Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Assassin's Creed széria sok változást átélt már 2007-es indulása óta: korszakok, karakterek és fegyverek, de néhány dolog eddig nem változott, aki pedig játszott a játékokkal, észrevehette, hogy mozgás, a mászás és az ugrás ugyanaz maradt. A széria parkour mozgásait és a lopakodást teljesen újraépítették a közelgő Assassin's Creed: Unityben.
A videóban a Ubisoft kreatív igazgatója, Alex Amancio elmondta, hogy a változtatások a játékosok szabadságérzetének növelését szolgálják. A legszembetűnőbb, hogy már nem csak felfelé, hanem egy épületről parkourt használva is le lehet mászni, ami szakít a korábbi játékok szalmába ugrós módszerével.
Amancio azt is hozzátette, hogy az Assassin’s Creed Unityben karakterünk többféle alapállást használhat, így lopakodás közben leguggolhat. Új AI kamera is került bele, ami intelligensen észleli többféle paraméter változását és úgy alakítja a kamerát.
azer11
11 éve, 5 hónapja és 1 heteAz ugrálás még mindig menő 😄 Olyan nagyon sok különbség szerintem nincs az előző rész és e között ilyen szempontból, de majd meglátjuk 🙂
kpal
11 éve, 5 hónapja és 1 hetenekem eddig jo volt🙂 arra eszek kivancsi a katonak,varoslakok mennyire lettek okosak ami még fejjebb tenné az jatek elvezetét.
gokuvsvegita
11 éve, 5 hónapja és 1 heteHát a kamerával néha vannak gondok, de összességében azért annyira nem volt probléma.
A mászás viszont nagyon könnyű lett, csak egy gomb nyomás és csinál mindent amit kell.
(assassin creed 3-on játszok éppen)
totyak
11 éve, 5 hónapja és 1 heteCsak nehogy az legyen, hogy az újdonság majd nem tetszik a játékosoknak.