Windows és Ubuntu is futhat az MJ tabletjén

2016. március 05.
4.5011
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A Linuxos közösség továbbra is igen nagy létszámú és összetartó, ám hardveres fronton egyáltalán nincsenek elkényeztetve, már ami az okostelefonokat, táblagépeket és egyéb eszközöket illeti.

A Game Channel hasábjain igyekszünk beszámolni az érdekesebb, valamilyen Linux rendszert futtató újdonságokról, nemrég pedig egy érdekes táblagép bukkant fel. A közösségi finanszírozásban bízó MJ Technology ugyanis egy dual boot megoldással érkező táblagépet szeretne összehozni.

A gépen Linux és Windows is futtatható lenne, a Linux rendszer kapcsán pedig elmondták, hogy az Ubuntu Touch-ra szavaznak, de mindkét rendszer kényelmesen elfér a 128 vagy 256GB-os modelleken. A hardver egyébként igen erős, hiszen egy Intel Atom X7 és 4GB RAM futtatná a rendszereket, a Full HD kijelzőből pedig jönne egy 8,9 és egy 10,1 hüvelykes is. Egyedül a 2,5 millió dolláros cél tűnik kicsit soknak, melyet április 3-ig szeretnének összegyűjteni, jelenleg pedig 1700 dollárnál járnak.
6 hozzászólás

venoman

9 éve, 4 hónapja és 2 napja

A 4GB Ram nem nyűgöz le annyíra. A laptopom is annyi és már öreg. Lehetnének frissebbek e téren. Legalább 6GB kellene,hogy azt mondjam nekem az kell és hajítsam a laptopot.De ugyanolyan teljesítmény nem fog lenyűgözni senkit, főleg,hogy idén még nem is bíztos ,hogy kijön.

válasz erre

totyak

9 éve, 4 hónapja és 2 napja

2.5 millió, ezek nem komplettek. Nem fog összejönni.

válasz erre

kpal

9 éve, 4 hónapja és 3 napja

Az ilyen gépeknek van haszna , nincs kompromisszum.

válasz erre

Linuxfan

9 éve, 4 hónapja és 3 napja

WarriorAutobot írta:
Érdekes, a legjobb az lenne ha csak egy boot választana el attól hogy mit is akarok használni.
Biztos hogy így lesz. Ubuntu felteszi a grubot, abból pedig majd lehet választani szépen.

válasz erre

WarriorAutobot

9 éve, 4 hónapja és 3 napja

Érdekes, a legjobb az lenne ha csak egy boot választana el attól hogy mit is akarok használni.

válasz erre

Santonio

9 éve, 4 hónapja és 3 napja

Nagyszerű ötlet. Eddig csak ilyen android win hibridek voltak, de az android nem való másra, csak telóra.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljatotyak profiljarDAVE profiljaMitüzenarádió profiljaBotyi profilja