Példaként említette, hogy a jövőben a felhasználók az üzletekben lévő készülékekről a lehető legkönnyebben saját konzoljaikra telepíthetik majd az új játékok demóváltozatait. Ugyanennek a technológiának a segítségével egy egészen új interaktív szolgáltatás megvalósítását is tervezi a Nintendo. Ennek az lenne a lényege, hogy az arra kiválasztott mozikban a Japánban rendkívül népszerű rajzfilmek vetítésénél különféle kiegészítő információk érkeznének a nézők DS készülékeire a felbukkanó szereplőkkel kapcsolatosan. A két újszerű megoldás beindítása a készülékek piaci megjelenésénél mindenképpen későbbre várható.
Ezzel szinte egy időben a cég bemutatta az első 12 a készülékre tervezett játékot, alighanem azért, hogy felfokozza a vásárlók várakozásait a november 21-i amerikai premier előtt. Az új játékok közül több is vezeték nélküli kapcsolat segítségével akár 16, vagy 22 játékos által játszható, néhányuk esetében pedig a játékosok eközben a készülék mikrofonjába mondott szöveges üzeneteket is küldhetnek egymásnak. A Nintendo DS dupla képernyős hordozható játékkonzolok a gyártó tervei szerint 2005 húsvétja előtt kerülnek majd forgalomba Európában.
Kapcsolódó linkek:
Nintendo Corporation
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 3 heteHPOGY LEHET LETŐLTENI JÁTÉKOKAT?? NEKEM 1 KÉK USB-ÉT ATTAK
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 3 heteJA ÉS CHATELNI HOGY LEHET SENKI SINCS FENT SOSE
golem
18 éve, 5 hónapja és 3 hete1. A chat nem működik, mint ltáhatod (404. hiba)
2. Rossz helyen indítottad a fórumkérdést, ide a cikkel kapcsolatban látogatunk.
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 6 órájahogy lehet Játékot letölteni?
vendeg
18 éve, 3 hónapja és 3 heteSzióóóka!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 2 hetetudtok gta3hoz cuccokat letölteni
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 2 hetede mikor kezdődik😮
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 6 napjahogy kell játékot letölteni ds re??
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 5 napjaHonnan és hogyan lehet letölteni játékot????????????
vendeg
17 éve, 2 hete és 1 napjahello valaki tudja hogy a nintendo ds be ugyanúgy lehet a gamet cserélni mint pl a psp be??? úgy értem hogy csak egyszerűen kiveszem beteszem??
vendeg
17 éve, 2 hete és 1 napjacsak azért kérdezem mer szeretnék venni de nem sokat tudok róla😛😛
futuretro
17 éve, 2 hete és 1 napjaFején találtad a szöget! 😉 Pontosan úgy működik a játékcsere, mint a PSP esetében, annyi különbséggel, hogy a DS játékok pici kártyákon, úgynevezett flash adathordozókon kapnak helyet. Olyan mintha memória kártyákat cserélgetnél. 🙂
vendeg
17 éve, 2 hete és 1 napjaahha
köszi🙂🙂😎
vendeg
17 éve, 2 hete és 1 napjaés még azt kérdezném tőled „ha neked van ” ha van akkor tudod hogy mennyibe kerül ha nincs akkor nem hiszem de lécc ha van akkor írd meg hogy kb mennyibe kerül előre is kösz😄😉
futuretro
17 éve, 2 hete és 1 napjaKemény 34 ezer, jó magyar Forintért láttam az összes félét-fajtát. A hozzá való játékok árai változók, tíz alatt és felett is bőven van választék. 😉
vendeg
17 éve, 2 hete és 1 napjakösz😮😎
vendeg
17 éve, 2 hete és 2 órájabocsi még egy kérdés 😕 néztem youtuben hogy msn ez nek na szal hogy azt is külön kártyába kell megvenni?????😕😕
vendeg
17 éve, 2 hete és 2 órájaja meg az op rendszert is ??😕😕😎
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 heteha letöltöttem egy játékot a dsimre hogyan lehet vele játszani?
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 hetelehet a dsivel skypeolni?
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 hetetudok 1 oldalt ahonnan le lehet tölteni játékokat dsre de sajnos nem tudok vele játszani http😕/www.nds-roms.com
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 hetea nintendo 😄dsi😄 sokkal jobb mint a sima 🙁ds🙁
vendeg
16 éve, 2 hete és 1 napjanem is tudok mit mondani van etol job odal ahunan le lehet tolteni jatekokat aki ki tanalta eszt az oldalt akkor a menyen szopni egy kis gecit oszt akkor majd ki tanal egy job odalt en is igy csinaltam pedig en meg csak 10eves vagyok😛😛
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 2 heteSZERINTEM A SIMA IS JÓ 😛