Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egyre közelebb a varázslós kaland, a Hogwarts Legacy megjelenése, az Avalanche Software pedig nem is volt rest, egy új előzetest dobott ki a nyílt világú, akció-RPG kalandhoz, amiben végre mindenki megkapja a roxforti meghívóját. Ahogy közeledünk a februári megjelenéshez, úgy csepegteti az új infókat az Avalanche Software a Hogwarts Legacy-hoz. Nemrég kiderült, hogy nem lesz átjárás a konzolok és a PC között a játékban, a mentési helyek után ezúttal egy új cinematic előzetessel jelentkeztek a fejlesztők. Az új trailer kifejezetten látványosra sikeredett, ezúttal a postát szállító bagoly útját követhetjük nyomon, amint éppen a roxforti meghívót juttatja el a játékos számára.
Megcsodálhatjuk madártávlatból a kastélyt és a környező területet, az enyhén szuicid hajlamú madarunk pedig a legnagyobb varázslópárbajok közé is örömmel berepül, sőt, még egy sárkány sem hatja meg. A meghívóra már nem is kell sokat várnunk, a Hogwarts Legacy február 10-én érkezik PC-re, PS5 és Xbox Series X/S-re, a későbbiekben pedig PS4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switch-re is ellátogat a varázslós program.
fighterlaci
2 éve, 12 hónapja és 1 napjaDe király!!!!!
patrik94
2 éve, 12 hónapja és 21 órájaDenaaaagy!!!!
vape
2 éve, 12 hónapja és 20 órájaDe várom már!
mordorer
2 éve, 12 hónapja és 10 órájaHangulatos, kurva jó lesz!