Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Motorola mindig is az innovatívabb vállalatok közé tartozott, ez szerencsére a szebb napok elmúlása után is megmaradt, melyet jó néhány nemrég megjelent készülék is jól mutat. Egy már bejelentett eszköz kapcsán is egyértelműen megmutatkozott ez a kreativitás, hiszen a Moto 360 névre keresztelt okosóra formaterve a piacon lévő és hamarosan piacra érkező okosórák közül egyértelműen kiemelkedik. A hagyományos karórára hajazó külső minőségi kialakítása tovább növeli a gyártó érdemét, melyet valószínűleg a funkcionalitás koronáz majd meg.
A promóciós képek alapján sokan tanakodtak azon, hogy vajon mivel tölthetik majd fel a készüléket, hiszen a csatlakozásokról nem sok információ szivárgott ki. Nemrég Philip Worth, a vállalat egyik alkalmazottja erősítette meg, hogy mágneses indukció segítségével, vezeték nélkül tölthetjük majd az eszközt, mely a jelek szerint még a nyáron megérkezhet.
Ha sikerül mindent összeraknia a vállalat mérnökeinek, akkor akár azt is mondhatjuk, hogy az Android Wear rendszerrel, valamint az LG és a Motorola megoldásaival elkezdődhet az okosórák második felvonása.
rdave
11 éve, 7 hónapja és 4 heteMár-már órának néz ki. 😄 #kep#https😕/moto360.motorola.com/img/360/silver_metal_600_0000.png#kep_vege#
wegh
11 éve, 7 hónapja és 4 heteNekem nagyon tetszik, csak ezek az órák nekem kicsit sokba kerülnek sajnos 🙁
kpal
11 éve, 7 hónapja és 4 hetemúltkori hírben lévő mutatós sokkal jobb .
totyak
11 éve, 7 hónapja és 4 heteAz ilyenekben látok fantáziát, amik rendesen órának néznek ki és csak akkor jön elő a kijelző, ha szükséges.
couretto
11 éve, 7 hónapja és 3 heteElég furcsán néz ki