Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A fejlesztő Gaijin Entertainment véletlenül az 1986-os Challenger-katasztrófa felvételeit használta fel a War Thunder új, Seek and Destroy frissítés kiemelt fotójában, pontosabban az űrrepülőgép lezuhanásakor keletkezett füstnyomot. A csapat azonnal bocsánatot kért, a magazine2 nevű közösségi menedzser a War Thunder fórumán adott magyarázatot a hibára. Azt írta, véletlenül felhasználták a Challenger katasztrófa robbanását az egyik key art képükön és őszintén bocsánatot kért.
Ez úgy fordulhatott elő, hogy a kép egy, a művészeik által használt légi robbanás referenciacsomag része volt és a kontextus már nem volt ismert. Amint lehet, megváltoztatják a képet és intézkednek annak érdekében, hogy ez a jövőben ne ismétlődjön meg.
1986-ban a NASA űrsiklót indított a Halley-üstökös tanulmányozására hatalmas médiafelhajtás közepette, a tragédiát pedig rengetegen látták élőben, ugyanis az űrsikló mindössze 73 másodperc repülés után szétesett és mindenki meghalt a fedélzeten – a War Thunder fotóján látható füst pedig ebből a robbanásból származik.
mordorer
2 éve, 4 hete és 14 órájaUbazd ez rohadt kellemetlen.
fighterlaci
2 éve, 4 hete és 10 órájaGondolom ez a fél banda állásába is került.
patrik94
2 éve, 3 hete és 6 napjaHát ez kurva gáz. Iszonyat nagy figyelmetlenség.