Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Halhatatlan és reménytelenül szerelmes vízvezetékszerelőnk úgy fest, a Nintendo legújabb hardverén is elhárítja majd a dugulásokat. Persze, manapság már nem lehet tudni, milyen absztrakt kalandba keveredik ismét a mi imádott Mariónk, az El Mundo spanyol site értesülései szerint mindenesetre Shigeru Miyamoto idén egy Wii U-ra szánt jelenséggel készül elkápráztatni a rajongókat.
Hála a Google fordító példátlanul magas színvonalú munkásságának kiderült, hogy a spanyol szerkesztők szerint maga Miyamoto fogja leleplezni ezt a bizonyos Wii U-s „Super Mariót, mégpedig a Los Angelesi game shown, amelyre júniusban kerül sor.
A japán úriember valamivel korábban a következőket mondta:
Számos projekten dolgozom, de nem beszélhetek mindegyikről. Némelyik apró, de a Wii U aspektusából fontos projekt. Ugyanakkor egy új Pikminen is dolgozom, ami a konzol nagy felbontását fogja hasznosítani.
Amennyiben szimatunk nem csal, úgy a Wii U-s Mario mellett egy, a klasszikus mederben terelgetett negyedik rész is készülőben van, annyi legalábbis bizonyos, hogy a Nintendo lestipi-stopizta az ehhez szükséges domain nevet. Esetleg a kettő egy és ugyanaz lenne? Hmm…
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteÚgy legyen!🙂
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteFu dejolenne
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 6 napjaAz a baj hogy már nem tud megfogni a Mario, nem lesz döntő a következő konzolom vásárlásakor…