Magáról a kiegészítésről már sokat olvashattunk, de látni még sajnos csak keveset láttunk róla. Ezt szerencsére az illetékesek a mai napon orvosolják, lévén napvilágra hozták a Centauro expanzió első, tehát bemutatkozó videóját, hogy mozgás közben is megtekinthessük a matériát. A kiegészítő mindemellett az olasz 131-es Centauro Páncélos Hadosztálynak szeretne emléket állítani, akik 1942-ben és 1943-ban is csatároztak Észak-Afrikában. Az új történet mellé természetesen újabb pályák és járművek is érkezni fognak, mindez pedig valamikor az idén év végén, kizárólag PC-re. Ha kíváncsi vagy mi vár rád a betöltés után, akkor ne hagyd ki a bemutatkozó videót, amely most következik, ha pedig bővebb információra lennél kíváncsi, oldalunkon visszakeresve további érdekességekre is ráakadhatsz a játékkal kapcsolatban.