Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A The Farm 51 fejlesztőcsapata egy blogbejegyzésben erősítette meg a Get Even című akciójátékra várakozók számára, hogy alkotásukkal szeretnék teljes mellszélességgel támogatni a VR-technológiát. A stúdió konkrétan nem nevezte meg, hogy a Sony Project Morpheus-át, netán az Oculus Riftet szemelték-e ki, azonban éppen ezért nagy a valószínűsége annak, hogy mindkettőt támogatja majd a játék, ami a VR-technológia segítségével a fejlesztők szerint sokkal alaposabban vissza tudja majd adni azt a víziót, amit megálmodtak a Get Even keretein belül.
Aki esetleg nem tudná, a PC-re és next-gen konzolokra érkező Get Even új mérföldkövet jelenthet majd a videojátékos grafika tekintetében, a fejlesztők ugyanis lézer-szkenneléses technológiával valódi helyszíneket használnak fel a játékhoz, ami ettől igazi fotó-realisztikus küllemmel gazdagodik.
fantis6
11 éve, 9 hónapja és 3 hetemeglessük milyen lesz
kylx
11 éve, 9 hónapja és 3 hetehát elkezdődött… mióta vártuk 🙂
totyak
11 éve, 9 hónapja és 3 heteHiába támogatja majd, hogy egyszer még nem lehet a boltokban kapni ilyen szemüvegeket. Meg aztán nem is két filléres cuccok lesznek.
vendeg
11 éve, 9 hónapja és 2 heteMár lehet kapni PC-hez Oculus Rift-et egy jó ideje. A fejlesztői változathoz eddig is hozzájuthattunk. Az első HD Ready-t tudod míg a második már Full HD-t. Most, hogy megvette a facebook és 3 igen nagy ember átpártolt a valve-tól sokkal jobb lesz és a tömeggyártásnak köszönhetően olcsóbban is megkapjuk. (legalább is ezt ígérték)
Jelenleg a másodikat tudjuk megvenni (de érdemesebb várni a véglegesre) ami 100.000ft körül van vám és postaköltséggel együtt. Biztos beszarás jó lesz! 🙂 Monitor helyett is jó. Sőt film is készül ami közbe bámészkodhatunk…😄