Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A következő Unity játékfejlesztő szoftver lehetőséget kínál a játékfejlesztőknek arra, hogy meglévő vagy új játékaikat játszi könnyedséggel ültessék át az a Microsoft következő generációs konzoljára is. David Helgason a Unity Technologies CEO-ja adott interjút az OXM magazinnak, amelyből kiderül, hogy a csapat évek óta egy olyan eszközkészleten dolgozik, amely sok platformot támogat, a programok különböző rendszerekre történő átültetése pedig - jelképesen értve - olyan egyszerű, mint megnyomni a konvertálás gombot.
A csapat fontosnak tartja, hogy egy programot elég legyen egyszer elkészíteni, azután pedig egyszerűen át lehessen ültetni bármelyik platformra, annak képességeit és sajátosságait szem előtt tartva. Így például, ha az egyik platformon megoldható a fejlettebb részecskerendszert, vagy a jobb árnyékolás, az is egyszerűen kivitelezhető, hiszen a fejlesztéshez használt eszközök ugyanazok maradnak.
A csapat a Microsofttal együttműködésben szállítja a Unityt az Xbox One fejlesztőcsapatainak, amelytől könnyebb portolást, jobb támogatást és jobb minőséget várnak a készítők.
rdave
12 éve, 4 hónapja és 1 heteSose baj, bár az Unity eddig nekem nem sok érdekes dolog alapját képezte. Egyedül a Thomas Was Alone-t játszottam, de annak nincs nagy igénye. 😄 Az „Unearthed: Trail of Ibn Battuta”-n meg még mindig ki vagyok akadva. xD
kpal
12 éve, 4 hónapja és 1 heteazta 😉
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 1 heteSzerintem én simán semmit se próbáltam. Unity-t névről ismerem, de ezenkívül semmi.
totyak
12 éve, 4 hónapja és 1 heteNa akkor ugyan ezt konzolról pc-re és rendben is vagyunk.
rdave
12 éve, 4 hónapja és 1 heteUnity jól megy PC-vel(és minden mással is), az Xbox One új platform, így hát fel kellet kerülnie a listára.
totyak
12 éve, 4 hónapja és 1 heteAnnál jobb. Ezek után akkor már nem lehet arra fogni a PC-re nem érkező játékokat, hogy nehéz a portolás :d
rdave
12 éve, 4 hónapja és 1 heteHát eddig nem is lehetett ennél a motornál, sok komoly cucc nem jött vele, de egyébként WP is támogatott. 😄 (És végre Blackberry 10 is)