Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Izgalmas hírek bukkantak fel ismét a Rockstar háza tájáról, akik a minap újabb álláshirdetéseket adtak fel, lévén egy nyitott világú, karakterközpontú akciójátékhoz szeretnének szakképzett animátorokat és programozókat fogni. Már a leírás alapján sokaknak felcsillanhatott a szeme, méghozzá nem véletlenül, hiszen ezek a szavak bár teljesen általánosak, azonban a Rockstar esetében egyenesen kötelező, hogy az új GTA-játékhoz tartozzanak - hiszen már igencsak itt lenne az ideje -, vagyis a csapat vélhetően a GTA 6-hoz próbált most kevésbé burkolt formában munkaerőt toborozni.
Az álláshirdetésből természetesen ilyen konkrét részletek nem derültek ki, az viszont még igen, hogy a munkálatok már következő generációs konzolokra indultak meg, tehát bármi is álljon a háttérben, mostanában még nem hallunk majd róla.
fighterlaci
6 éve, 2 hónapja és 4 napjaNagyon remélem, hogy nem itt tart a projekt.
vape
6 éve, 2 hónapja és 4 napjaSzerintem az a játék már készen van. Itt valami máshoz keresgélnek.
totyak
6 éve, 2 hónapja és 3 napjaEz már inkább a következő utáni GTA lehet. Ami most jön remélhetőleg, az már bőven kell hogy készüljön.
petrovicsz
6 éve, 2 hónapja és 3 napjaEgyetértek. Vagy nem GTA.