A szóban forgó számítógép alapját nem meglepő módon az Asus Maximus III Extreme alaplap alkotja, amibe egy 4,0 GHz-re hangolt Intel Core i7-870-es központi feldolgozó, 16 GB (4 X 4 GB) DDR3-as rendszermemória, valamint három darab, SLI grafikus konfigurációba kapcsolt nVidia GeForce GTX 480-as videokártya lett telepítve, az adattároló szerepét pedig egy 128 GB kapacitású Samsung szilárdtest-meghajtó (SSD) tölti be, míg az energiaellátásról az 1500 wattos Enermax Maxrevo tápegység gondoskodik.

Kim Jae-Sool első lépésként az alaplap VRM-hűtését tervezte meg, aminek alakja tökéletesen illik az általa megálmodott CPU hűtőblokkhoz, melléjük pedig a memóriamodulok, saját kivitelezésű vízhűtéses megoldása társul. A szakemberünk természetesen nem elégedett meg ennyivel, és a fent említett GeForce grafikus vezérlőket is egyedi tervezésű hűtőjével és egy hozzájuk készített borítással öltöztette fel. A modding minőségét dicséri, hogy a végeredményről készített fényképeket tanulmányozva még a legavatottabb szem sem fedezné fel, hogy itt bizony nem egy neves gyártó munkájáról van szó, hanem egy házilag tervezett és kivitelezett rendszerről.

A Republic of Gamers logókkal ékesített komponensek egy színvilágban és megjelenésben is passzoló számítógépházban kaptak helyet, amit persze szintén utolért a végzete, és nem csekély módosításokat eszközöltek rajta. A számítógépház az átszabást követően többek között immár egy iPhone dokkolóval, illetve egy teljesen házi készítésű kezelőpanellel is gazdagodott, amik közül az utóbbinak még a nyomógomboknál alkalmazott spirálrugója is kézzel lett hajlítva.

Az Asus Republic of Gamers dedikálással ékesített gamer számítógépről, és annak készítéséről bővebbet az Asus RoG oldalán közzétett bejelentésből, illetve a konfiguráció fórumán tudhatunk meg, amiket az alábbi linkeken keresztül érhetünk el.
A vízhűtéses RoG PC fóruma.
Kim Jae-Sool konfigurációja az Asus RoG honlapján.