Windows Phone 7-re fejleszt a Cave csapata

2011. július 29.
2.0861
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Néhány friss elemzés szerint alig pár éven belül merőben átalakul a videojátékos piac, a színtéren ugyanis meghatározó szerepet töltenek majd be a különböző mobilplatformok.
 

Ennek első jeleit már saját bőrünkön is tapasztalhattuk, hiszen egyre több csapat ismeri fel az ebben rejlő lehetőségeket, így többek között például a Cave is, akik legfrissebb bejelentéseik szerint egy kizárólag a Windows Phone 7-re érkező lövöldözős akciójátékon dolgoznak a háttérben.

A srácok szerint egy teljesen új, tehát nem bejáratott cím portjáról lesz szó, nem mellesleg pedig szeretnének az új névhez egyediséget is varázsolni. Hogy mindez miben nyilvánul majd meg, azt egyelőre nem tudjuk, de a stúdiónak nagy gyakorlata van az árkád lövöldék elkészítésében, nekik köszönhetjük többek között a Deathsmiles - képünkön - nevű iOS rendszerekre készült alkotást is. A Cave ugyanakkor most először fejleszt eredeti projektet Windows telefonokra, tehát megbocsájtható, ha egy kicsit tartunk a végeredménytől.
1 hozzászólás

totyak

12 éve, 10 hónapja és 24 napja

Ezt a nevet meg kell jegyeznem, Cave. A WP-é a jövő, meg vagyok róla győződve és még az is lehet, hogy egyszer olyat veszek, ha tepi teló vásárlásra adom a fejem.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja