Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Ubisoft egy újabb mozgóképet tárt elénk a For Honor kapcsán, aminek jóvoltából mozgás közben nézhetjük meg, hogy milyen extra tartalmakat kapunk majd a hamarosan induló harmadik szezonban. Ha ugyanis minden a tervek szerint halad, akkor január 31-én indul majd el a Year of the Harbringer címmel megismert harmadik évada a játéknak, amivel a szokásos új harcosok mellé újabb eventek, kozmetikai extrák, valamint további hibajavítások is érkeznek.
A korábbi szezonokhoz hasonlóan a mostani bővítmények egy jelentős része is ingyenes lesz, de aki mindent meg akar kaparintani, annak érdemes lesz beszereznie a Year 3 Pass-t, mely az összes extrához garantált hozzáférést ad a szezon alatt. Hogy melyek lesznek ezek? Az alábbi videóból minden kiderül: