A fejlesztők - szerencsére - nem tudtak, és úgy látszik nem is nagyon akartak elszakadni a múlttól, hiszen alig fejezték be King Arthur nevű, kiválóra vizsgázott programjukat (sajnos túl kevés hátszelet kapott), már itt is a folytatás, amely játékmenetben és koncepcióban igen, történetben azonban nem nevezhető annak.
Az alkotás betöltése után az 1189-1192 közötti esztendőket élhetjük majd át, méghozzá Oroszlánszívű Richárd középpontba helyezésével, hogy végigcsatázzunk két teljes kampányt (Crusader és Saracen), több mint százféle katonával, akár hűen a történelemhez, akár átírva annak kőbe vésett sorait. A Lionheart: Kings Crusade marad az első epizód stílusánál, avagy elsősorban egy stratégia lesz, de bármit megvizsgálhatunk testközelből, sőt, egy kis szerepjátékos elem, és egy kevés stratégiai menedzsment is társulni fog az összképhez.
Sőt, az illetékesek a mai napon bemutatták nekünk az első mozgóképet is játékukról, amely bár még túl sokat nem mutat meg a késztermékből, hangulatára és kiválasztott koncepciójára garantáltan nem panaszkodhatunk. Ha szeretnél tehát közelebbről is megismerni az újabb ígéretes alkotással, akkor az alábbi videó betöltése után komoly barátságot köthetsz vele, magára a játékra azonban még kell egy kicsit várnunk, hiszen csak 2010-ben érkezik, kizárólag PC-re.
#tv#