Xbox 360: 19 millió eladott gépezet

2008. május 15.
3.2331
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A tegnapi Sony-s, gyors helyzetjelentés után befutott a redmondi csoda eddigi piaci szereplésének összegző jelentése, melyből kiderült, hogy a Microsoft sem jár fényévekkel a Sony előtt eladásokban, hiszen eddig globális szinten 19 millió darab Xbox 360-tól szabadultak meg, ami durván hat millióval több, mint a japán riválisé.
 

Ugyanakkor ne feledkezzünk meg a gépezet egy éves előnyéről sem, hiszen a Microsoft legújabb üdvöskéje még 2005 végén startolt el.

Globálisan tehát 19 milliónál járnak, melyből csak amerikában 10 millió fogyott, ebből könnyen levonható, hogy a többi régióban így összesen 9 millió talált gazdára, melyben mint tudjuk, a japán NTSC terület nem sok vizet zavart, arrafelé nem vevők a berendezésre. Az Xbox LIVE globális community-je is elég népes, hiszen mostanra több, mint 12 tagot számlál, az már nem piskóta. Az amerikai konzol gyártó máris a zsebében érzi a győzelmet a Sony-val szemben, állításuk szerint aki korábban éri el a 10 milliós értékesítési számot, az nyeri meg az aktuális konzolháborút. Erre azért nem kéne mérget venniük.

Mint az tegnap tegnap kiderült, a Sony is jócskán túl van már az első eladott 10 millió konzolján, ám nekik ehhez csupán 1-1.5 évre volt szükségük, szemben a Mirosoft 2.5 évével. Korántsincs ez még lefutva, ám már most látszik, hogy ki a vérmesebb, hiszen a Sony nem is olyan rég elhatárolta magát a közvetlen rivalizálástól, a Microsoft ezzel szemben próbálja felfűteni a csillapodott hangulatot, felkorbácsolni a lenyugodott kedélyeket.

Úgy tűnik, hogy amerikában jelenleg a Nintendo vezet, otthonában mérve csapást az Xbox 360 gépezetére, egyetlen hajszállal ugyan, de a Wii jobban teljesített ezidáig, szintén jóval kevesebb idő alatt lépve át az első mérföldkövet, a 10 milliós határt. Jelenleg 10.6 millió Wii tulajdonos él amerikában, a nagyvilágban pedig 24.45 millió rohangál belőlük. Sokan vannak, többen, mint eddig valaha, ha szabad ezzel a politikai szófordulattal élnem. Bárhogy is lakaul a kifürkészhetetlen jövő, a küzdelmek fokozódni látszanak, mi lesz itt idén karácsonykor?
1 hozzászólás

richie8

12 éve, 11 hónapja

Mi lesz itt ha az MS a csúcsra tör? Pff, nem fog nyelvnyújtó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja