egyfajta MMX-támogatással is rendelkezik már, amely rendkívül fontos a multimédiás alkalmazások számításaihoz. A DirectX egyértelműen előnyben részesíti majd ezt a megoldást, így az Intel processzora lesz legjobb megoldás, és egyben a legjobb vétel a gyártók számára. A Bulverde valamikor 2004 második felében jelenik meg, körülbelül egy időben az új generációs PocketPC és PMC eszközökkel. Az Intel és a Microsoft ilyenfajta együttműködése természetesen több más spekulációra is okot ad, többek között arra is, hogy vajon miért csak 2004 végén jelenik meg a 64bites Windows XP, ha egyszer már most van x86-64-es processzora az AMD-nek…
De természetesen nem az Intel az egyetlen cég, itt van például az ATI és az nVidia is, mindketten egyre jobban tekintgetnek a mobilpiac felé is. Közülük is sokkal inkább az ATI, amely már be is jelentett több mobileszközbe való grafikus chipet. Nekik is csak előnyükre válik, ha egységes API lesz a mobileszközökre is. Értesülések szerint a következő ilyen generáció már a DirectX 8-ra épül, amely nem a legújabb, de éppen elég a mobilkészülékekbe is.
Ilyen törekvéseket azonban nem csak a Microsoftnál vehetünk észre, hanem például a következő Palm OS 6 is sokkal jobb grafikai teljesítményt nyújt majd. A nagyobb grafikai tudást a Palm OS 6 a BeOS-nek köszönheti, amelyet nemrég vásárolt fel a cég. Az új operációs rendszer grafikus magja teljes egészében a BeOS-től átvettre fog épülni, és így hasonló képességekkel rendelkezik majd, mint a Microsoft következő generációs eszközei.
Ha jobban megnézzük, a mobilpiac mondhatni most éli a 3Dfx korszakát. Nincs még egységes API, egyik sem kompatibilis a másikkal, és mindenki a saját megoldásait próbálja a piacra erőltetni. Egy gyártó már most van, amely meglehetősen nagyot bukott a különc megoldásainak erőltetése miatt, és ez köztudottan az Nvidia. Hibrid megoldású GPU-ját, a GeforceFX-et, játékfejlesztők sem igazán támogatják, valamint a Microsoft sem nézi jó szemmel, ahogy a teljesítmény érdekében aláássa a DirectX 9.0-t, mint szabványt. Csak az a kérdés, hogy ezúttal ki jut majd a 3Dfx sorsára…
vendeg
14 éve, 2 hete és 2 napjaAddict superhero leszek!
Angry Birdsben..😄
shade
14 éve, 2 hete és 2 napjaNekem több is.
1. Nem bukok meg év végén. (végem van)
2. Komolyabbra veszem a formát.
3. Bunkózós poénokról le szokok némely körben (több ok miatt)
4. Akkor is írok valami jó sztorit.
marco
14 éve, 2 hete és 2 napjaSzerintem:
1. Jól teszed🙂
2. Ne vidd azért túlzásba az óvatoskodást🙂
3. Kár, csiptem őket
4. Yepp. Elsőként itt a helye, azt tudod!😉
shade
14 éve, 2 hete és 2 napja2. A komolyodás nem óvatosságból, egyszerűen meguntam, hogy ha valaki jellemezni akar engem akkor azt a hülyeségeimmel teszi, nem azzal aki valójában vagyok.
3. „Némely körben” 😄
4. Az természetes, bár nem gamer, nem humor, inkább fantasy, de elfér. 😄
vendeg
14 éve, 2 hete és 2 napjaÉn idén biztos hogy nem fogok annyit játszani. Eldöntöttem, hogy mmo kilőve, online kilőve. Maximum single, naponta 1 órában és ennyi. Az elmúlt évekbe nagyon nerd lettem😄
skyman
14 éve, 2 hete és 2 napjaÉn végre ráfogom magam a Skyrim-re. Most ugyis vizsgaidőszak van, ráérek. 😄
Ja és ma este megírom a blogom 😄
vendeg
14 éve, 2 hete és 2 napjaEgy csomó játékot be fogok pótolni, amit az elmúlt évben kihagytam.🙂 Úgyhogy én sokkal többet fogok játszani.🙂
braddock
14 éve, 2 hete és 12 órájaKicsit többet fogok foglalkozni a barátnőmmel mert tavaly a játékmániám miatt eléggé háttérbe szorúlt!
vendeg
14 éve, 1 hete és 6 napjaNEkem meg épp fordítva. Töbebt fogk játszani csajom túl sok időt vesz el az életemből
dorcika
14 éve, 1 hete és 6 napjaIgazából nem tudom, hogy ezt hogyan írhatnám le… Már igazán közel állok egy úgynevezett kegyelem-döntőpofonhoz, ami teljesen romba döntené az egész életemet… Egyszóval, nem szeretném elveszíteni azt, aki a legfontosabb nekem / akit a legjobban szeretek… Talán némelyikőtöknek ezek a sorok túlzásnak hangzanak, de nem azok…
Gamer szempontból pedig, többet fogok játszani… vagy kevesebbet. Attól függ. Szeretnék jó sokat törődni Valakivel, ha sikerülnek a fentibb sorok… 🙂
kazuma91
14 éve, 1 hete és 6 napjaÉn tartani fogom a szokásos szintet. Azaz 1-3 óra max. Én is inkább a párommal foglalkozok. Na meg most már nekem is vissza kéne állni a rajzoláshoz, mert ellustultam. 😄
vendeg
14 éve, 1 hete és 6 napjaNekem sokkal tobb jatek lesz, leven az elmult evben nem volt gepem, de karira meglett a ps3-am!🙂
vendeg
14 éve, 1 hete és 6 napjaszia 🙂
marco
14 éve, 1 hete és 6 napja😄 Szevasz
kitta
14 éve, 1 hete és 5 napjaÉn megfogadtam, hogy nincs fogadalom, úgyis mindig bebukom… Élek ahogy eddig, nekem jó így 😄 Akinek meg nem tetszik, annak javaslom a sónyalást XD
De az biztos, hogy a Heroes M&M-et továbbra is nyomom 😄
dorcika
14 éve, 1 hete és 4 napjaHeroes alap!!! 😄
vendeg
14 éve, 1 hete és 9 órájaSokkal többet fogok játszani!🙂
shadow_1
14 éve, 6 napja és 19 órájaEnnél többet?😄
vendeg
14 éve, 5 napja és 3 órájaSokkal🙂
vendeg
14 éve, 5 napja és 3 órájaÉn kevesbbet. De nem sokkal, napi 2 órára lemegyek🙂
vendeg
14 éve, 5 napja és 1 órájaAz durva!🙂 Én most kicsit többet játszom, így anpi 1 óra!😄
vendeg
14 éve, 1 napja és 7 órájaSzakítottam a csajommal szilveszterkor úgyhogy sokkal többet fogok játszani!🙂
vendeg
14 éve, 1 napja és 4 órájaSzasztok mizujs?(:😄
vendeg
13 éve, 12 hónapja és 4 napjasziasztok énis játszani fogok és mi fogunk nyerni 🙂😉😄😕😎🙂🙁😮😛😉