Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nagy bejelentéssel kedveskedett nekünk a hétvége folyamán az Undead Labs legénysége, akik elárulták a nagyvilág számára, hogy egy túlélésre kiélezett, nyitott világú, hátsó nézetes zombis játékon kezdtek el dolgozni néhány hónappal ezelőtt, amelyet a jelenlegi tervek szerint csak és kizárólag Xbox Live-ra szánnak a srácok. A Microsoft Game Studios kiadásában megjelenő, egyelőre még konkrét cím nélküli, Class3 kódnéven készülő alkotás az Undead Labs szerint nem összekeverendő a még 2009-ben leleplezett zombis MMO-val.
Sajnos a játékról egyelőre az ég adta világon semmiféle konkrétum nem áll a rendelkezésünkre, ugyanakkor már a fenti néhány jellemző ismeretének hála – nyitott világú zombis lövölde – is előre sajnáljuk, hogy exkluzív cím lesz a kicsike, amely egyébiránt támogatni fogja a lokális kooperatív módot, és a fejlesztők elmondása szerint egy igazi zombiapokalipszist kíván majd bemutatni számunkra. Datálás és pontos árcédula egyelőre még nem került meghatározásra, így várjunk türelemmel a hivatalos bejelentésig, amikor már remélhetőleg végleges címet is kap a produkció.
shade
14 éve, 11 hónapja és 2 heteZombik!
totyak
14 éve, 11 hónapja és 2 heteVégül is alig van még zombis játék, kell még egy.