A jelenlegi bevétel főként a digitális eladásokból származik, hiszen ezen eladások 27 százalékos növekedést mutatnak hála a Far Cry 3: Blood Dragon-nak és Call of Juarez: The Gunslinger-nek.
A letölthető játékok piacán kívül a back-catalog eladások (azaz a korábbi üzleti években megjelent játékok eladásai) is nőttek 56 százalékkal. Ebben a kategóriában a Far Cry 3, Assassin’s Creed 3 és a Just Dance 4 eladásai nőttek.
A második negyedévre, mely júliustól szeptember végéig tart jó kilátások vannak, hiszen két nagy cím is ebben az időszakban jelenik meg, melyek a Tom Clancy’s Splinter Cell: Blacklist és a Rayman Legends.
Ezek mellett a Ubisoft megerősítette, hogy még ebben az üzleti évben (tehát jövő márciusig) megjelenik az E3-on bejelentett The Crew nevezetű játékuk. Egy másik játéknak, mely egy új franchise nyitócíme lesz, a megjelenését a következő üzleti évre csúsztatták.
Az erre az üzleti évre vonatkozó terveit a Ubisoft nem módosította, így még mindig 1 420 és 1 450 millió eurós névleges eladási bevétellel és 110 és 125 millió euró közé eső eredménytervvel számolnak.
doublew
12 éve, 6 hónapja és 1 napjaHát az a 42,2% vesztesség azért nem kevés. Na de az Ubisoftot nem kell félteni szerintem🙂
rdave
12 éve, 6 hónapja és 1 napjaDe azért nem is meglepő. 🙂 Majd jönnek hamarosan sorban a nagy címek tőlük.
csirkee
12 éve, 6 hónapja és 21 órájaSzerintem tudják majd tartani a tervüket, hiszen tényleg még csak most jönnek majd a nagy címek! 🙂
jezzahun
12 éve, 6 hónapja és 14 órájaazért 76 millió dollár veszteség után én régen lehúznám a rolót,mert így nem igazán éri meg kiadni játékot szerintem,ha ekkora a kiesés… mi értelme van ekkor?
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 13 órájaAz, hogy kevesebb volt a bevételük egy negyedévben, mint egy évvel korábban, nem jelenti azt, hogy veszteségesek voltak. Totális félreértelmezés.
angryknight
12 éve, 6 hónapja és 10 órájamajd a watch dogs vissza hozza a lemaradást 😛
totyak
12 éve, 6 hónapja és 10 órájaMindig minden kiadóval így van, egyik negyedév jobb a megjelenő játékok miatt, másik negyedév rosszabb, mert uborkaszezon van. De amikor megjelennek a nagy címek, annak a nyeresége be fogja tömni a korábban keletkezett pénzügyi réseket. ÉS ahogy lejjebb Vendég írja, én is úgy gondolom, hogy a kevesebb bevétel nem jelent veszteséget. Akkor beszélhetnénk veszteségről, ha tudnánk adott időszakra az össz kiadást és az össz bevételt is. Akkor számolgathatnánk.
dzani
12 éve, 6 hónapja és 8 órájaSzerintem még így is nyereséges nekik az üzlet,hogy kevesebb a bevételük, lehet hogy sokba kerül egy játék fejlesztése+promocio stb. 76 millio eurót akkorsem ölel fel,bár kitudja mennyit mernek költeni egy egy játékra…
rdave
12 éve, 6 hónapja és 8 órájaHeavy Rain 17 millióba volt a Sonynak és 40 millió volt a marketing.
dzani
12 éve, 6 hónapja és 8 órájaHát igen,amikor többe fáj a reklám, terjesztés mitn a játék, mondjuk a GTA IV 100 millája sem semmi, de gondolom ott is hatalmas tőke van.
totyak
12 éve, 6 hónapja és 8 órájaJó játékot kell csinálni és akkor simán megtérül minden költség.
rdave
12 éve, 6 hónapja és 8 órájaAz a baj, hogy időnként ez nem jön be és egy-két jobb játék valamitől(talán többségében a reklám hiánya) megmarad rétegjátéknak és nem hoz olyan bevételt, hogy a kiadót érdekelje tovább.
dzani
12 éve, 6 hónapja és 8 órájaIgen,mert vannak azok a típusok amik nem mindenkinek szolnak hanem csak egy adott rétegnek, és akkor már hiába a reklám,például horrorjátékból is nehéz jót cisnálni, ami sok embrnek tetszik…
badam10
12 éve, 6 hónapja és 2 órájaMajd kiadják az új játékokat és akkor lesz bevétel is!
Meg egyébként is 42,2%-al esett vissza ebben a negyedévben de az nem azt jelenti hogy veszteséges volt!
rolman2012
12 éve, 5 hónapja és 4 heteNekem Ubisoft-ban csak a Fra Cry 3 tetszett a többi nem nagyon fogott meg.
angryknight
12 éve, 5 hónapja és 4 heteNekem az összes ubisoftos játék tetszik de főleg a Far Cry 3 ami a legjobban szippantott be 😄
teglasdavid
12 éve, 5 hónapja és 3 heteUbisoft kicsit sok pénztől estek el ! 😛
italianman
12 éve, 5 hónapja és 3 heteEz csodálkozom. Pedig elég jó játékokat ad ki.
nova13
12 éve, 5 hónapja és 4 napjaEgészen jól felküzdötte magát az ubisoft pedig