World of Warcraft Cataclysm: A Blizzard bemutatja Vashjir víz alatti városát

2010. április 16.
2.4111
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lilith profilja, adatai
Lilith
Nemrégiben újabb információ morzsákat hintett el a Blizzard a sokunk által várva várt World of Warcraft, Cataclysm címet viselő kiegészítője kapcsán.
 

Ebben a rendkívül precízen, mondhatni minden egyes pixelére kiterjedően kidolgozott világban, a fejlesztő csapat a közelmúltban is is igyekeztek minél érdekesebb, rendhagyóbb helyszínekkel szélesíteni az ilyenekben egyébként is bővelkedő program meglévő palettáját, és hála nekik nagyon úgy tűnik a médiában megjelent hírek alapján, hogy ezúttal sem fognak csalódást okozni az évek során kultikussá vált produktum elkötelezett hívei számára.

A játék keret történetének legújabb epizódjának egyik fontos helyszíne Vashj'ir városa lesz, amely meglepő módon, ezúttal nem a szárazföldön vagy éppen "levegőben" lebegve várja majd az új kihívásokra vágyó kalandorokat. Ahhoz, hogy ide eljuthassunk a víz alá kell merülnünk, ugyanis a település az egyik beltenger mélyén található. Mivel az itt felvehető küldetések már komoly tapasztalatokat, páncélzatot, fegyverzetet igényelnek, csak akkor léphetünk be a városba, ha karakterünkkel korábban már elértük a 78-as szintet, ellenkező esetben a "vízi világ" titkai még jó ideig rejtve maradnak előttünk.

Amennyiben megfelelünk a belépéshez szükséges kritériumokkal, máris felvehetjük a küzdelmet a térséget uralkodó fajának képviselőivel, a nágákkal. Természetesen a Cataclysm kiegészítőben is a folyamatosa fejlődés mellett lehetőségünk nyílik majd az új harci technikák, hatékonyabb utazási módszerek elsajátítására. Két vadonatúj insta is helyett kapott a bővítményben, így azok számára is lesz bőven komoly kihívás akik előnyben részesítik a játékos közötti együttműködésen alapú csapatmunkával végrehajtható küldetéseket.
World of Warcraft, Cataclysm címet viselő kiegészítője kapcsán.'>
nincs még hozzászólás

World of Warcraft
3.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások