Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A mai naptól kezdődően a Dél-Koreában élő mobilfelhasználók némelyike igen csak meghökken majd, amikor elolvassa telefonján az új szöveges üzeneteket. Az ázsiai ország bűnüldöző szervei ugyanis mostantól sms-ben akarják értesíteni a mobiltulajdonosokat az őket érintő bírósági végzésekről, határozatokról. A furcsa szolgáltatást bárki igénybe veheti majd, aki kérelmezi azt az illető hatósági intézményeknél. A hivatalos szervek azt nyilatkozták, hogy ez a legésszerűbb és leggyorsabb megoldás a bírói ítéletek továbbítására.
A statisztikai adatok szerint Dél-Korea lakosságának 75%-a rendelkezik mobiltelefonnal, és minél többen vennék igénybe az új szolgáltatást, annál olajozottabban működne az államapparátus gépezete – nyilatkozták a hatósági szóvivők.
A bűnüldöző szervek részéről elhangzott még, hogy az évi több mint 130 000 eurós költségmegtakarítás mellett még az az előnye is megvan az sms-szolgáltatásnak, hogy az érdekeltek jóval hamarabb megtudhatják az őket érintő ügyekben hozott ítéleteket, mint ha postai úton küldenének ki számukra értesítéseket.