Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Baldur's Gate 3 lehet, hogy kifejezetten buja, de kiderült, hogy a Larian RPG játéka véletlenül lett ilyen, aki eddig túl könnyűnek találta a romantikára való törekvést, az most új kihívást kaphat, ugyanis ez egy azóta kijavított, véletlen hiba volt. A Larian alapítója, a Baldur's Gate 3 igazgatója, Swen Vincke felvázolta, hogy a játék egyes szereplőinek románchoz szükséges jóváhagyási küszöbe a megjelenéskor egy bugnak köszönhetően nem volt megfelelő. A TheGamernek elmondta, ezért voltak olyan buják, különösen a Gale nevű karakter, de azóta kijavították néhányuknál, viszont van, akinél még mindig hiba áll fent.
Vincke elmondása alapján akik most kezdik PS5-ön, azoknak kicsit keményebben meg kell dolgozniuk a románcokért, mint a múlt hónapban a PC-s játékosoknak. Ha már a konzolos kiadást említettük: többen grafikus hibákat jelentettek, jelenleg úgy tűnik, hogy ezek elkerülésének legjobb módja a HDR mód kikapcsolása és az alacsonyabb grafikus beállítások alkalmazása.
ronalddo
2 éve, 4 hónapja és 2 heteHogy a francba sikerüllhet ilyesmit véletlenül megcsinálni? 😄 Frankón bugos a szerelmi szál? xD
fighterlaci
2 éve, 4 hónapja és 2 heteHát az igen! xD xD xD