A rövid, kis történelmi áttekintővel végeztünk, elérkeztünk a jelen korba, mikoris a játék következő generációs kivetülését várjuk, szép reményekkel. A készülőfélben lévő produktumot az id Software a QuakeCon-ra is magával cipelte, ahol mutatott is belőle egy halom állóképet, amelyet egy látványos videóval koronázott meg.
A felállás a régi. Ismét a második világháború az éra és a náci németország az ádáz ellenfél, persze a fikció ezen epizódot már alaposan átszövi majd. Konkrét megjelenési dátum egyelőre nem hangzott el, a megcélzott platformok pedig ismertek voltak (PlayStation 3, Xbox 360, PC) már korábban is, így a képeken és a videón kívül mást nagyon nem tudunk felmutatni per pillanat, de úgy gondolom, hogy ennek is fogtok majd örülni nagyon. Úgy legyen.
marco
17 éve, 5 hónapja és 2 hete😮 Zsír!
rambo
17 éve, 5 hónapja és 2 heteAmikor megtudtam, hogy a Doom 3 motorjával készül, kicsit elszomorodtam, de ezután a videó után megjött újra a kedvem hozzá (bár azért a tech 5 motorral jobb lenne). 🙂
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 3 hetevaze ez nem doom 3 motor,ez kb olyan crysis elötti motor lehet mert hihetetlen a grafika