Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az idei iskolakezdéskor már javában a boltok polcain üldögélt a Wolfenstein, amely a 2009-es esztendő egyik sikervárományosának indult, majd szépen megosztotta a fanatikusokat. Magunk is górcső alá vetettük a játékot, és a kiemelkedő kategóriába helyeztük, hiszen véleményünket nem szolgáltatjuk be az elnyomásnak, illetve a nagyobb médiáknak. Ugyanakkor a játék sajnos nem kerülhette el sorsát, a pénztáraknál hatalmas bukást szenvedett el, ma is csak alig fogyogatnak a dobozok, így egy teljesen érthető döntést hozott meg a Raven Software és az Activision brigádja.
A mai napon ugyanis megjelentettek egy kipróbálható verziót a programhoz, hogy BJ Blazkowicz kalandjait ezentúl bárki kipróbálhassa, ingyen, szabadon, de ellenben komoly korlátozással. Utóbbi azonban ne szegje kedvét senkinek sem attól, hogy belekóstoljon a kissé kifordított világháborúba, és egy legenda neve alatt ismét hadba induljon, hiszen a Wolfenstein bizony egy jó játék lett, csak kevesen ismerik be. Ha szeretnéd magadnak bebizonyítani az állítás igazát, akkor íme itt a letölthető demó linkje.
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 4 napjaVan aki szerint ettol megno a jatek forgalma?
maniac
16 éve, 3 hónapja és 4 napjaNézd, a demókat általában ilyen célzattal, reklám gyanánt hozzák ki az illetékesek. Lehet, hogy valamire azt mondja a média, ez egy sz*r, te meg mondjuk el is hiszed, de azért kipróbálnád. Tegyük fel, nincs demó. Akkor inkább hagyod a fenébe. Ha van, akkor letöltöd, majd lehet, hogy megtetszik.
Anno olvastam erről egy angol tanulmányt, valami nagyokos erről dumált néhány oldalon keresztül, hogy a demó mennyire befolyásolja az eladásokat, és pozitív irányba indultak a mutatók, értelemszerűen.🙂