Xbox 360: A legnépszerűbb konzol a térségben

2009. november 12.
3.9691
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Yoyo profilja, adatai
Yoyo
A Microsoft a mai napon bejelentette, hogy tízmilliónál is több Xbox360 konzolon sikerült túladniuk az elmúlt négy évben, ami csak és kizárólag Európára, a Közel-Keletre, valamint Afrikára értendő.
 

Ezzel a redmondiak gépe az egyetlen ebben a térségben, amelynek eladásai évről évre növekednek. A közelben megjelenő szolgáltatásoknak köszönhetően, mint a Twitter, a Facebook vagy a Last.fm, az Xbox 360 az egyik legnépszerűbb elektronikai szórakoztató-készülék a piacon, és ez csak tovább erősödhet a jövőben.

A Microsoftnál úgy vélik, hogy Live szolgáltatásuk körülbelül tizenhat-tizennyolc hónappal jár a Sony PS Network-je előtt a nem játékkal kapcsolatos szolgáltatások terén, ami kitűnő eredmény. Jelenleg több mint húszmillió regisztrált Xbox Live felhasználó van, a letöltések száma pedig elérte az irtózatosan nagy, egymilliárdos számot. Úgy tűnik, a cégnek végül sikerült elérnie azt, amiről 2001-ben mindenki azt gondolta, hogy lehetetlen: teret nyerni a konzolok világában. Az Xbox brand egy igazi sikertörténet, amely hosszas kálváriája ellenére beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
5 hozzászólás

richie8

12 éve, 10 hónapja és 14 napja

Ha a Microsoftéknál van ez a térség, akkor meg is értem hogy ennyire nagy rá a kereslet röhögő smiley

válasz erre

Yoyo

16 éve, 10 hónapja és 22 napja

Az új konzolok megjelenésére nem tudom a választ, még csak pletyka szinten keringenek a neten, így nem is érdemes foglalkozni velük. Ha tippelnem kellene, akkor új Xbox-ot 2012-re saccolnám, új PS meg 2014-körül. Az ok: Az Xbox kezdi elérni a határait, de még jócskán van benne elég erő hogy két évig kihúzza. A PS3 ezzel szemben még majdnem kiaknázatlan, most kezdenek el jönni rá az olyan játékok, amik már kihasználják a benne rejlő lehetőségeket, így még hosszú életre számíthat. Ez azonban személyes meglátás, szóval ne vedd kézpénznek.kacsintó smiley

válasz erre

Hori a (hun)

16 éve, 10 hónapja és 22 napja

Yoyo írta:
Én alá tudom támasztani, hiszen külföldi híranyagokat gyűjtök be, nem a kisujjamból szipkázom ki az információkat. Hogy a 360 nagy beégés lenne-e a Microsoftnak, az eléggé esélytelen, lévén a PS3-nak még most sem sikerült behoznia a lemaradását, bár egyre közelít a Microsoft gépéhez. A Live elmaradott lenne? A legtöbb szolgáltatás ezen a rendszeren van, ami nem is csoda, hiszen 2002 óta folyamatosan fejlesztik (mivel az előző generációs Xbox-on indult el) Van rajta videókölcsönzés, játékletöltés, zenelejátszás, mostmár facebook, twitter, Last.fm, és még sorolhatnám. Te alá tudod támasztani az állításaidat? kacsintó smiley
Igen én is alá tudom támasztani, sőt még a valóságban is tapasztaltam, hogy a PS3-t jobban szeretne egy függtlen ember, mint egy xbox-ot. A liveról nem tudok olyan sokat, csak hallottam és olvastam, hogy a live az ilyen. És elnézést kérek, nem a PS3 hanem a Nintendo Wii a konzolkirály. Ezen én nem akarok annyira rágódni, ha mindkettőnk alá tudja támasztani ezeket.
Te megtudod mondani, hogy az új PS4, és az xbob720 mikor jelenik meg. Én azt olvastam hogy a PS4 2012-re és az xbox720 2011 körnékén. De azt is olvastam h a Microsoftnak előbb kell lépnie, mint a Sony-nak, de mikor?

válasz erre

Yoyo

16 éve, 10 hónapja és 23 napja

Én alá tudom támasztani, hiszen külföldi híranyagokat gyűjtök be, nem a kisujjamból szipkázom ki az információkat. Hogy a 360 nagy beégés lenne-e a Microsoftnak, az eléggé esélytelen, lévén a PS3-nak még most sem sikerült behoznia a lemaradását, bár egyre közelít a Microsoft gépéhez. A Live elmaradott lenne? A legtöbb szolgáltatás ezen a rendszeren van, ami nem is csoda, hiszen 2002 óta folyamatosan fejlesztik (mivel az előző generációs Xbox-on indult el) Van rajta videókölcsönzés, játékletöltés, zenelejátszás, mostmár facebook, twitter, Last.fm, és még sorolhatnám. Te alá tudod támasztani az állításaidat? kacsintó smiley

válasz erre

Hori a (hun)

16 éve, 10 hónapja és 23 napja

Hát eléggé fura, hogy már 1 hónapja az új PS3 vezeti az eladási listákat mindenhol és az xbox live-ról én azt hallottam hogy elmardott, és az xbox360 nagy beégés volt a Microsoft-nak. Én ezt kb. 8 helyen olvastam. Te alá tudod támasztani az állításaidat?

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profiljaiPet profilja