Watch Dogs mod érkezett PC-hez

2014. június 16.
4.4551
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
Bár elég szépen csilingelnek a centek a Watch Dogs kasszájába, leginkább nem a PC-s port miatt történik mindez, hiszen nagyon sokan csalódottak a végeredményt látva.
 

Sokan úgy gondolják, a 2012-es E3 trailerhez képest egy lecsupaszított megjelenítést kaptak a játékosok, ami még a GTA4 grafikai szintjén sincs - például dinamikus világítás van a 2008-as játékban míg a Watch Dogs-ban nincs.

Pontosabban eddig nem volt, hiszen a modderek nem nézték sokáig tétlenül, hogy a rommá hájpolt játék nem fest úgy ahogy azt sokan várták. Egy, a Guru3D fórumán ügyködő TheWorse nevű srác összekalapálta a szerinte tökéletes grafikai felületet, amelyet letölthetővé is tett.

Az újdonságok között a megváltozott köd, eső, fény effektek mellett változtatott a civilek megjelenésén és számán is, valamint az autók is megkapták a maguk dinamikus lámpáját!

A teljes lista a változtatásokról, valamint a mod letöltése itt: Watch_Dogs TheWorse mod. Képek pedig alant.

Watch Dogs mod érkezett PC-hez - 2. kép


Watch Dogs mod érkezett PC-hez - 3. kép


Watch Dogs mod érkezett PC-hez - 4. kép


Watch Dogs mod érkezett PC-hez - 5. kép

Watch Dogs kasszájába, leginkább nem a PC-s port miatt történik mindez, hiszen nagyon sokan csalódottak a végeredményt látva.'>
15 hozzászólás

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 15 napja

Köszönöm szépen!

válasz erre

rDAVE

11 éve, 11 hónapja és 15 napja

Vendég írta:
tehát akkor elég ezt a 2 fálj bemásolni és kész? röhögő smiley
Ha jól értem miután bemásoltad meg kell nyitnod a gamerprofile.xml fájlt és a "_runtime"-nál "ultra"-t kell beírni, majd menteni.

Viszont, ha ezután módosítod a játékbeállításokban a grafikát, akkor a módot kikapcsolja, visszatér az alapra.

válasz erre

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 15 napja

tehát akkor elég ezt a 2 fálj bemásolni és kész? röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

11 éve, 11 hónapja és 15 napja

Vendég írta:
Már elnézést a lámaságomért, de hogy kell felrakni a modot?
Kimásoltam a lényeget. röhögő smiley

Open one of the folders and put the files inside your data_win64 folder (/yourinstallationpath/Watch Dogs/data_win64)

In order to use my ultra preset you must go to your gamerprofile.xml located in (/documents/My Games/Watch_Dogs/YOUR_PROFILE/gamerprofile.xml)

In render profile find the words quality="_runtime" and change it to "ultra" save the file and close

Keep in mind if you change the graphical settings from inside the game, the gamerprofile.xml will be set to default again.

http://www.mediafire.com/download/k74681m7v96ek8z/TheWorseMod%28lol%29+TEST.rar

válasz erre

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 15 napja

Már elnézést a lámaságomért, de hogy kell felrakni a modot?

válasz erre

zsomen

11 éve, 11 hónapja és 16 napja

Az rendben van,hogy "magas" gépigényt szabtak,ami mellesleg csak papíron az,mert ha az én dual-core 3,2 procimon egy nem túl erős Nvidia 430 gt-n meg 4 giga rammal médiumon elfut (17-20 fps),akkor nem ezzel a dologgal van a probléma.Az viszont az,hogy tele van búgokkal sok relytett hibát is felfedeztem,és még ami feltűnő,hogy eredeti játékkal menet közben 5-10 másodpercre kifagy.Na ez gáz tizen sok ezerért,nem véletlen,hogy az oroszoknál még az Európai kiadás elött megvolt már az első update.Én minden gyártó helyében kisebb hardver igénnyel csinálnám a játékokat,úgy jobban eladhatóbb lenne,mert a 21. században már nagyon jó grafikus motorokat csinálnak melyek kisebb hardveren is elfutnak.Csak hozzá teszem megvettem a játékot de,egy orosz repack verziót kellett letöltenem,hogy játszhassam és ez nem a hardveremen múlott.

válasz erre

gokuvsvegita

11 éve, 11 hónapja és 16 napja

Nagyon erős gép kell ehhez a játékhoz.
Az hogy modot csináltak hozzá és ez szebbé tette a játékot plusz pont a pc-esknek. mosolygó smiley

válasz erre

zender

11 éve, 11 hónapja és 17 napja

Na akkor most van itt az ideje hogy megvegyem!mosolygó smiley

Így már nagyon keményen néz ki!

válasz erre

totyak

11 éve, 11 hónapja és 17 napja

Ubi egyszerűen nem akarta kisebb gépigénnyel megoldani a játékot, pedig a nyakamat rá, hogy meg lehetett volna. Még úgy is, hogy mindenféle grafikai csodát beleraknak.

válasz erre

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 17 napja

kpal írta:
Mért nem letehet így kiadni , UBI ilyen hibát nem engedhet meg hiába más játékokban toronymagasan teljesítenek ,ebbe is azt kellet volna .
Tedd fel és nézd meg és majd rájössz. NASA+ MIR űrállomás SLI-be kötve se tudja futtatni akadás nélkül azért. És ez a házi gány tákolmány még bugos is.

Nem jókedvből vette ki az UBI sem elhiheted.

válasz erre

kpal

11 éve, 11 hónapja és 17 napja

Mért nem letehet így kiadni , UBI ilyen hibát nem engedhet meg hiába más játékokban toronymagasan teljesítenek ,ebbe is azt kellet volna .

válasz erre

Bvektor

11 éve, 11 hónapja és 17 napja

Na igen, ez az amit vártunk meglepett smiley Alapban nem volt olyan csúnya de így.
Amúgy lehet, hogy pofon a készítőknek, de szerintem annyira nem meglepő, sőt szinte vártuk már. Szinte minden GTA-hoz vagy hasonló játékhoz jött ki valami eszméletlen grafika javító.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Watch Dogs
1.899 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások