Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Call of Duty: Black Ops 3 hivatalos bejelentése még egy kicsit odébb van hiába, hogy már biztosak vagyunk benne, hogy ez lesz a következő Call of Duty epizód, ám szerencsére úgy tűnik az információszivárgások továbbra sem állnak le. Egy NeoGAF fórumozónak, név szerint catmario-nak köszönhetően megtudtuk, hogy a Call of Duty felhasználónkhoz immáron hozzácsatolhatjuk a Nintendo Network ID-nkat is az Xbox Live, PlayStation Network és Steam fiókok mellett.
Erről természetesen nem érkezett megerősítés még, de nagyon úgy tűnik a Call of Duty: Black Ops 3 Wii U-ra is meg fog jelenni. Nem ez lenne az első eset, hogy Wii U-n játszhatunk a sorozattal, hiszen a Black Ops 2 és a Ghost is megjelent rá, ám az Advanced Warfare már elkerülte a Nintendo konzolját.
Shinobi602-től is kaptunk új információkat, így állítása szerint lesznek olyan küldetések, ahol visszatérünk majd a múltba, valamint megtudtuk, hogy a játék Xbox360-as (és feltehetőleg a PlayStation 3-as) verzióját nem a Treyarch készíti, hanem egy másik stúdió.
kpal
10 éve, 9 hónapja és 1 hetePróbálkoznak fiúk 🙂
bekecs
10 éve, 9 hónapja és 1 heteNagyon jó lenne, a WiiU kontrollerben rengeteg lehetőség van.
tommy
10 éve, 9 hónapja és 1 heteNafene!😮 Örvendetes ha visszatér a sorozat Nintendora is! 🙂
totyak
10 éve, 9 hónapja és 1 heteNocsak, WiiU-ra még ez a játék is öröm. PS3, X360 verzió, még arra is kiadják? Sokáig húzza az előző generáció.